„Ha hatást szeretnék gyakorolni a társadalomra, akkor ezt az oktatáson keresztül tudom megtenni”

Több mint fél éve nevezték ki Fehérvári Anikót a Neveléstudományi Intézet igazgatói posztjára. Az ELTE-n végzett szociológussal most az intézet jövőjéről, karrierről és kutatásokról beszélgetünk.

Tavaly júliusban vetted át a Neveléstudományi Intézet vezetését. Milyen volt az első nyolc hónap? Milyen változásokat sikerült elérni?

Alapvetően kutatói vénával rendelkezem, az intézet jövőjében is fontos szerepet szánok ennek. Olyan projekteket (Erasmus+, Visegrádi, Horizon2020) igyekszem előtérbe helyezni, melyek nemzetközi konzorciumok, együttműködések révén jönnek létre.

Az elmúlt időszak azonban inkább a képzési portfólió bővítéséről szólt. Így a magyar nyelvű mesterképzésünket új specializációval bővítettük, illetve elkészítettük az angol nyelvű neveléstudomány mesterképzés anyagát is. Két új angol nyelvű specializációt hoztunk létre; ezek az Educational Technology és az Educational Management. Mindkettő olyan téma, amit nagyon kurrensnek vélünk nemzetközi szinten, várjuk rá a jelentkezőket.

Mit lehet már tudni erről a két, új specializációról?

A képzések olyan hallgatóknak szólnak elsősorban, akik fejlődő országokból érkeznek ide (pl. Törökország, Kazahsztán, Irán stb.), akik nem tudnak elmenni egy neves nyugat-európiai egyetemre tanulni, így inkább Magyarországra jönnek. Az Educational Management specializációhoz kapcsolódva az intézet most adott be egy Erasmus+ pályázatot, szeretnénk egy másik egyetemmel közös diplomát kiadva megvalósítani ezt a képzést. A cél, hogy minél több nemzetközi hallgatónk legyen.

Milyen az intézet jelenlegi helyzete akár regionális, akár nemzetközi szinten?

A pedagógia, neveléstudomány kevésbé népszerű képzési terület. A pedagógia alapszakon csökken a hallgatói létszám. A mesterszak esti és levelezői képzésein stabil a létszám, a nappalin viszont kevésbé, ott is csökkenés figyelhető meg. Azért is fogalmazódott meg az angol nyelvű képzés indításának lehetősége, mert reagálnunk kellett a létszám csökkenésére. Nem egyedi eset a miénk, az ELTE még jó pozícióban van a vidéki egyetemekhez képest, vannak helyek, ahol már meg is szűnt a pedagógiai alapszak.

Mit jelent pontosan, hogy a PPK jobb helyzetben van? Számszerűsítenéd ezt?

Körülbelül 40 fős oktatói, kutatói létszámmal dolgozunk, ez vidéken inkább 5, 10, talán 15 fő, ezzel természetesen arányos a hallgatók száma is. Nem csak azért indítottunk új kurzusokat, hogy stabilizálódjon a létszám, hanem, hogy felfuttassuk ezt a területet és utánpótlást biztosítsunk a doktori képzésnek is. Hiszen egy tudományterület megítélését, stabilitását alapvetően meghatározza, hogy mennyien művelik azt.

Kiknek ajánlod ezt a szakot? Hol lehet a segítségével elhelyezkedni?

Ha a munkaerőpiaci elhelyezkedést nézzük, akkor a pedagógia BA szak elvégzése után az iskola világában pedagógiai asszisztensként vagy oktatásszervezőként, de utóbbi minőségben a felnőttképzés, felsőoktatás vagy éppen a piaci szféra területén is álláshoz juthatnak végzettjeink. A harmadik nagy felvevő piac a szociális szféra, a gyerekjóléti szolgálatok, családsegítők, ahol szintén foglalkoztatnak pedagógia végzettségű szakembereket. 

A neveléstudományi MA-ra általában tanító, óvodapedagógus, gyógypedagógus végzettséggel érkeznek hallgatók. Az elmúlt évben itt is történt egyfajta nyitás. Várjuk a társadalomtudományok, bölcsésztudományok területéről érkezőket, a pedagógus végzettségű szakembereket is. Itt az elhelyezkedési lehetőségek között az óvoda, iskola világán kívül szóba jöhet még kutató-elemző oktatási szakértő, elemző munkakör is, másrészt pedig a Neveléstudományi Doktori Iskolába is elsősorban innen vezet az út.

Szinte párhuzamosan intézetigazgatói kinevezéseddel az Educatio folyóirat az ELTE tartalmi gondozásába került. Ennek milyen jelentősége lehet, hogy lehet a lapot integrálni a képzésbe?

