„Szombathely belépése komoly erősödést jelentett a sportos vonalon”

Mi a három legjellemzőbb tulajdonságod vezetőként?
Emberség, stratégiai tervezés, kreatív lazaság (amikor csak lehetséges).

Mit tartasz a legfontosabb feladatodnak és az intézeted elsődleges küldetésének?
Szeretném megtartani és tovább erősíteni a meglévő oktatói csapatot, illetve azt a magas minőségű oktatási színvonalat és az intézetre jellemző, minden szempontból sportos szellemet, amit az elődeimtől örököltem. Szombathelyen a sportos képzéseknek hatvanéves hagyománya van, és országosan is elismertek. Szeretnénk ezt a rangos pozíciót az ELTE címere alatt is megtartani. Amikor egyesültünk a PPK-val, személy szerint nagyon örültem annak, hogy ahhoz a karhoz került a mi szervezetünk, amihez koncepcionálisan van köze, amelynek a profiljába beleillik. Az akkori dékán, Demetrovics Zsolt nagyon befogadóan vezényelte le az egyesülést, és a két képzési intézmény eltérő léptékei miatt a nem mindig könnyű összecsiszolódást.

Ez mit jelent pontosan?
Azt, és ezzel a mai napig dolgunk van, hogy valójában és történelmileg az ELTE-nek nem profilja a sporttudományi képzés, és a karon belül is egy kicsit vadhajtás ez a terület. A „Minden, ami ember” szlogenbe szépen beilleszkedik, és kerekebbé is teszi ezt a gondolatot, de a sokféle működési, elvi, gyakorlati különbség miatt nem könnyű beilleszteni a képzési struktúrába. Azt látjuk, hogy a sportnak mint tudományterületnek az elfogadása sokszor az ismeretek hiánya miatt ütközik nehézségekbe, ezért a jelenlegi dékánnal, Zsolnai Anikóval, a kar vezetésével és a másik sportos intézet kollégáival szorosan együttműködve egyre aktívabbak vagyunk abban, hogy minél több fórumon megmutassuk, hogyan működik egy sporttudományi képzés. Ezek a törekvések arra is fókuszálnak, hogy láthatóvá tegyük, milyen hétköznapi igényei vannak a sportos képzéseknek, amelyekre esetleg nem is gondol a más profilú intézetben dolgozó kolléga. Abban reménykedünk, hogy ezek eredményeképpen mások is meglátják ennek a területnek a mélységeit, szépségeit és a mi munkánknak a valódi értékeit.

Milyen eredményeket tud felmutatni az intézet?
Sporttudományi képzés jelenleg hét helyen folyik az országban, és a Testnevelési Egyetem után a második helyet foglaljuk el elismertség, megbecsültség, oktatói és hallgatói kiválóság terén. Az egyik legfontosabb célkitűzésem tehát az, hogy megmutassuk az egyetem és a kar vezetésének, Szombathely belépése komoly erősödést jelentett a sportos vonalon. Csatlakozásunk előtt, bár volt sportos képzés a budapesti képzőhelyen, a hallgatók és az oktatók nem vettek részt rendszeresen a sportszakosok versenyein, találkozóin és a sporttudományi rendezvényeken. Ez mára megváltozott, és a sportos képzések rangsorában az ELTE, azaz az ESI és a mi képzéseink együtt, az előkelő első vagy második helyeken szerepelnek.

Mitől más egy sportos képzés, mint mondjuk egy pedagógiai típusú?
Az nagy öröm számomra, hogy a 2017-es csatlakozásunk óta regnáló két dékán mindig érdeklődéssel fordult felénk, és igyekezett megismerni a képzéseinket, jellegzetességeinket, érdeklődtek az iránt, hogyan működünk. Zsolnai Anikó például többször járt már nálunk, kipróbálta az íjaszatot és legutóbb a Ultrabalatonon induló lelkes kari csapatnak is szurkolt a rajtvonalnál. A sportos emberek, a hallgatók és oktatók is, kicsit máshogy működnek. A mindennapjaink izzadságszagú, közös edzésekből, meccsekből állnak, ezek előtt és után is találkozunk, együtt készülünk, együtt utazunk versenyekre, mérkőzésekre. Ennek pozitív következménye a nagyon összetartó, magáért hallgatói szinten is kiállni tudó közösség, de sajnos az is, hogy szakjainkon olyan többletköltségek is jelentkeznek, amelyek más típusúak, mint a többi képzésfajtában jelentkező kiadások. Úgy veszem észre, hogy a kari vezetés egyre jobban kezdi érteni a sportos műfajt, embereket.

Milyen az együttműködésetek a budapesti sportos intézettel, az ESI-vel?
Mi itt Szombathelyen nagyon régóta vagyunk kiemelkedő szereplői a sporttudománynak, és tanáraink a szakma elfogadott, megbecsült, nagy arányban minősített oktatói. Az ESI-ben dolgozó sportszakos, a sporttudományban aktív kollégákkal régóta ismerjük egymást, tagjai vagyunk a Magyar Sporttudományi Társaságnak, előadunk a Sporttudományi Kongresszusokon. Teljes köztünk az egyetértés, hogy a két intézet egymást támogatva szeretné folytatni az azonos alapokon nyugvó sportos képzéseit a két helyszínen. Azt is érteni kell, hogy nagyon mások a körülmények a két telephelyen, így a képzéseink mindennapos feladatait nincs is értelme és nem is lehet százszázalékosan azonosan végezni. Mindketten a saját telephelyünkön, a saját lehetőségeinkre és specialitásainkra fókuszálva működünk, de harmonikus a kommunikáció, gördülékeny az együttműködés a képzési tervek kialakításánál, a közös programokon, nyílt napokon is.   

