Kihirdették az idei Diákprojektverseny győzteseit

2025.07.01.
Kihirdették az idei Diákprojektverseny győzteseit
Az ELTE PPK által is támogatott országos verseny döntőjén idén 22 középiskolás csapat mutatta be projektjét a vállalati szakemberekből és egyetemi oktatókból álló zsűri előtt.

A 2022-ben alapított Országos Diákprojektverseny célja, hogy fejlessze a fiatalok és a pedagógusok projektszemléletét, valamint a diákok önismeretét és együttműködési készségét. A pályázatra középiskolás csapatok általuk megvalósított saját projektekkel nevezhettek, amelyek egy szabadon választott probléma vagy nagyobb feladat megoldására, illetve valamilyen termék, szolgáltatás vagy egyéb értékes eredmény létrehozására irányulnak.

Az idei, 2024/25-ös tanévben a versenyre összesen 39 csapat adott be pályázatot. A második fordulóba továbbjutott csapatok választásuk szerint online vagy jelenléti formában mutathatták be projektjüket. A május 31-i záróeseményen, amelynek az ELTE PPK adott otthont, közel 150 résztvevő mutatott be nyilvános jelenléti prezentációkat. A 22 diákcsapat párhuzamosan ismertette projektjét két teremben. Az előadások után, amíg a zsűri tanácskozott, különféle játékok várták az érdeklődőket.

A Fődíjat nyert Csak semmi pánik! csapat a mentális problémákkal küzdő társaik számára készített egy támogató weboldalt (Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium, mentortanár: Kárpáti Zsuzsa) .

A Richter Különdíjban részesült Vissza a természethez, avagy: Gyógynövények vs. Gyógyszerek projekt az antibiotikumok használatának indokoltságát kutatta (Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium, felkészítők: Sarkadiné Keszi Gabriella és Németh Áron; mentortanár: Jarosievitz Beáta).

A Zöld zsiványok csapata a fenntarthatóság egyes területeit derítette fel cselekvő módon, és egy fóliasátort is épített. Az ő munkájukat MOL Különdíjjal jutalmazták (Nyíregyházi SZC Tiszavasvári Középiskola, Szakiskola és Kollégium, mentortanár: Vassné Pető Éva).

A díjazottak listája és további fényképek a Diákprojekt honlapján érhetők el. A versenyt a következő tanévben ismét megrendezik.