Az Educatio ’92 óta negyedévente megjelenő folyóirat, melynek egyediségét egyrészt az adja, hogy interdiszciplináris: foglalkozunk oktatással, pszichológiával, közgazdaságtannal, politológiával, szociológiával. Másrészről tematikus számokat készítünk, a legfrissebb például a migrációval foglalkozik, ennek társadalompolitikai, gazdaságpolitikai, oktatáspolitikai következményeit járja körbe nagyon erős nemzetközi kitekintésben. Amióta az ELTE a társalapító, azóta több lett az ELTE-s szerző is, nemcsak a PPK-ról, hanem más karokról is, és publikációs lehetőséget adunk a doktori iskola hallgatóinak is. A folyóiratban megjelent írások nagy számban kerülnek be a képzési anyagokba is, akár a Neveléstudományi Intézet képzéseit, akár a tanárképzést nézzük.

Beszéljünk most az intézeti munka mellett egy keveset rólad is. Alapvetően szociológus végzettséggel rendelkezel. Hogyan jutottál el a Neveléstudományi Intézethez? 

Az ELTE-re jártam szociológia szakra, majd a pályámat a rendszerváltáskor kezdtem az Újpesti Családsegítő Központban. Akkoriban rengeteg kutatást folytattunk ott; ehhez az intézményhez fűződik az első létminimum számítás, amit később a KSH is csinált. Szegénységellenes hétvégeket szerveztünk, amelyeken vállalatok, nagyobb munkaadók felajánlásait osztottuk szét a szegény családok között. Ezek a tevékenységek nem csak Újpestre korlátozódtak, hanem országos hatást gyakoroltak. Szociológusok, pszichológusok, szociális munkások dolgoztak ott, inspiráló volt ez a közeg, és tulajdonképpen egy év alatt rájöttem, hogy ha hatást szeretnék gyakorolni a társadalomra, akkor ezt az oktatáson keresztül tudom megtenni. A dolgok szerencsés együtt állása volt az, hogy megkerestek az Oktatáskutatói Intézetből és ott felajánlottak egy kutatóasszisztensi állást. Gyakorlatilag így kezdődött a neveléstudományi karrierem. Ezután szépen végig jártam a ranglétrát; először tudományos segédmunkatárs, tudományos munkatárs, aztán tudományos főmunkatárs lettem, később elhívtak Debrecenbe és Pécsre a doktori iskolába tanítani. Ekkor úgy éreztem, hogy most már van akkora tapasztalatom, tudásom, hogy szeretném összekapcsolni a kutatást és az oktatást.  Végül is ezért döntöttem úgy, hogy kutatóintézetből felsőoktatási intézménybe jövök dolgozni. 

Mi az, amin most dolgozol, vagy ami igazán fontos vagy érdekes volt számodra szakmailag az elmúlt időszakban?

A kezdetek óta ugyanaz a témaköröm; tehát az oktatási egyenlőtlenségek, hátrányos helyzet az iskola, a szakképzés és a felsőoktatás világában. Ezen belül vizsgálom a társadalom és iskola kapcsolatát, hogyan alakul az iskolai eredményesség, ezt milyen tényezők befolyásolják. Ezt a témát közel 25 éve kutatom. Ami felé a kétezres évek elején eltolódtam, az a lemorzsolódás, korai iskolaelhagyás; ezt vizsgálom szakképzésben és az általános képzésben is. Szintén fontos kutatási területem az Arany János Program vizsgálata, értékelése.

Milyen kihívások állnak előtted a szakterületeden?

A világ más tájain, Amerikában, illetve Európa egyes országaiban (pl. Hollandiában, Németországban) már készítettek különböző metaanalíziseket arra vonatkozóan, hogy mely tényezők befolyásolják leginkább az iskolai eredményességet, de ilyen típusú közép-kelet európai kutatás még nem született. Most a kollégákkal azt tervezzük, hogy egy ilyen jellegű vizsgálatot csinálunk. Szeretnénk nemcsak a magyar, hanem a lengyel, cseh, szlovák tehát a Visegrádi Országok gyakorlatát is megnézni.

Hogy tudod összeegyeztetni az intézetigazgatói feladatokat a kutatásaiddal és az eddigi munkáddal?

Nagyon jó kollegáim vannak. Hiszek abban, hogy nem egyedül kell dolgozni, hanem csapatban. A karrierem során megtanultam, hogy a kutatás csapatmunka. A vezetői feladatokat is úgy próbálom ellátni, hogy megtalálom azokat a kollégákat, akik egy-egy adott területen sokkal jobbak, mint én, és egyszerűen szétosztom a feladatokat. Úgy látom, hogy az intézet partner ebben.