Az ELTE lett az országos egyetemi bajnokság legjobbja
![Az ELTE lett az országos egyetemi bajnokság legjobbja](https://ppk.elte.hu/media/4a/48/836d796f1748316d2045476a8bb97d906db69cfc8f0be1f11fecec3b57a1/mefob-thumb.jpg?v202209270307)
A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) november 25-én tartotta az Év Egyetemi Sportolója Díjátadó Gálát, ahol hagyományosan a kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó hallgatók mellett az intézményi eredményességet is díjazzák.
A felsőoktatási intézmények hallgatói idén is mintegy 40-45 sportágban vehettek részt a Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságokon. A versenyeken való részvételért és az elért eredményekért kapott pontszámok alapján az összesítésben idén az ELTE hallgatói végeztek az első helyen, ezzel a pontversenyben megelőzve a Testnevelési Egyetemet is. A díjat Hamar Imre, a BEAC elnöke vette át.
A rendezvényen átadták az Év Egyetemi Sportolója Díjat is, amelyet ebben az évben Illés Fanni, a 100 méter mell paraúszás olimpiai bajnoka, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója kapott.
Dr. Zentai László rektorhelyettes az egyetemi sport támogatásáért Elek Ilona Emlékéremben részesült.
A további eredményekről itt olvashat.