PPK-sok a világ legtöbbet idézett kutatói között

2023.11.20.
PPK-sok a világ legtöbbet idézett kutatói között
Demetrovics Zsoltot és Szabó Attilát is jegyzi a Stanford Egyetem kutatóinak 2022-es rangsora, amely a legmagasabb idézettségi mutatót produkáló tudósokat tartalmazza.

Az Elsevier által közzétett kimutatás a világ százezer legnagyobb hatású kutatója mellett azokat is feltünteti, akik a saját tudományterületükön belül kerültek be a legjobb két százalékba. A tudósokat 22 tudományterületbe és 176 alterületbe sorolja.

A 2016 óta épülő adatbázis két különböző ranglistát tartalmaz: az első a kutató teljes pályafutását elemezve, az 1960–2022 között publikált cikkekre kapott idézetek alapján értékel, a másik pedig az utolsó vizsgált év (2022) hivatkozásai alapján készült. A toplisták felállításához a készítők a Scopus bibliográfiai adatbázis információit vették alapul, és olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a hivatkozások száma, a kutató Hirsch-indexe vagy a társszerzőségek viszonya (első, utolsó, levelező szerző).

Az összlistára felkerült több mint 200 ezer kutató között szerepel a PPK két munkatársa, Demetrovics Zsolt, a Pszichológiai Intézet egyetemi tanára és Szabó Attila, az Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet egyetemi tanára is. A 2023 októberében publikált lajstrom az ELTE-ről összesen 35 kutatót nevesít.