Sporttudományi szakmai nap az olimpia jegyében

2021.11.24.
Sporttudományi szakmai nap az olimpia jegyében
A már lezajlott nyári és a hamarosan kezdődő téli olimpiai játékok szellemében zajlott az ELTE PPK szombathelyi Sporttudományi Intézetének hagyományos sportszakmai napja november 18-án, amelyen a kar korábbi sportszakos hallgatói is részt vettek. 

Délelőtt a PPK sportszakos hallgatói töltötték meg az egyetemi csarnokot, ahol a szervezők az olimpiai sportágak analógiájára állítottak össze ügyességi feladatokat. A résztvevőkre többek között vívást imitáló lufilyukasztás, trambulinról történő magasugrás, gördeszkán „úszás” és kerékpáros ügyességi pálya is várt. A program zárásaként került sor az oktatói – hallgatói labdarúgó mérkőzésre. Az oktatók csapatát több korábban végzett hallgató és Juhász Péter, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség főtitkára is erősítette. A szurkolók között feltűntek az intézet volt oktatói és hallgatói is.

A délutáni sportszakmai konferencián az olimpiák gazdasági hatásairól tartott előadást az ELTE PPK ESI két oktatója, Bukta Zsuzsanna és Gősi Zsuzsanna. Az ezt követő kerekasztal-beszélgetésen Ekler Luca paralimpikon és Gurisatti Gréta olimpiai bronzérmes vízilabdázó kulisszatitkokat osztottak meg mindennapjaikról, a felkészülés és a versenyzés pszichikai és fizikai nehézségeiről és a sikerek feldolgozásának hátteréről is. Az olimpikonokat Szabó Szilárd, az MTVA tudósítója kérdezte. A rendezvény a Szilágyi Áron világklasszis vívóról készült, Egy mindenkiért című dokumentumfilm vetítésével zárult.

A program az ELTE Alumni Központ támogatásával valósult meg.

Az ELTE PPK Alumi tagozathoz itt lehet csatlakozni.

 

Fotó: Nagyváradi Katalin