Mik a szombathelyi élet jellegzetességei, és miért jó hallgatónak lenni nálatok?
Itt Szombathelyen mindenki biciklivel jár, két percre van a kollégium az egyetemtől, nem probléma a közlekedés. Másképp működik a hallgatói élet is, mivel minden helyszín egy kupacon van, mindenki ismeri a másikat, az évfolyamokon belül és kívül is. Félévente egy kiválasztott tematika mentén tartunk egy sportszakmai napot, amelyet közösen szervezünk hallgatóinkkal, és amelyre szakmai kiválóságokat, olimpikonokat, edzőket is meghívunk. Ennek része egy-egy házibajnokság 15-20 hallgatói csapat részvételével, és a nap zárásaként egy vicces kihívásokkal teli szakest is. A diákok amúgy saját maguknak is rengeteg sportos aktivitást, például kispályás labdarúgó-, lábtengó- vagy röplabdabajnokságot szerveznek, és ebbe a Szombathelyen tanuló nem sportszakos hallgatókat is bevonják. El lehet mondani, hogy a városban a hallgatói életet a PPK sportos hallgatói generálják. Az Alumni közösség is alulról szerveződve működik, a korábbi évfolyamok kapcsolatban maradnak, visszajárnak a tanáraikhoz, rendszeres találkozókat szerveznek. Ezek mind a kis létszámból adódó kisebb közösség előnyei.

Kiváló továbbá az oktatói, edzői gárdánk. Oktatóink kivétel nélkül versenysportolók voltak, és ma is aktívan sportolnak. Én magam korábban vívó voltam, és ritmikus gimnasztikával foglalkoztam, ma edzője vagyok ez utóbbi sportágnak, amely a tanárszakos hallgatóknak tantárgya is. A portfóliónkban alapszakon van edzőképzés, amelyben sokféle sportágban kínálunk specializációt. Elsősorban olyanokban, amelyeknek Szombathelyen neves edzői vannak. A másik alapszakunk a rekreáció és életmód, ahol olyan szakembereket nevelünk, akik fitnesz centerekben, wellness részlegekben tartanak majd edzéseket, órákat, illetve az ezeket vezető menedzsereket is képezzük a sportszervező alapszakon.

PPK-s éveid során mi volt a legnagyobb kihívás, amivel szembe kellett nézned?
Oktatóként és vezetőként is az online oktatást mondanám, ami a sportképzésekben lényegesen nagyobb kihívás volt, mint a többi szakon. Képzeljük csak el az úszás oktatást uszoda nélkül, vagy egy kosárlabda órát, amelyen a diákok egyedül, otthon ülve vesznek részt… Ez feszegette a kollégáim tűréshatárát, megtépázta a lelkesedésüket, de – utólag visszatekintve – hasznos, kreatív megoldásokat is hozott. Élvezetes pillanatokat éltünk meg például a gimnasztika kurzusban, amikor minden hallgató a saját képernyője előtt tornázott egyikük gyakorlatvezetését a képernyőn követve.

Mire vagy a legbüszkébb? 
Hamarosan negyven éve tanítok a felsőoktatásban. Egyre nagyobb örömet okoz végigkísérni, ahogy egy frissen érettségizett „gyerek” felelős felnőtt szakemberré válik. Kevés olyan iskola, sportegyesület van a vonzáskörzetünkben, ahol legalább egy testnevelőt, sportszakembert ne tanítottam, ne tanítottunk volna. Mindig öröm és büszkeség velük találkozni, hallgatni a szeretetteljes visszaemlékezésüket. Büszke vagyok a számos eredményesen TDK-zó tanítványomra is, akikkel a legtöbb szakmai és emberi időt töltöm együtt. Igazából a tanítás mindennap örömet okoz, és egy újabb kihívást jelent.

Mi a legkedvesebb karhoz kötődő emléked?
Az a személyes, őszinte érdeklődés, amivel 2017-ben, a PPK-hoz való csatlakozásunkkor Demetrovics dékán úr az intézetünk oktatói felé fordult, ahogy meg akarta ismerni őket. Ez barátságos, bizalmi légkört teremtett az amúgy nem egyszerű összecsiszolódásban. 

Mik a jövőbeli terveid, céljaid intézetvezetőként?
Itt kell megemlítenem, hogy szabadtéri sportlétesítményünk egyáltalán nincs, ami komoly hátrányt jelent. Óriási a verseny a sportképzést folytató intézmények között, amik újabb és újabb sportlétesítményeket adnak át. Tehát az egyik fontos célom – remélem nem túl távoli – egy sportpálya felavatása volna.

A célok között megkerülhetetlen kitérni az oktatói korfa problémájára. Intézetünkben sokan fogunk pár éven belül nyugdíjba menni, és ez az oktatók egyharmadát jelenti. Közoktatásból ma oktatókat bevonzani szinte lehetetlen. Nagyon szeretném ezért kinevelni azt a fiatal oktatói generációt, aki az intézeti hagyományokat folytatja és tovább építi a jövőben. Időről-időre vannak olyan lelkes hallgatóink, akik olyan élményeket szereznek a képzés során, hogy szívesen itt maradnak tanítani nálunk. Ez nagyon jó érzés.