„Sosem éreztem azt, hogy kívülállóként élek itt.” - Interjú Alexander Logemannal
Alexander Logemann karunk első teljes munkaidős külföldi oktatója, aki több mint egy éve tanít a PPK-n, szeptemberben pedig egy kutatás keretében publikált fontos eredményeket. Itteni életéről és munkájáról kérdeztük.
Mióta élsz Magyarországon és hogyan kerültél ide?
2016 júliusa óta élek itt a feleségemmel, Zsófiával, a fiammal, Alexanderrel (8 éves) és a lányommal, Zsófiával (5 éves). Egy Achterveld nevű kisvárosból érkeztem, ami nagyjából Hollandia közepén helyezkedik el. 2002-ben kezdtem pszichológiát hallgatni az Utrechti Egyetemen. Az egyik legfontosabb esemény volt az életemben, amikor 2004-ben, egy montenegrói pszichológiai konferencián találkoztam egy nagyon kedves, csinos és okos magyar egyetemista lánnyal. Már három héttel a találkozásunk után Hollandiába költözött, ott folytatta pszichológia BA és MA tanulmányait az Utrechti Egyetemen, majd egy évvel később a feleségem lett. Találkozásunk után háromhavonta utaztunk Magyarországra, ekkoriban nagyon jó benyomásokat szereztem az országról.
A BA program elvégzése után beiratkoztam egy Kognitív Idegtudománnyal foglalkozó MA képzésre, PhD fokozatot szereztem, majd posztdoktorként dolgoztam az egyetemen. 2014-ben hagytam föl ezzel a munkával, amikor a feleségemmel közös vállalkozást indítottunk, amely a munkavállalókat érő stressztényezők azonosításával, ezek kiváltó okainak feltárásával foglalkozott. Stratégiákat dolgoztunk ki a tünetek csökkentésére. Azzal együtt, hogy ez nagyon kreatív időszaka volt az életemnek, hiányzott a tanítás, hogy különböző kutatásokat folytathassak egyetemi környezetben, ezért előadói munkát vállaltam az amszterdami Vrije Universiteiten. Ezzel az intézménnyel nem volt határozatlan idejű szerződésem és azzal együtt, hogy lehetőségem lett volna a hosszabbításra, más érdekes lehetőségek is kínálkoztak Hollandiában és külföldön egyaránt.
A családunk és a barátaink egy része Magyarországon élt, és tudtam, hogy az ELTE-n vannak számomra szakmai szempontból érdekes kutatócsoportok. Végül megkerestem Dr. Demetrovics Zsoltot, az ELTE Pszichológiai Intézetének vezetőjét, s megegyeztünk, hogy itt folytatom a munkát. Hollandiából 2016 júliusában költöztünk Magyarországra, így már több mint egy éve élek itt.
Mik a fontosabb kutatási területeid?
Alapvetően széleskörű az érdeklődésem, személyes tapasztalatom leginkább a végrehajtó működések (pl. a gátló folyamatok, a figyelem) vizsgálatában van az egészséges vagy éppen a túlsúlyos állapot esetén. Az utóbbinál kifejezetten érdekel az új típusú beavatkozások kifejlesztése és tesztelése.
Hogyan telt az első éved Magyarországon? Mondj egy-egy olyan dolgot, ami tetszett, és amit furcsának találtál a munkában vagy az élet más területén.
Az első Magyarországon, az ELTE-n töltött évem nagyon pozitív élmény volt. Nagyon szeretem a nyitott és dinamikus, nemzetközi környezetet az egyetemen. Habár én vagyok az első „idegen/külföldi” oktató a karon, úgy érzem, hogy a légkör nyitott a nemzetköziségre. Több munkatársamnak figyelemre méltó kapcsolatai vannak más, nemzetközi szinten is elismert kutatóbázisokkal, többen dolgoztak külföldön az elmúlt években. Ezt a nemzetközi beállítottságot vélem felfedezni abban is, hogy majdnem az összes tanterv elérhető angol nyelven, különböző hátterű külföldi hallgatókat csábítva ezzel az egyetemre. Ez a tanítást is érdekessé teszi, hiszen, ha más-más csoportokkal ugyanazt a témát dolgozzuk fel, a hallgatók kulturális háttere és nézőpontja akkor is érdekes változatosságot biztosít.
