Velics Gabriella a CMFE vezetőségi tagja

2021.11.08.
Velics Gabriella a CMFE vezetőségi tagja
A brüsszeli székhelyű Európai Közösségi Média Fórum (Community Media Forum Europe  - CMFE) a vezetőség tagjai közé választotta Velics Gabriella egyetemi docenst, az ELTE PPK Pedagógiai és Pszichológiai Intézet – Szombathely oktatóját, aki új területként a szervezet tudományos kapcsolataiért felel majd.

A tagválasztó közgyűlést a II. Conference on Migration and Media Awareness keretén belül, Hamburgban tartották, ahol a háromnapos konferencia keretében azt is megvitatták, hogy a 21. századi médiaműveltség és kritikus médiaértés terén milyen lehetőségei vannak a civilek által működtetett közösségi médiának.

A CMFE nemzetközi civil szervezetként és lobbistaként van jelen az európai szakpolitikai térben, részt vesz az Európa Tanács szakmai egyeztetésein, javaslatokat, észrevételeket fogalmaz meg az európai szintű ajánlásokhoz, emellett reprezentálja a közösségi rádiózást, televíziózást mindazon szervezetekben, amelyek az információszabadságról, az aktív állampolgári részvételről, a civil társadalom erősítéséről szólnak.

A CMFE közreműködésével került kiadásra többek között 2008-ban az Európai Parlament közösségi médiumokról szóló indítványa, valamint a CoE Miniszterek Tanácsának 2009-es deklarációja a közösségi médiumok szerepéről. 2012-ben a CMFE és az EPRA (European Platform of Regulatory Authorities) együttműködésével került sor a Mapping Europe projektre, amely a tagállamokban – még a szakma számára is meglepően nagyszámú – összesen 2237 közösségi rádiót, és 521 közösségi televíziót azonosított. 2020 júliusa óta a CMFE tagja a Global Forum for Media Development nemzetközi hálózatnak, amely közel 50 ország 100 olyan szervezetét jelenti, amelyek a minőségi újságírás és média érdekében fejtik ki sokrétű tevékenységüket (oktatás, érdekérvényesítés, kutatás, pályázatok).

Az új vezetőség egyik célkitűzése a Mapping Europe Project folytatása, illetve a közösségi média fogalmának és gyakorlatának mind szélesebb körű beemelése az egyetemi oktatásba.