Sporttáborszervezést is tanulnak a PPK hallgatói

Gyakorlati képzésen mutatták be a táboroztatás speciális feladatait

2020.10.06.
Sporttáborszervezést is tanulnak a PPK hallgatói
Táborvezetési, tájékozódási és balesetvédelmi felkészítést is kaptak az elsőévesek az ELTE PPK szombathelyi Sporttudományi Intézetének nyár végi táborán. A testnevelő tanár, valamint sport- és rekreációszervezés szakos hallgatók kerékpáros túrák során ismerhették meg a Szombathely környéki túraútvonalakat.

Az ötnapos tábor célja, hogy a hallgatók megfelelő gyakorlati ismereteket szerezzenek egy rekreációs célú tábor előkészítésével, programjainak kialakításával kapcsolatban. Ennek keretében a gólyák rengeteg sportágban próbálhatták ki magukat: szabadtéri helyszíneken zajlott például amerikai foci, lovaglás, golf, intercross, kviddics vagy épp tájfutás. A belső térben falmászással és e-sporttal ismerkedhettek a fiatalok. A Sporttudományi Intézet oktatói nagy hangsúlyt fektettek rekreációs programok - e-sport, ’egy perc és nyersz’ játékok, biciklis ügyességi verseny - szervezésére is, emellett a tábor az első évesek számára jó lehetőséget kínált az ismerkedésre, az önállóság megtapasztalására.

Az esemény résztvevői olyan, a táboroztatáshoz elengedhetetlen gyakorlati tudással gyarapodtak, mint az elsősegélynyújtás, a balesetmegelőzés vagy épp az útvonaltervezés. A PPK diákjai kis létszámú csoportokban, kerékpárral közelítették meg a két fő helyszín - Szombathely és Velem – látnivalóit, így megismerték a környék kerékpáros útvonalait.

Az ötnapos eseményre az érvényben lévő járványügyi- és higiénés szabályok biztosításával és betartásával került sor.