A szakmai élet az ELTE-n nyitott, dinamikus és motiváló. A kollégák nyitottak az együttműködésekre, az új ötletek megbeszélésére és hasznosítására. Külön meg kell említenem a kiváló közösségi szellemet. A tanszékhez való csatlakozásomkor minden kollégám nagyon segítőkész, támogató volt, személyesen is (úgyhogy ezúton is köszönöm ezt nektek!!). Rengeteg lehetőségem nyílt a kapcsolati hálóm bővítésére, nem csak a hagyományos keretek között, hanem az egyetem által szervezett közösségi alkalmakon is.
Kifejezetten furcsának eddig nem találtam semmit, persze van, ami eltér az általam megszokottól. Úgy látom, itt általános a meleg (és jó bőséges) ebéd, és az egyszerűbb vacsora. Hollandiában éppen az ellenkezője a megszokott. A bőségesebb ebédhez való alkalmazkodás jól ment, viszont e mellett a nagy vacsorákról való leszokásom nem igazán sikerült. Ez a két tény elég jól tükröződött a testsúlyomon is, ami elég ironikus annak tükrében, hogy a fő kutatási irányom az elhízás okainak vizsgálata.
Mostanában rendszeresen futok, így felfedeztem milyen szép és változatos a természet Magyarországon. A nyitott, jó közösségi hangulatot nem csak az egyetemen tapasztaltam meg. A magyar emberek a külföldiekkel nagyon nyíltak és segítőkészek, de ez persze a saját hozzáállásodon is múlik. Sosem éreztem azt, hogy kívülállóként élek itt.
Az időjárást is nagyon pozitív tapasztalatnak mondhatom, nagyon élvezem, hogy ennyi itt a napsütés, de úgy, hogy közben az évszakok dinamikáját is élvezhetjük. A furcsaságok itt is csak az eltérésekből adódnak. Hollandia több szempontból is extrém módon rendezett és rendszerezett ország. Ez nem feltétlenül jó, vagy rossz dolog, de mindenképpen különbözik attól, amit itt Magyarországon látok. Hollandiában még a természet is sokkal mesterségesebben kialakított, mint itt, gyakran a városok vagy falvak településképéhez igazodik. A legtöbb kert nagyon átgondolt és tervezett, míg Magyarországon a környezet sokkal természetesebb, élőbb. A baráti, családi események előkészítése is eléggé eltérő. Hollandiában ez egy fontos szervezési kérdés, néha a legjobb barátaimmal is egy hónapra előre egyeztetjük a találkozónk időpontját, üres „lyukakat” keresve a naptárban. Ezzel ellentétben itt hozzá kellett szoknom, hogy a barátok, rokonok 15 perccel a találkozó előtt hívnak fel, vagy csak úgy megjelennek. De még egyszer, az egyéni különbségek gyakran felülmúlják a kulturális eltéréseket.
Éppen befejeztél egy nagyon fontos kutatást az ADHD kezelésével kapcsolatban. Erről kiadtatok egy cikket is kutatótársaiddal („Neurofeedback, sham neurofeedback, and cognitive-behavioural group therapy in adults with attention-deficit hyperactivity disorder: a triple-blind, randomised, controlled trial”). Pár szóban bemutatnád, miről is szólt ez a kutatás?
Egyszerűen kifejezve az ADHD egy olyan zavar, amelynek jellemzői a figyelem és a gátlás hiánya. Előzetes tanulmányok - beleérteve elektroenkefalográfiás vizsgálatokat (EEG, egy módszer amellyel az agyi elektromos aktivitást lehet mérni) is - azt mutatják, hogy az ADHD az agyi aktivitás abnormális mintázatával társul.
