Középpontban a fiatalok egészségtudatossága

2024.03.27.
Középpontban a fiatalok egészségtudatossága
Pigniczkiné Rigó Adrien, az ELTE PPK tanszékvezető egyetemi docense a gyerekek és serdülők mentális és fizikai egészségének összefüggéseiről tartott előadást a március 13-i Fáy Fórumon.

Az OTP Fáy András Alapítvány oktatási-társadalmi kérdéseket boncolgató előadás-sorozatának soron következő rendezvényén a meghívott szakemberek azt a kérdést járták körül, hogy miért fontos már gyerekkorban az egészséges életmód kialakítása, és hogyan lehet támogatni azt. Pigniczkiné Rigó Adrien, az ELTE PPK Személyiség- és Egészségpszichológia Tanszék vezetője előadásában felhívta a figyelmet, hogy a kutatások szerint az iskoláskorúak táplálkozása nem kiegyensúlyozott, ami az anyagcsere módosulásához, ezáltal inzulinrezisztencia vagy egyéb betegségek kialakulásához vezethet.

A testmozgás esetében sem kedvezőek az adatok: a fiatalok nem végeznek elegendő fizikai aktivitást, illetve szabadidejük nagy részét ülve töltik. Az alvás és a biológiai ritmus is kevésbé van fókuszban, pedig a gyerekek napi alvásideje egyre kevesebb, az átlagos lefekvési idejük kitolódik. Emellett a serdülőkre jellemző, hogy a kronotípus az estiség irányába tolódik, ami rizikófaktort jelent a testi és lelki egészségre nézve. A túlzott képernyőhasználat és a szerhasználat szintén ráerősíthet a kedvezőtlen folyamatokra.

Az előadó rámutatott, hogy a nem megfelelő életmód olyan komplex változásokat indíthat el, amelyek hosszútávú sérülékenységet jelenthetnek a szervezetre mind fizikailag, mind lelkileg (hangulatzavarokhoz, kognitív zavarokhoz, az idegi funkciók károsodásához és egyéb mentális problémákhoz vezethetnek).

Pigniczkiné Rigó Adrien kitért a lehetséges megoldásokra is, amelyek közül kiemelte az edukáció jelentőségét: a fiataloknak ismerniük kellene testi folyamataikat, a különböző egészséggel kapcsolatos működéseket, és fontos, hogy mélyítsék önismeretüket. Segíthet a megfelelő környezeti feltételek megteremtése (például a rendszeres testmozgás, az egészséges ételek fogyasztása), valamint a jó példát mutató felnőttek jelenléte. Mivel a társak hatása erősödik ebben az életkorban, ezért fontos, hogy az egészség mint érték jelenjen meg a fiatalok között, és ennek mentén szerveződjenek programok, tevékenységek.

A rendezvény másik előadója, Kiss Gergely olimpikon, a Nagy Sportágválasztó kommunikációs vezetője hangsúlyozta, hogy a rendszeres sportolás keretet, mintát ad, amely segíti a helyes időbeosztás kialakítását a fiatalok számára. Fontos, hogy a szülők figyeljék meg, melyek azok a mozgásformák, amelyek megfelelőek lehetnek a gyerekeknek érdeklődésük és testi adottságaik alapján, és közösen döntsenek arról, hogy milyen sportágat választanak.

Az előadásokat egy pódiumbeszélgetés követte, amelyen a szakemberek Azurák Csabával, a rendezvény moderátorával tovább boncolgatták a témát.

Cikkünk az OTP Fáy András Alapítvány honlapján megjelent összefoglaló szerkesztett változata.