A társadalmi változás pszichológiai indítékai és fékjei

Az MTA Filozófiai és Történettudományi Osztálya és az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara által szervezett konferencián elöljáróban Zsoldos Attila, az osztály elnöke és Zsolnai Anikó, a PPK dékánja méltatta Hunyady György professzor érdemeit a hazai szociálpszichológia kialakításában és a legtágabb értelemben vett egyetemi-akadémiai szervezeti kereteinek kiépítésében. A konferencia az ünnepelt legutóbbi monográfiájának tárgykörét járta körül interdiszciplináris (szociológiai, pszichológiai és történettudományi) nézőpontból. Az előadások előzetesen megjelentek A társadalmi változások indítékai és fékjei című kötetben, a szervező professzorok, Faragó Klára, Dúll Andrea és Nguyen Luu Lan Anh szerkesztésében. Ez megalapozta a vitát, amelyen mintegy 30 előadó és felkért hozzászóló szerepelt, köztük Pléh Csaba és Romsics Ignác akadémikusok, Örkény Antal és Csepeli György szociológus professzorok, Fülöp Márta, Kiss Paszkál, Kovács Judit, Szabó Éva a társegyetemek vezető szociálpszichológusai, és értelemszerűen az ELTE tanszékének szakemberei.
A tudományos ülés Hunyady György nyomán értelmezte a rendszerigazolás és a rendszerkritika fogalompárt,
ezek sokszínű kapcsolódását, egymásnak feszülő együttes megjelenését (nem utolsó sorban a társadalmi kommunikációban), a társadalomtudományi alkalmazásuk kiterjedt lehetőségeit (például a versengés terepén, a munkahelyi véleménynyilvánításban vagy az oktatási rendszer kereteibe szorított pedagógusok életében). A dinamikus, eredeti gondolatokra vezető, jó hangulatú rendezvény három ülésből épült fel, ezek mindegyikén felszólalt – részint polemikus éllel – az ünnepelt Hunyady György.
A rendezvény záróakkordjaként John Jost, a rendszerigazolás elmélet úttörője méltatta Hunyady György életművét nemzetközi kontextusban és Demetrovics Zsolt egyetemi tanár, a PPK volt dékánja idézte fel az ünnepelt konstruktív szerepét a kar alapításától az utóbbi évtizedig.
A konferencia előadásai a teljes vitaanyaggal együtt egy angol-magyar nyelvű elektronikus kiadványban jelennek majd meg az Akadémiai Kiadó gondozásában.
A jeles alkalomból a közelmúltban Fábri György beszélgetett Hunyady Györggyel a sztereotípiák és attitűdök szerepéről, a rendszerigazolás és rendszerkritika dinamikájáról. A szerkesztett interjú ezen a linken érhető el, a teljes beszélgetés pedig itt található.
Konferencia Hunyady György tiszteletére – Galéria
Konferencia Hunyady György tiszteletére – Galéria
0
/
0































0
/
0