Tehetségbarát intézményi tanulási környezet

Rapos Nóra és Lénárd Sándor új könyve a Tehetségműhely sorozat 5. kötete

2020.06.12.
Tehetségbarát intézményi tanulási környezet
Milyen a tehetséges tanulók számára optimális tanulási környezet? És mi jellemzi azt a tanulási környezetet, amelyben a hazai pedagógusok tehetséggondozási, tehetségfejlesztési gyakorlata zajlik? Hogyan viszonyul egymáshoz ez a két tanulási környezet, mekkora a távolságuk és mit tehetünk annak érdekében, hogy ez csökkenjen? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Rapos Nóra, a PPK Neveléstudományi Intézet docense és Lénárd Sándor, a Neveléstudományi Intézet habilitált egyetemi docensének új könyve, amely a Nemzeti Tehetség Központ kiadásában, a „Tehetségek Magyarországa” című kiemelt projekt keretében jelent meg. A kötet online teljes szöveggel elérhető.

A szerzők 2017/18-as tanévben zajlott kutatásának középpontjában a tehetséggondozást támogató optimális tanulási környezet feltérképezése állt, amelynek keretében a hazai helyzetkép megrajzolását tekintették fő feladatnak. Tanulási környezet alatt azt a „támogató környezetet értették, amelyben minden feltétel adott ahhoz, hogy az emberek a lehető legjobban tanuljanak. Az eredmények azt mutatják, hogy a magyarországi tehetséggondozásban kiemelten jellemző a pedagógusok felelősségvállalása.  Az iskolák számára kiemelten fontos terület a  tehetséggondozás céljainak  és  gyakorlatának  tudatos  és  az  intézményhasználók  számára  is  látható megjelenítése. A pedagógusok úgy érzik, leginkább az ő feladatuk a tehetségek felismerése, és a felismert tehetségekkel való további foglalkozás is. Nagyobb részük abban hisz, hogy a kiváló képességű fiatalokat külön számukra alakított fejlesztő környezetben tudják a legeredményesebben segíteni. A megkérdezett pedagógusok számos korszerű pedagógiai elvet és módszert ismernek, és ezeket általában a tehetséggondozás tanórán kívüli alkalmain (tehetséggondozó szakkörökön, egyéni vagy kiscsoportos foglalkozások keretében) használják. A mentorálást különösen sokan említették mint a tehetséggondozás egy újszerű és hatékony formáját,  az  iskola  hagyományos  szervezeti  és működési  kereteit  megmozgató,  meghaladó  projektjellegű  megoldások  azonban kevéssé  preferáltak a pedagógusok körében. A szerzők javaslatokat is megfogalmaznak makro-, valamint intézményi és pedadógusszinten is arra nézve, hogy hogyan alakítható ki olyan tanulási környezet, amely nyitott az eltérő sajátosággokal, különböző területeken tehetséget mutató diákok együttes nevelésére.

A szerzők végkövetkezése szerint az oktatási rendszerben nagy a tehetséggondozáshoz kapcsolódó innovációs potenciál, ez annak is köszönhető, hogy erős a folyamatos szakmai fejlődés igénye; ez lehet a legjobb alapja Magyarországon annak, hogy megerősödjön a tehetséggondozás adaptív modellje, amely felé az iskolák egy részében már érzékelhető elmozdulás.

Forrás: Nemzeti Tehetség Központ

A könyv itt érhető el online.