Kun Bernadette a Fiatal Kutatók Akadémiája új tagjai között

2023.05.12.
Kun Bernadette a Fiatal Kutatók Akadémiája új tagjai között
Az MTA társult tudományos szervezete a 2023-2028-as időszakra tagjai közé választotta Kun Bernadette habilitált egyetemi docenst, az ELTE PPK Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének vezetőjét.

A 2019-ben megalapított Fiatal Kutatók Akadémiája (FTA) arra törekszik, hogy felszínre hozza a fiatal kutatók problémáit és segítsen a megoldásukban. Céljai között szerepel emellett a tudományos kiválóság elősegítése, a tehetséggondozás, valamint a társadalom szélesebb rétegei felé történő minőségi tudományos ismeretterjesztés is, az MTA céljaival és küldetésével összhangban.

A szervezet tagjának az jelölhető, aki az MTA köztestületének tagja és első PhD-fokozatának megszerzése óta kevesebb mint 12 év telt el, valamint taggá válása évében még nem tölti be 40. életévét. A korhatár a gyermeknevelési céllal igazolhatóan igénybe vett távolléttel, valamint kérvény esetén egyéb igazolható távollét hosszával egyéni elbírálás alapján kitolódhat 45 éves korig. A tagság 5 évre szól, mely idő után a tag alumnussá vagy alumnává válik. Minden évben 12 új tag kerül megválasztásra – reprezentálva az Élettudományok, Humán- és Társadalomtudományok, valamint a Természettudományok szakterületeit.

Az FKA 2023-as Tagválasztási Bizottsága március 24-én nevezte meg 12 új tagját a 2023–2028-as időszakra. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemet Kun Bernadettel együtt jelenleg 11-en képviselik a 60 fős szervezetben: Hungler Sára, Kubinyi Enikő, Mátyus Edit, Mohr Emőke, Ősi Attila, Schlosser Gitta, Sík Domonkos, Schlosser Gitta, Solymosi Katalin, Szöllősi Gergely és Terpai Tamás.

Kun Bernadette az ELTE PPK Pszichológiai Intézetének oktatója, a Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék vezetője több mint tizenöt éve kutatja a szenvedélybetegségek lélektanát, doktori disszertációját a szerhasználat és az érzelmi intelligencia összefüggéseiből írta. Kutatásaiban az úgynevezett viselkedési addikciókkal foglalkozik, ezek közül a munkafüggőség a fő kutatási területe. Közel ötven tudományos tanulmány szerzője, ezek mellett tudományos ismeretterjesztő írásokban, interjúkban és podcastokban is foglalkozik a work-life balance problémájával.

Az FKA korábbi tagjainak listája itt érhető el, a 2023-ban megválasztott 12 új tag teljes listája pedig itt található.