A sport társadalmi, gazdasági és utánpótlás-nevelési kérdései

A PPK oktatóinak tanulmánykötete elérhető a MERSZ-en

2020.11.03.
A sport társadalmi, gazdasági és utánpótlás-nevelési kérdései
„A sport társadalmi, gazdasági és utánpótlás-nevelési kérdései” címmel írtak és szerkesztettek tanulmánykötetet az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének munkatársai. A hiánypótló munka fejezetei rámutatnak, hogy a sportszervező képzés milyen sokszínű területeket  ismertet meg a hallgatókkal.

A PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete 2010 óta foglalkozik sportszervező szakos hallgatók képzésével, amely a sporttudományi képzések közül az egyik legösszetettebb terület. Jelen van benne a sport társadalmi, gazdasági, jogi, élettani, gyakorlati vetülete. A sport társadalmi, gazdasági és utánpótlás-nevelési kérdései című tanulmánykötet is azt bizonyítja, hogy az intézet a sport napjainkban különösen aktuális területein végez kutatásokat és osztja meg tapasztalatait a képzés résztvevőivel.

A mersz.hu-n ingyenesen elérhető munka hat fejezetben foglalkozik sportszervezési kérdésekkel:

A nemi esélyegyenlőség kérdése a férfiasnak tartott sport területén kiváltképpen forró téma. Ma már jelentős a nők részvéteke abban a szabadidősportban is, ahol eddig elsősorban életmódbeli okok miatt váratott magára. A tanulmány a női részvétel elemzésére vállalkozik a magyar élsport és szabadidősport tekintetében.

  • Kassay Lili: A tudatosan választott és működtetett üzleti modell kívánatos volta a hivatásos csapatsportban

A hivatásos sporttal foglalkozó vállalkozások egyre szélesedő köre számtalan sportgazdasági elemzési lehetőséget kínál; a sportvállalkozások üzleti modelljei, valamint a szponzoráció kérdése számos tanulsággal szolgál - ezeket összegzi tanulmányában a PPK oktatója.

  • Tóth Dávid Zoltán: Szponzor vagy hirdető? A Falco –Trend Optika KC bemutatása sportmarketing szemszögből.

A fejezet a szombathelyi Falco Vulcano Energia KC férfi kosárlabdacsapat 2017-es munkásságán keresztül mutatja be a magyar sportmarketing helyzetét.

  • Gősi Zsuzsanna: A szabadidősport finanszírozásának lehetséges módjai

A szabadidősport lehetséges finanszírozási módjait elemző tanulmány arra világít rá, hogy a sportnak ez a területe is jelentős teret hódított az utóbbi évtizedekben. Bemutatja a különböző trendeket (részvételi finanszírozás futóversenyeken, utazással járó sportok hatása a gazdaságra, a jogdíjak, reklámok szerepe).

  • Lukács Anikó: A pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia, mint „Államilag elismert Sportakadémia” felépítésének sajátosságai

Az utánpótlás-neveléssel kapcsolatos munka egy új kezdeményezésű akadémia felépítésén keresztül világítja meg a versenysportnak e kiemelkedően fontos ágát.

A dolgozat azt a másfél évtizedes munkát foglalja össze, amely során sikerült újragondolni és kidolgozni a sportiskola fogalmát, teljes köznevelési és sportszakmai környezetét.

A PPK-n 2021 őszén indítani tervezett sporttudományi képzésekről is tájékozódhat a III. Sport - Tudomány - Egészség konferencián november 11-én.