Köztudott volt korábban is, hogy ez az abnormalitás közvetlen kapcsolatban áll az ADHD tünetegyüttessel, így a kezelése cél lehet, ha azt feltételezzük, hogy az agyi tevékenység mintázatának normalizálása a problémás viselkedés csökkenését eredményezheti. Az ADHD kezelésére irányuló egyik beavatkozás az EEG-feedback vagyis neurofeedback vizsgálat. Ennek segítségével az abnormális agyi működés „élőben” visszajátszható, vagyis közvetlenül vizualizálható a résztvevők számára képernyőn vagy oszloposan, és a paciensek megtanulhatják normalizálni agyi aktivitásukat. Számos tanulmány mutatta ki a neurofeedback terápia pozitív hatásait az ADHD-s betegekre, de megválaszolatlanul maradt a kérdés, hogy a kórtani változás a terápia agyi aktivitásra gyakorolt direkt hatásának köszönhető, vagy más tényekkel magyarázható (placebo, a viselkedés gyakorlása, vagy, hogy a betegeknek adott időben adott feladatokat kellett végrehajtani stb). A kutatásban, amelyben részt vettem, ezt a kérdést vizsgáltuk és ezután ellentétbe állítottuk a neurofeedback terápiát, illetve egyfajta sham-neurofeedback terápiát (nem valódi neurofeedback) a kognitív viselkedéses terápiákkal a felnőtt ADHD tüneteinek csökkentésében.
Kikkel dolgoztál együtt a kutatás során, mi volt a te feladatod a munkában?
Schönenberg professzor (University of Tübingen, Németország) csoportjában dolgoztam egy német ösztöndíjpályázat keretében.
Bármilyen terápia hatásának pontos méréséhez a legfontosabb feltétel az érvényes kontrollcsoport, amely a kísérleti csoport majdnem pontos másolata, attól eltekintve, hogy annak tagjai nem kapják azt a kezelést, ami a kutatás tárgyát képezi. Ezért a neurofeedback kutatásba bele kell értenünk egy olyan kontrollcsoportot, amelynek esetében ugyanazokat az eljárásokat alkalmazzák, kivéve a jelenlegi kezelést (agyi aktivitásról kapott visszajelzés). Sem a kísérlet vezetői, sem a kísérlet résztvevői, nem tudhatnak arról, hogy melyik személy melyik csoportban van (kísérleti vagy kontroll csoport).
A 2010-ben a Neuroscience Lettersben megjelent cikkemben egy olyan szoftvert fejlesztettem ki, ami mindezt lehetővé teszi. Ezt a publikációt követően keresett meg Schönberg professzor kutatócsoportja, és felkértek, hogy közreműködjek egy olyan jövőbeni kutatásukban, melyben a sham-feedback tervezést alkalmazzák. Örömmel elfogadtam a felkérést.
Mi lett a kutatás végső eredménye? Hogy tudjuk azt felhasználni a mindennapokban?
A fő konklúzió, hogy a sztenderd neurofeedback hatása a felnőtt ADHD-ra, olyan nem-specifikus faktoroknak köszönhető, mint a neurofeedback és a sham-neurofeedback. Más szavakkal a hatások nem kapcsolódnak az agyi aktivitás neurofeedback feltételezett hatásaihoz. Ezek a nem-specifikus tényezők, mint például, hogy időben oda kell érni a kezelésre, követni kell a kezelési eljárást, mind olyan tényezők lehetnek, melyek hozzájárulnak a tünetek csökkentéséhez. Továbbá az új terápia nem múlja felül a kognitív viselkedésterápia eredményességét sem. Összességében a neurofeedback nem hatásosabb eljárás a felnőtt ADHD kezelésében, mint a kognitív viselkedésterápia. Ez azért fontos, mert az előbbi sok erőfeszítést, időbefektetést és anyagi hozzájárulást igényel mind a beteg mind hozzátartozói részéről.
