ELTE CHARM-EU Awardot nyert Sebestyén Edit

2024.09.13.
ELTE CHARM-EU Awardot nyert Sebestyén Edit
A CHARM-EU Award díjakkal a 2023/2024-es tanévben nyújtott kiemelkedő teljesítményeket ismerte el az egyetemszövetség. Az ELTE PPK  tudományos segédmunkatársa a Life & Health szakirány koordinációjában végzett munkájáért vehette át az elismerést.

Szeptember 10-én az Aula Magnában tartotta évnyitó ünnepségét a CHARM-EU Szövetség ELTE-s közössége.  A rendezvényen áttekintették az egyetemszövetség elmúlt egy évben végzett szakmai munkáját és eredményeit, majd számba vették a közeljövő legfontosabb feladatait. A szakmai áttekintéssel egybekötött fogadást Hamar Imre nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes nyitotta meg.

Az évnyitón adták át az ELTE CHARM-EU Award elismeréseket is. A kitüntetést olyan oktatók, kutatók vehetik át, akik a szövetség valamely projektjében hosszú időn keresztül végeztek kiemelkedő koordinációs munkát, értek el kimagasló eredményt, illetve akik a CHARM-EU-hoz kapcsolódóan az ELTE-n kívül segítették a munkát. A CHARM-EU Award idei díjazottjai:

  • Hercz Mária, a Tanító- és Óvóképző Kar nyugalmazott docense, a CHARM-EU mesterszakos és doktori szintű oktatásfejlesztésében és -tervezésében végzett, projekteken átívelő munkájáért
  • Sebestyén Edit, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar munkatársa, a Life & Health szakirány koordinációjában végzett munkájáért
  • Somody Bernadette, az Állam- és Jogtudományi Kar adjunktusa, több munkacsomagban és CHARM-EU módszertan alapján az ELTE-n kifejtett oktatásfejlesztési tevékenységéért
  • Velich Andrea, a Bölcsészettudományi Kar docense, a CHARM-EU oktatási tevékenységeiben és kutatási-innovációs együttműködésében végzett munkájáért.

Az évnyitóról készült teljes beszámoló és képgaléria az ELTE honlapján található.