Tudományos karrierek a 21. században

2022.01.10.
Tudományos karrierek a 21. században
A doktori fokozatot szerzett munkavállalók munkaerőpiaci lehetőségeit, karrierútjait és a nemek közötti egyenlőtlenségeket vizsgálta egy közös kutatási projektben az ELTE PPK, az MTA KIK, valamint a Társadalomtudományi Kutatóközpont. A kutatási beszámolóból többek között kiderül, hogy tudományos fokozatot általában azok a nők szereznek, akiknek az édesanyja is magasan iskolázott, a munkahelyi esélyegyenlőségi tervek pedig sokszor csak papíron léteznek, a gyakorlati megvalósításuk nehezebb.

A kutatás során PhD-hallgatókkal, már fokozatot szerzett munkavállalókkal és intézményekkel is vettek fel adatokat. Az interjúk és kérdőívek felvétele mellett az intézmények hivatalos terveit és dokumentumait is felmérték. A saját adatokat a már rendelkezésre álló magyar és nemzetközi szakirodalommal összevetve elemezték. A 2016-tól 2021-ig tartó kutatás eredményei alapján született tanulmányokból Fábri György, a PPK habilitált egyetemi docense, Tardos Katalin (TK Szociológiai Intézet) és Paksi Veronika (TK Szociológiai Intézet) szerkesztésében jelent meg a „Tudományos karrierek a 21. században” című tanulmánykötet.

Doktori karrierutak

A fókuszcsoportos interjúkból kiderült többek között, hogy a doktori fokozattal rendelkező munkavállalók szakmailag elégedettek a rendelkezésükre álló karrierlehetőségekkel, anyagilag azonban kevésbé. Az adatok azt is megmutatták, hogy bár a háromszintű egyetemi oktatás még mindig az akadémiai karrierre készít fel, a doktori fokozat megszerzése után sokan nem az akadémiai életpályát választják, hanem azon kívül helyezkednek el, a versenyszférában vagy közösségi intézményekben. Ennek megfelelően a résztvevők hiányolták a képzés során a kommunikációs és menedzsment készségeket fejlesztő kurzusokat.

Női utak a tudományban

Mind a fókuszcsoportos interjúkban, mind az intézményekkel készült felméréseken előtérbe kerültek az esélyegyenlőség, a nemi különbségek és a munka-magánélet összehangolásának kérdései. Kiderült: inkább azok a nők jutnak el a doktori fokozat megszerzéséig, akik előnyösebb háttérrel rendelkeznek, illetve akiknek az édesanyja is magasan képzett. Ez arról árulkodik, hogy az alacsonyabb szocioökonómiai státuszú, vagy első generációs értelmiségi nőknek kevesebb esélye van eljutni a doktori tanulmányokig.

Ha már megszerezték PhD-fokozatukat, a férfiak általában több órát dolgoznak, ezáltal több pénzt keresnek és a munkájukkal is elégedettebbek, míg a nőket gyakrabban alkalmazzák határozott idejű szerződésekkel. A nőknél nagyobb problémát okoz a magánélet és a karrierépítés összehangolása is; a gyermekvállalás hátráltatja, vagy meg is szakíthatja szakmai előmenetelüket, ezért a tudományos pályákon sokkal több az egyedülálló vagy gyermektelen nő, mint férfi, és

a női pályaelhagyás hátterében is gyakran a gyermekvállalás áll.

Bár az intézményekkel készült felmérésekből az derült ki, hogy a legtöbb intézmény rendelkezik valamilyen esélyegyenlőségi tervvel, a munkavállalók ezekkel kevésbé vannak tisztában. Ennek a hátterében az állhat, hogy a tervek nem mindig fogalmaztak meg konkrét fejlesztési célokat, határidőket vagy felelősöket, így a gyakorlatban kevésbé voltak kivitelezhetők. Az intézmények felmérésének során feltárták, hogy a magasabb státuszú, vezető pozíciójú kutatók között általában több a férfi, míg az alacsonyabb szinteken dolgozó oktatók és kutatók között több a nő; ez az üvegplafon-jelenség meglétére utal.

A kapcsolatépítés előnyei

A kutatók nemcsak a doktori fokozattal rendelkezők egyéni karrierútjait és intézményi lehetőségeit vizsgálták, hanem azt is, hogy hogyan hat karrierjükre a más kutatókkal való együttműködés, kapcsolatépítés, vagy a kutatócsoportban való részvétel. Az élettudományi területre koncentráló felmérés során azt találták, hogy a kutatócsoportok és a jól kiépített kapcsolati hálók nagyban hozzájárulnak a PhD-hallgatók későbbi sikereihez.