Milyen volt egy nemzetközi kutatócsoportban dolgozni? Mit adott hozzá ez a környezet a mindennapi munkádhoz?
A tapasztalt kutatócsoporttal nagy élmény volt együttműködni. Különösen érdekes és újszerű meglátásaik voltak a korábbi kutatások limitációit illetően. Ennek fényében a sham-neurofeedback terveim is érdekesek voltak és ez remek lehetőséget jelentett számomra, hogy egy tapasztalt kutatócsoport tagjaként különböző hardverekkel és szoftverekkel dolgozhattam, jóllehet az alapvető ötlet megegyezett a korábbi tanulmányomban közöltekkel.
Részletesebben kifejtve, a csoport teljes egészében más hardvert (Nexus hardvare és Bio Trace acquistion software) használt, így nem tudtuk egyszerűen az előzetesen kifejlesztett szoftveremet használni, ez tanácsadásra és új szoftver fejlesztésére ösztönzött. A kutatási cél érdekében Dr. Wiedmann, a csoport egyik tagja meglátogatta a tanszékünket (a Kísérleti Pszichológiai Tanszéket az Utrechti Egyetemen) pár napra, további megbeszélések céljából és, hogy a hardvert bemutassa, így már dolgozhattam a szoftveren.
Ezután a szoftvert teljes egészében Tübingenben teszteltük, miközben én tanácsokat adtam és közreműködtem néhány kiegészítő szoftver fejlesztésében, amelyek segítségével a neurofeedback szoftvert ellenőriztük. A folyamat során együtt dolgozhattunk egy igazán nagy kihívást jelentő terv kivitelezésén, megvalósítva és értelmezve az eredményeket, közreműködve a publikációkban. Ez nagyon érdekes időtöltés volt. A környezet természetesen hozzáadott a mindennapi munkámhoz. Különösen a kapcsolatépítésre, más, minőségi tudással rendelkező csoportok megismerésére és a más laborokkal való közös munka általában elősegíti új ötletek fejlesztését és azoknak a stratégiáknak a fejlesztését, amikkel ezeket az új ötleteket fejleszteni lehet.
Mik a terveid a jövőre nézve?
Nagyon élvezem a munkát itt az ELTE-n. A környezet nagyon motiváló, és emellett sok lehetőséget biztosít, úgyhogy szeretnék maradni. Az elsődleges kutatási területemmel szeretnék foglalkozni; az elhízás és a munkamódszerek kapcsolatának vizsgálatában fogok elmélyülni, néhány nagyon tapasztalt kollégával itt az ELTE-n és külföldön egyaránt. Következő lépésben szeretnénk kidolgozni egy újszerű, megelőző és kezelő stratégiát az előzetesen feltételezett mechanizmusokat alapul véve az elhízás problémájának megoldására.
Mit tanácsolsz azoknak a fiatal kutatóknak, akik a jövőben Budapesten szeretnének dolgozni vagy tanulni?
A magyar nyelvet megtanulni elég nagy kihívás (én is még messze vagyok attól, hogy folyékonyan beszéljem), de azt javaslom, olyan hamar kezdjétek el tanulni, ahogy csak lehet. Tapasztalatom szerint a magyarok nagyon értékelik az igyekezetet, és gondolkodás nélkül segítenek, ha valami nem jutna eszedbe. Vegyetek részt számtalan munkahelyi, tanulmányi és egyéb eseményen itt Magyarországon. Rengeteg jó lehetőség van arra, hogy érdekes emberekkel találkozzatok, és többet megtudjatok a magyar kultúráról. Az így megismert környezet és a kapcsolatok, amiket így kialakítotok, nagyon sokat segítenek abban, hogy otthon érezzétek magatokat Magyarországon.