„A kar vezetése lehetőség a nyitottság és a közösségi szemlélet építésére”
Az ELTE PPK-n évek óta általános dékánhelyettesként és az Ember–Környezet Tranzakció Intézet igazgatójaként tevékenykedsz. Dékánként melyek azok a legfontosabb irányvonalak, amelyeket kitűztél magad elé?
A dékáni szerepkörről sokat gondolkodtam, hiszen a kar számomra különösen fontos, és az elmúlt évek során számos elképzelés, gondolat formálódott bennem. Alapvetően olyan ember vagyok, akit egyszerre több ügy is foglalkoztat, és ezek a témák gyakran egy-egy pozícióban nyernek új értelmet. A dékánság számomra egy olyan vezetői tér, ahol lehetőség nyílik arra, hogy a tudomány, a kutatás és az innováció szempontjából újragondoljam a kar működését. Ebben a munkában szeretném kamatoztatni mindazt a tapasztalatot, amit az évek során kutatásokban, projektekben, valamint a környezetpszichológia hazai megalapozásában és intézményi beágyazásában szereztem.
A PPK egy érett, húszéves kar, markáns profillal és gazdag hagyományokkal. Kiváló kollégák és hallgatók alkotják ezt a közösséget, ami különösen inspiráló számomra. Céljaim elsősorban a kar működtetésére irányulnak: szeretném megőrizni és tovább erősíteni mindazokat a folyamatokat, amelyek jól működnek, ugyanakkor nyitott vagyok azokra a megújulási lehetőségekre is, amelyek segítenek a 21. századi kihívásokhoz való alkalmazkodásban. Fontos számomra, hogy a kar továbbra is olyan tér maradjon, ahol a tudományos kiválóság, az oktatási minőség és az innováció kéz a kézben járnak.
Milyen érzés, mit jelent számodra, hogy ezt a kart vezetheted?
Ez egy igazán mély kérdés, és számomra szorosan összefügg azzal, ahogyan a világban jelen vagyok. Vezetőként, gondolkodó és cselekvő emberként mindig sok érzelemmel és lelkesedéssel kapcsolódom azokhoz az ügyekhez, amelyek megérintenek. Ezt a fajta működést részben édesapámtól hozom: tőle tanultam meg, hogy kíváncsian, nyitottan figyeljem a világot – legyen szó egy konferenciáról, egy utcai beszélgetésről vagy akár egy trolin hallott félmondatról.
Gyakran előfordul, hogy egy-egy ilyen élmény kapcsán azonnal elkezdek gondolkodni azon, hogyan lehetne az adott ötletet, szemléletet átültetni az intézetbe, a környezetpszichológiába – és most már a kar egészébe. Szeretek új vagy eddig számomra láthatatlan dolgokat felfedezni, és azokat „megöntözni”, hogy elinduljanak, fejlődjenek. Kívülről talán ez hektikusnak tűnhet, de számomra ez egy organikus, összefüggő működés, ahol a sokféle impulzus idővel összeér, és egymást erősíti.
Emellett nagyon fontos számomra az emberi kapcsolódás. Inspirál, hogy különböző hátterű kollégákkal dolgozhatok együtt – pedagógusokkal, sportolókkal, építészekkel, urbanistákkal, dizájnerekkel. Ez a sokszínűség számomra a világ gazdagságát jelenti, és öröm, hogy ebben én is részt vehetek, hozzátehetek valamit. A kar vezetése számomra nemcsak szakmai feladat, hanem egy lehetőség arra, hogy ezt a nyitottságot, kíváncsiságot és közösségi szemléletet tovább építsem.
Tervezel-e, szükségesnek tartasz-e változásokat a kari oktatási tevékenységben vagy a háttérfolyamatokban?
Fontos célom, hogy az oktatás élvezetes és inspiráló legyen, ne plusz teherként jelenjen meg sem az oktatók, sem a hallgatók számára. Ennek érdekében szükségesnek tartom az oktatói terhek csökkentését és ésszerűsítését, valamint – különösen a nagyelőadások helyett – olyan korszerűbb, rugalmasabb oktatási formák (pl. videós anyagok) bevezetését, amelyek a hallgatók számára bármikor elérhetők. A személyes, interaktív tanulási formák – például beszélgetések, csoportos vizsgák – előtérbe helyezése segítene abban, hogy a hallgatók ne csak visszamondják a tananyagot, hanem közösen gondolkodjanak, és szakmailag is meg tudjanak szólalni különböző helyzetekben.
A posztgraduális képzések fejlesztésében is van lehetőség: ezek nemcsak bevételi forrást jelentenek, hanem a kar tudományos profilját is erősítik, és lehetőséget adnak arra, hogy a végzett hallgatók szakmailag is kötődjenek a karhoz.
