„Nem ciki iskolapszichológushoz járni”

2021.10.20.
„Nem ciki iskolapszichológushoz járni”
A diákok többségének ma már természetes, hogy problémáikkal iskolapszichológushoz forduljanak, a rendszer sikeresen, céljait elérve működik – mondta N. Kollár Katalin, az ELTE PPK c. egyetemi tanára a Milyen lenne a világ iskolapszichológus nélkül? című szakmai tanácskozáson, a debreceni DAB Székházban.

A kétnapos vándorgyűlésén az iskola- és óvodapszichológusok elsősorban a hétköznapi munkájuk, gyakorlatuk során felmerülő kérdésekről, problémákról, pszichológiai módszerek alkalmazásáról beszéltek.  Az ország minden részéből érkezett 62 szakember a plenáris ülések mellett 13 műhely keretében tanácskozott.

Az eseményen N. Kollár Katalin, az ELTE PPK c. egyetemi tanára, a Magyar Pszichológiai Társaság (MPT) Óvoda-, és Iskolapszichológiai Szekciójának elnöke felidézte, hogy a hazai iskolapszichológiai hálózat kialakítása 1986-ban 30 iskolapszichológussal kezdődött.

Ők egy kísérlet részesei voltak, akik akkor azt a feladatot kapták, hogy két év alatt bizonyítsák be, szükség van iskolapszichológiára, ami sikerült. Miután jó visszajelzések érkeztek, több mint a duplájára emelték az iskolapszichológusok létszámát. Jelenleg 1000-1100 iskolapszichológus dolgozik az ország oktatási intézményeiben. Az utóbbi tíz évben folyamatosan emelkedik a számuk – ismertette a szakember.   

Elmondta: az iskolapszichológusok munkája szerteágazó. Egyebek mellett csapatépítéssel, a gondok kialakulásának megelőzését célzó szűrésekkel foglalkoznak, de tudnak segíteni a megfelelő tanulási módszerek kiválasztásában és a pályaválasztásban is.
 
Arra a kérdésre, hogy miként változott az iskolapszichológusok tevékenységének korábbi vegyes megítélése a magyar társadalomban az elmúlt három és fél évtizedben N. Kollár Katalin azt válaszolta, hogy egyértelmű pozitív irányú elmozdulást tapasztalnak, amit tanárok, valamint általános iskola felső tagozatába és középiskolába járó tanulók rendszeres megkérdezésén alapuló felmérésék bizonyítanak.

Az is világos, hogy a mai diákok többsége számára nem ciki, hanem teljesen természetes, hogy problémáikkal bekopogtassanak az iskolapszichológus ajtaján. Sőt szerencsére már arra is rájöttek, hogy ezek a szakemberek a megelőzésben is tudnak segíteni, vagyis a rendszer sikeresen, céljait elérve működik – tette hozzá N. Kollár Katalin. 


A vándorgyűlést a Debreceni Egyetem (DE) Pszichológiai Intézete szervezte a Magyar Pszichológiai Társaság (MPT)  Óvoda- és Iskolapszichológiai szekciója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Országos Iskola-pszichológiai Módszertani Bázisa és a Szegedi Tudományegyetem Dél-alföldi Iskolapszichológiai Központja közreműködésével.

Kép és szöveg forrása: Unideb.hu