Dúll Andrea az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság tagja

2021.02.26.
Dúll Andrea az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság tagja
Megtartotta alakuló ülését a Magyar Tudományos Akadémia elnöke által életre hívott Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság (FFEB), amelynek elnöki tisztségét Szathmáry Eörs tölti be. Az FFEB-elnök javaslatára pedig megválasztották a Bizottság tagjait, köztük Dúll Andrea egyetemi tanárt, az Ember–Környezet Tranzakció Intézet intézetigazgatóját.
 
Dúll Andrea egyetemi tanár, az MTA doktora, az ELTE PPK dékánhelyettese, az ELTE PPK-n 2020-ban létrejött Ember-Környezet Tranzakció Intézet (EKTI) vezetője. Fő kutatási területe a környezetpszichológia, ezen belül az elsődleges, másodlagos territóriumok, az ember és az őt körülvevő épített, természeti vagy virtuális környezet egymást kölcsönösen meghatározó kapcsolatának kutatása, az épített és természeti környezet pszichológiai hatásának feltárása, környezeti egészségpszichológia.

Az új Bizottság fő célkitűzése, hogy környezetvédelmi ügyekben hosszú távon a nemzet tanácsadója legyen. A fenntarthatóságot, mint az az új bizottság összetételében is megmutatkozik, multidiszciplinárisan értelmezi: a természet- és élettudományi területek képviselői mellett együtt kíván dolgozni a társadalomtudományoknak – mint például a környezetvédelmi jog, a szociológia, a közgazdaságtan vagy a pszichológia – a fenntartható fejlődés iránt elkötelezett neves szakértőivel is.

A Bizottság szeretné az alakuló ülésén felvetett égető ügyeket – mint például az élelmezés- és élelmiszer-biztonság, a levegőminőség vagy az egyre gyakoribbá váló szélsőséges időjárási események, a biodiverzitás, a túlnépesedés vagy a vízgazdálkodás problémainak kérdései, nem utolsósorban az aktuális pandémia komplex következményei – az elkövetkező időszakban napirendjére tűzni. Mindemellett olyan kérdésekre is keresik a választ, mint hogy milyen a nem fenntartható viselkedésmód, meddig lehet fenntartható a gazdasági növekedés, mérhető-e a kommunikáció hatékonysága a fenntarthatóságban, vagy van-e a biodiverzitásnak gazdasági hatása.

 

Forrás: MTA