PPK-sok a világ legjobb tudósai között

2023.06.29.
PPK-sok a világ legjobb tudósai között
Idén is közzétette a legeredményesebb kutatókat számba vevő tudományági listáit a Research.com. Pszichológia kategóriában a mindösszesen 18 magyar között három PPK-s kutató, Demetrovics Zsolt (3), Szabó Attila (14) és Urbán Róbert (17) is bekerült az elitbe.

A különböző felsőoktatási rangsorokat készítő Research.com 2014 óta adja közre a világ vezető tudósait összesítő listáit. A platform szakterületi bontásban is elérhetővé teszi a legjobbként jegyzett kutatók nemzetközi rangsorát, a besorolás alapjául a publikációkat közlő folyóiratok osztályozása szolgál.

A listában elfoglalt helyet az ún. D-index alapján számítják, ami a vizsgált tudományághoz tartozónak ítélt publikációkat és azok hivatkozási értékeit veszi figyelembe. A toplistákat több bibliometriai adatbázisból feltárt 166 880 kutató elemzése alapján állítottak fel, ezen belül a pszichológia területén több mint 15 018 profilt értékeltek.

A pszichológia kategóriában jegyzett 18 magyar szakember körében szerepel az ELTE PPK három oktatója is, akik egyedüliként képviselik a hazai tudományegyetemek pszichológiai intézeteit.

Demetrovics Zsolt a Pszichológiai Intézet egyetemi tanára, a Gibraltári Egyetem Centre of Excellence in Responsible Gaming vezetője, az MTA levelező tagja. A szenvedélybetegségek pszichológiai alapkutatásában és a társadalomtudományokkal ötvözött alkalmazott kutatásában nyújt átütő teljesítményt. Munkásságát jellemzi az addiktológiában mellőzött jelentkezési formák bevonása a kutatások látókörébe. 2022-ben a világ legtöbbet idézett kutatói közé került a Highly Cited Researchers összesítése alapján.

Szabó Attila az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének egyetemi tanára, az MTA doktora. Tanulmányait többek között a Montreali Egyetemen és a nottinghami Trent Egyetemen végezte. Elsősorban viselkedési függőségekkel, a sport mentális egészségre gyakorolt ​​hatásával foglalkozik. A testmozgás pozitív és negatív pszichológiai aspektusainak megismertetése érdekében végzett tudományos munkája nemzetközi szinten is elismert.

Urbán Róbert a PPK Pszichológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA doktora. Fő kutatási területei az egészségmagatartás, egészségpszichológia és a dohányzás multidiszciplináris elemzése. Az egészségpszichológia területén írt tudományos munkái meghatározóak a magyarországi szakirodalomban.

Az ELTE-ről további két kolléga (Miklósi Ádám [1] és Csányi Vilmos [11]), míg a Central European University-ről öt, az ELKH-ból négy kutató került a legjobb magyar kutatók közé. A teljes listát ide kattintva érheti el.

A borítóképen balról jobbra: Szabó Attila, Demetrovics Zsolt, Urbán Róbert