Mindezt nem plusz teherként, hanem a meglévő értékeink frissítésével, közös erővel és lendülettel szeretném megvalósítani, hogy megmutassuk, mennyi klassz dolog van a karon, és milyen sokra vagyunk képesek együtt.
Mit gondolsz a kar helyzetéről az ELTE-n belül, illetve a PPK kapcsolatáról más karokkal?
Összességében pozitívan látom a kar helyzetét és lehetőségeit, hiszen a PPK erős és jó helyzetben lévő kar mind a rangsorok, mind a hallgatói mutatók alapján. Az ELTE-n belül is jó pozícióban vagyunk: a kar mérete és szakmai súlya alapján már „nagy karnak” számít. Természetesen előfordulnak a különböző karok között eltérő elképzelések, de célom, hogy meglévő erősségeinkre építve tovább erősítsük kapcsolatunkat más karokkal. A hangsúly a partnerségen, a konszenzuson és a szinergiák keresésén van. Számos területen – például az BGGYK, GTK, IK, TTK, BTK irányában – már most is léteznek kapcsolódási pontok, amelyeket érdemes továbbfejleszteni, különösen az oktatás és a közös projektek terén. Az egyetem minden karával szeretnék együttműködéseket kialakítani.
A kar vezetése nyitott, együttműködésre törekvő szemléletet képvisel az Egyetem vezetőségével is; a cél egy olyan működés, amelyben a PPK nemcsak megőrzi, hanem tovább is erősíti pozícióját az ELTE-n belül, miközben aktívan hozzájárul az egyetem egészének fejlődéséhez.
Van elképzelésed arról, hogyan lehetne a környezetpszichológiai szemléletet beépíteni a kari vezetésbe?
Igen, de fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a környezetpszichológia szemlélete már régóta jelen van a kar életében – például a Kazinczy utcai épületben kialakított tetőkert, a színes padlóburkolatok vagy az Izuban korábban a hallgatókkal közösen létrehozott „nyugIzug”-ok is ezt tükrözik. Azt vallom, hogy az ember nem választható el a környezetétől. Ez a szemlélet nemcsak esztétikai kérdés, hanem a működés szerves része: milyen terekben dolgozunk, hány helyszínen vagyunk jelen, hogyan igazodunk el az épületek között vagy akár az online felületeken. Az is számít, hogy egy új kolléga vagy hallgató mennyire tudja térben is értelmezni, hova tartozik, hol van dolga, és hogyan találja meg a helyét – szó szerint és átvitt értelemben is.
A jövőben szeretném ezt a megközelítést tudatosan fenntartani – akár a konfliktuskezelésben, akár a fenntarthatóság erősítésében. Mert végső soron térben zajlik minden működésünk – nemcsak egymással, a térrel is együttműködünk.
Vezetőként milyen értékeket tartasz a legfontosabbnak?
Számomra az egyik legfontosabb érték a közös munka. Hiszek abban, hogy igazán tartalmas és hatékony munkát csak jó csapatban lehet végezni. Ahogy a Régi idők focija című filmben is elhangzik: „Kell egy csapat!” – ezzel teljes mértékben azonosulni tudok.
Nagyon szeretek emberekkel együtt dolgozni, közösen gondolkodni, építkezni. Ugyanakkor fontos számomra az önállóság is – szükségem van arra, hogy elmélyülten átgondoljak dolgokat, hogy ha kell, nehéz helyzetekben is felelősséget vállaljak, döntéseket hozzak. A kettő számomra nem zárja ki egymást: az önálló gondolkodás és a csapatmunka egymást erősítik.
A vezetői működésemben mindig törekszem arra, hogy ne maradjanak elvarratlan szálak: ha konfliktus van, azt megbeszéljük. Lehet, hogy nem egy beszélgetés alatt, de előbb-utóbb eljutunk a közös megértésig vagy megoldásig. Ez időigényes, de hosszú távon megtérül – és számomra ez nemcsak szükséges, hanem örömteli is.
Fontosnak tartom továbbá, hogy a dolgok haladjanak, ne ragadjunk bele felesleges körökbe. Ugyanakkor hiszek abban is, hogy a vezetés nem magányos döntéshozatal, hanem közös gondolkodás (aminek a végén természetesen sok esetben vezetői döntés áll). Ezért szeretnék olyan fórumokat működtetni – mint például rendszeres kari tanácsok vagy vezetői értekezletek –, ahol valódi párbeszéd alakulhat ki.
Fotó: Magyar Kultúra/ Éberling András