Az ELTE PPK is csatlakozott az agykutatás hetéhez

A Brain Awareness Week (BAW) világszerte megrendezett eseménysorozat, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az agykutatás eredményeire, és elősegítse az idegtudomány iránti társadalmi érdeklődést. A márciusi kampányhoz idén az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara is csatlakozott „Mind the Brain!” címmel. A kar több mint húsz hallgatója és munkatársa önkéntesként segítette az egyhetes rendezvényt, amely minden korosztály számára kínált izgalmas programokat: ismeretterjesztő előadásokkal, interaktív workshopokkal, kerekasztal-beszélgetéssel és egy különleges virtuális kiállítással várták az érdeklődőket.
A tematika az agy és az idegrendszer működésének megismerését, a neuroplaszticitás jelenségét, a központi idegrendszeri rendellenességeket, a prevenciós lehetőségeket, valamint a mentális egészség és a pszichoterápia szerepét járta körül. Emellett szó esett a technológiai fejlődés kihívásairól is, különös tekintettel az emberi és a mesterséges intelligencia viszonyára.
Az önkéntesek óvodákba, általános és középiskolákba is ellátogattak, ahol játékos, korosztály-specifikus foglalkozásokat tartottak. A „Meet the Scientist!” program keretében Király Ildikó, a Pszichológiai Intézet tanszékvezetője mutatta be az ELTE Babalaborban folyó kutatómunkát. Az érdeklődők emellett az ELTE PPK Izabella és Kazinczy utcai épületeiben információs standokkal találkozhattak, illetve megtekinthették az „Art in Neuroscience” című virtuális kiállítást, amely művészi eszközökkel közelítette meg az idegtudományt.
A „Mind the Brain!” projekt elnyerte a Federation of European Neuroscience Societies (FENS) és a Dana Foundation támogatását. Az ELTE PPK rendezvényét Sandra Stojić, a Human Electrophysiology Research Group tagja szervezte meg, pályázatával pedig Európa 33 nyertes kezdeményezése közé került.