Keresd a kígyót!

Milyen kísérleti módszerekkel lehet mérni, hogy miként hat a félelem a percepcióra és a megismerésre?

A legelső kísérleti módszer talán az érzelmi Stroop feladat volt. Ebben a színek nevét más színnel nyomtatják, mint amit a szó jelent. A tinta színét kell megnevezni és a szó jelentését figyelmen kívül kell hagyni. A feltevés az, hogy ha a szó érzelmi töltete nagyobb mértékben vonja el a figyelmet, akkor a szín megnevezése lassabb a semleges érzelmi töltetű szavakhoz képest. De nem mindig sikerül kimutatnia a hatást, mert a dolog csak akkor működik, ha az azonos érzelmi töltetű szavakat egy blokkban mutatják be, tehát mondjuk előbb a semleges szavakat, majd utána az összes negatív érzelmet kiváltó szót és nem keverten.

Egy másik módszer, amit Arne Öhman és munkatársai használtak, a vizuális keresés. Képeket mutattak a kísérleti személyeknek, akiknek az volt a feladatuk, hogy döntsék el, a 4 vagy 9 kép azonos kategóriába tartozik-e (mondjuk mindegyik virág-e, vagy mindegyik gomb-e) vagy van közöttük egy kakukktojás, amelyik eltér a többi képtől (pl. kígyó vagy pók). A keresési időket elemezve azt kapták, hogy a kígyót gyorsabban találjuk meg a virágok között, mint a virágot a kígyók között. Ennek a magyarázata az, hogy a kígyó mint negatív érzelmet kiváltó inger magára vonja a figyelmet, ezért találjuk meg gyorsan a virágok között, és a virágot ezért lassabban a kígyók között.

A kísérletekben tehát a kígyókról és pókokról készült képeket az emberek gyorsabban azonosították mint a virágokról vagy gombákról készült képeket. Milyen evolúciós magyarázatokat adtak erre a kutatók?

Mintegy fél évszázada Seligman vetette fel, hogy bizonyos ingerekre velünk született módon érzékenyebbek vagyunk. Például a fóbiák inkább az ősibb ingereke alakulnak ki, mint az újabbakra (létezik pókfóbia, de nem létezik kenyérpirító fóbia). Ezt nevezte készenléti hatásnak (preparedness effect). Ezt az elméletet fejlesztette tovább Öhman kollégáival, evolúciós keretben. A kígyókat és pókokat azért ismerjük fel hamarabb, mint a semleges ingereket, mert ez a túlélés szempontjából kulcsfontosságú volt. Szerintük létezik egy félelem-modul, ami a környezetben megjelenő, a túlélést veszélyeztető ingerekre lép működésbe automatikusan. Linda Isbell szerint valamikor 50-100 millió évvel ezelőtt már kialakult az emlősöknél egy ilyen kígyó-felismerő modul. Ez egy reflexszerű, gyors, azonnali automatikus választ indít be. Öhmanék kísérlete azt is bemutatta, hogy a kígyó jobban elvonja a figyelmet, mint a pók. Az evolúciós eredetet erősítheti az is, hogy egy kísérlet szerint a makákók is gyorsabban találják meg a kígyót a virágok között, mint a virágot a kígyók között.

Milyen alternatív magyarázatok születtek a jelenségre az evolúciós magyarázaton kívül? Velünk született-e a kígyókra adott félelem inger vagy pedig tanult viselkedés?

Az egyik alternatív magyarázat szerint nem konkrét ingerekre (pl. kígyó) vonatkozó modulok jöttek létre az evolúció során. Ezzel szemben olyan modulok létezését feltételezték, amelyek általános ismertetőjegyek megfigyelésére vonatkoznak, és amik jelzik a ragadozó közelségét, vagy éppen egy szokatlan mozgást. Tehát amikor egy kígyót látunk, nem egy specifikus kígyó-felismerő modul lép működésbe, hanem a jellegzetes ívelt vonal látványa indítja be az általános félelmet. Ezt erősíti az a vizsgálat, amelyben azt mutatták ki, hogy a görbe vonalakat gyorsabban felismerjük, mint az egyeneseket. Újabban pedig azt is kimutatták, hogy nem a periodikusság számít, mert a görbe vonalat gyorsabban detektáljuk mint a hasonló periodicitású cikk-cakk vonalat.

Egy másik alternatív magyarázat az, hogy nem a félelem, hanem az inger jelentősége az, ami az inger feldolgozásában szerepet játszik. Például csecsemők gyorsabban észreveszik az injekciós fecskendőt (amit már ismernek), mint egy tollat, de a kést nem a kanálhoz képest. Ez pedig a tanulás szerepére utal. Felnőtteknél pedig a szokásos keresési feladatban, amikor az evolúciósan ősi inger (pl. kígyó) mellett újabb (pl. fegyver) ingert is alkalmaztak úgy, hogy a fenyegető ingerek mellett nem fenyegető, de evolúciósan ősi (pl. virág) illetve modern (pl. mobil telefon) képeket is alkalmaztak, a félelemkeltő ingereket gyorsabban ismerjük fel, de a kétféle félelemkeltő inger nem különbözik.

Mi a kontextus szerepe: vajon fontos, hogy milyen környezetben mutatjuk ezeket a képeket? Mondjuk a modern nagyvárosi környezetben nevelkedő ember vajon nagyobb félelemreakciót ad a pisztolyra, mint a kígyóra?

