Három PPK-s hallgató is elnyerte az Év Egyetemi Sportolója díjat

Gazsó Alida Dórát, Kapás Boglárkát és Siklósi Gergelyt is kitüntették a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség gálaünnepségén november 21-én.
Az év legeredményesebb egyetemista sportolóinak járó plakettet azok az egyetemi, főiskolai sportolók vehették át, akik 2019-ben az Universiadéról arany-, ezüst- vagy bronzéremmel tértek haza, valamint mindazok a hallgatók, akik az Egyetemi Európa-bajnokságon érmet, illetve a felnőtt világbajnokságokon aranyérmet szereztek. A hét ELTE-s díjazott közül hárman PPK-sok: Gazsó Alida Dóra (kajak-kenu), edző alapszakos, Kapás Boglárka (úszás), pszichológia alapszakos és Siklósi Gergely (vívás), sportszervező alapszakos hallgatónk vehette át az elismerést.
„A díjazott bajnokok példaképek, hiszen nem csupán a tanulásban, hanem sport világában is maradandót alkottak. Ezek a példaképek sokat segítenek abban, hogy hitet adjanak mindannyiunknak a mindennapok során” – mondta a rendezvényen Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára. A rendezvény résztvevőit köszöntötte és díjat adott át Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium tudás- és innováció-menedzsmentért felelős miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára, Józsa János, a Magyar Rektori Konferencia elnöke és Murai László a HÖOK elnöke. Schanda Tamás kiemelte: „Azok az egyetemisták és főiskolások, akik díjat vehettek át, felismerték azt az örök igazságot, miszerint ahhoz, hogy lélekkel alkotni lehessen, ép test is kell. Köszönet illeti a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetséget, amiért teret ad a sportnak a felsőoktatásban.” Kiss Ádám, a MEFS elnöke szerint elismerés illeti intézményekben dolgozó szakembereket, tanárokat, intézményvezetőket is, akik „elsöprik a havat a bajnokok elől”.