Ez azért jó kérdés, mert az eddigiek alapján feltételezhetjük, hogy minden fenyegető inger egyformán gyorsan dolgozódik fel. Viszont mi történik, ha modern fenyegető ingert modern környezetben mutatunk be, azaz a pisztolyt gyorsabban találjuk meg a modern elterelő ingerek között, mint a kígyót? A válasz az, hogy a kontextus erősen hat az inger feldolgozására. Modern környezetben a modern, ősibb (természeti) környezetben az evolúciósan régebbi fenyegető ingert találjuk meg gyorsabban. Tehát a kontextus elősegíti a feldolgozó rendszert úgy, hogy az odaillő ingert hamarabb megtaláljuk. Ezt nemcsak viselkedéses (reakcióidő méréses) vizsgálatokkal, hanem agyi képalkotó eljárással is kimutatták. Az amigdala aktivációja pl. kígyó esetén magasabb, ha azt evolúciósan ősibb környezetben, őserdőben mutatták be, mint akkor, ha mesterséges környezetben (város). Az élettelen fenyegető ingerek esetén pedig fordított a helyzet, a pisztoly modern környezetben magasabb aktivációt okoz, mint természetes környezetben.

Magyar kutatókkal közösen igazolták az ún. arousal szerepét a félelem és a gondolkodás között. Mit jelent az arousal?

Az érzelmeket le lehet írni diszkrét érzelmi kategóriák mentén (pl. öröm, félelem), de több dimenzió mentén is. Ez utóbbi az alapja az ún. IAPS (Internatioanal Affective Picture System) képeknek, amelyek három dimenzióban adják meg az egyes képek érzelmi értékeit. Az egyik a valencia (pozitív vagy negatív érzelmet vált-e ki), a másik az arousal (az érzelmi élmény erőssége, a kép által az egyénben kiváltott izgalom szintje), a harmadik a kontroll (a személy mennyire tudja uralni a kép által kiváltott érzést). A fenyegető ingerek figyelemre gyakorolt hatásának vizsgálata során többen is ezeket a képeket alkalmazták, de csak az ingerek valenciáját vették figyelembe, az arousalt nem (a felhasznált ingerek között vegyesen voltak magas és közepes arousalt kiváltó képek), és valószínűleg ezért születtek egymásnak ellentmondó kísérleti eredmények. Azt, hogy az arousal hatása nem hagyható figyelmen kívül, talán az a kísérlet mutatja legjobban, ahol sofőrök fékezési reakcióidejét mérték úgy, hogy a bemutatott pozitív vagy negatív érzelmet kiváltó képek arousalja is változott.

Hogyan hat az emberek feladatmegoldó képességére a félelem?

A reakcióidő a magas arousal esetén volt a leggyorsabb és az alacsony arousal mellett voltak a leglassúbbak a kísérleti személyek. Saját vizsgálatainkban mi is IAPS képeket használtunk, de a valencia mellett az arousal értékét is figyelembe vettük. A már említett kísérleti elrendezésben (számok keresése érzelmi töltetű háttéren) a képeknek nemcsak a valenciáját (pozitív, negatív, semleges) vettük figyelembe, hanem az arousal értékét is (közepes, magas). Eredményünk az volt, hogy magas arousal szint mellett a kígyó és a pisztoly figyelemre gyakorolt hatása egyforma, közepes arousal mellett viszont a kígyó, az evolúciósan ősibb kép jobban rontotta a keresési teljesítményt, mint a pisztoly. Itt valószínűleg egyfajta kompenzációs mechanizmus működik: közepes arousal mellett érvényesül az evolúciós hatás, a kígyó jobban magára vonta a figyelmet, de magas arousal, erős fenyegetés esetén ezt kiegyenlíti a megnövekedett arousal okozta teljesítménytöbblet. Ez viszont ellentmond a modularitásnak, legalábbis annak, hogy a modul önmagában zárt, áthatolhatatlan.

Milyen módszertani kihívások érték az ún. kakukktojás képkereső módszert? Milyen módszertani újításokat fejlesztettek ki magyar szakemberekkel a módszer tökéletesítésére?

Egy pókot gyorsabban találunk meg a gombák között, mint a gombát a pókok között. Tucatnál több kutatásban használták ezt a módszert, de az eredmények egymásnak ellentmondóak. A hagyományos magyarázat szerint ez azért van, mert a pók mint félelemkeltő inger gyorsabban magára vonja a figyelmet. Ezzel szemben úgy is lehet érvelni, hogy nem a pókot találjuk meg gyorsabban, hanem hosszabban időzünk a póknál, és ezért találjuk meg lassabban a gombát. Egy másik lehetséges oka az ellentmondó eredményeknek, hogy a vizuális ingerek nem kiegyenlítettek. Egy hétköznapi példával, amikor a fehér falon mászó pókot észrevesszük, nem biztos, hogy a „póksága” miatt tesszük ezt. Lehet, hogy azért, mert a fehér háttéren kiugrik a sötét folt. Saját kísérletünkben ezért a képek világossága, kontrasztja, stb. kiegyenlített volt.

Az utóbbi években a szemmozgás regisztrációt is felhasználják a téma kutatásában, aminek az az eredménye, hogy a szemkövetéses adatokból kiderült, a negatív képeket tovább nézik a személyek, mint a semleges vagy pozitív képeket. A fiziológiai mérések közül az agyi elektromos válasz, az eseményhez kötött potenciálok vizsgálata is azt az eredményt mutatja, hogy mind az evolúciósan ősi, mind a modern ingerek esetén megnő az egyik jelentős hullám amplitúdója a semlegesekhez képest. A moderneké kicsit nagyobb mértékben nő.

Az általunk használt eljárásban az újítás az, hogy szétválasztottuk a kognitív feladatot és az érzelmi ingert, a feladat a számok megkeresése, miközben a háttér egy érzelmi töltetű kép és a kép paramétereit a valencia és az arousal mentén kontrolláltuk.