Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó

A szakirányú továbbképzés fókuszában az emberi erőforrás tanácsadás stratégiai szintű folyamatai és rendszerei állnak, amely révén a képzésben résztevőket felkészítjük a HR stratégiai szintű folyamatainak támogatására, a HR Business partneri szerepre. A képzés keretein belül nagy hangsúlyt helyezünk a komplex üzleti és stratégiai gondolkodásra, a jövőorientált megközelítésekre és a stratégiai szintű támogatásra és tanácsadásra. A képzés felkészíti a HR területen dolgozókat arra, hogy képesek legyenek stratégiai projekteket támogatni, az emberi erőforrások menedzselése során az üzleti igényeknek megfelelő stratégiát, valamint folyamatokat tudjanak kialakítani.

A képzés célja, hogy a HR szakmai tudás (specialista, generalista tudás) kiegészüljön az üzleti aspektusokkal, szervezet-és vezetőfejlesztési kompetenciákkal, változáskezelési és projektmenedzsment tudással, amelynek eredménye lehet a HR stratégiai szerepének kialakítása a szervezetben. 

A képzést ajánljuk azoknak a HR szakembereknek, emberi erőforrás tanácsadóknak, akik komplexebb szinten szeretnének foglalkozni az emberi erőforrás menedzsmenttel, szeretnék a szemléletüket tágítani.

Kapcsolattartó/szakfelelős: Dr. Lakner Szilvia egyetemi adjunktus, ELTE PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., tel: (1) 461-4500/3854 (Titkárság), fti@ppk.elte.hu

A JELENTKEZÉS HATÁRIDEJE A 2024/2025/2 FÉLÉVRE: 2025.01.10.

A képzés adatlapja

A képzés szakmai felelőse: ELTE PPK

A képzés indítását engedélyező OH határozat szám: FNYF/462-3/2024

A képzés megnevezése: stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó

A szakképzettség oklevélben szereplő elnevezése: stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó

Képzési terület: bölcsészettudomány

A képzés időtartama, kreditértéke: 2 félév, 60 kredit

Tervezett munkarend: levelező (pénteki és szombati napokon)

Irányszám: 10 < 20 (A képzés csak abban az esetben indul, ha a jelentkezések száma eléri az indításhoz szükséges minimum létszámot.)

Költségek: önköltséges (450.000 Ft/félév)


Felvételi követelmények

  • emberi erőforrások vagy közgazdász képzési területen legalább mesterképzésben szerzett oklevél
  • vagy bármely mesterképzésben szerzett oklevél és HR területen szerzett legalább 5 éves szakmai tapasztalat

Beküldendő dokumentumok

Minden szükséges dokumentumot elektronikus formában (szkennelt pdf dokumentumként, vagy olvasható, jó felbontású képfájlként; a szakmai önéletrajzokat akár word formátumban) kell csatolni az elektronikus jelentkezési laphoz. (A jelentkezéssel kapcsolatos információk a meghirdetési oldalon olvashatók!)

A határidő után beérkező, hiányos, valamint e-mailben, faxon vagy postai úton küldött, illetve személyesen benyújtott dokumentumokat nem áll módunkban elfogadni.

Beküldendő dokumentumok: 

  1. oklevél másolata (emberi erőforrások vagy közgazdász képzési területen legalább mesterképzésben szerzett oklevél vagy bármely mesterképzésben szerzett oklevél)
  2. szakmai önéletrajz (külön pontszámmal nem értékelt),,
  3. a jelentkezési díj (9000,- Ft) befizetéséről szóló bizonylat másolata,
  4. referenciaigazolások HR területen szerzett legalább 5 éves szakmai tapasztalatról - ha a bemeneti feltételt nem emberi erőforrások vagy közgazdász képzési területen, mesterképzésben szerzett oklevéllel teljesíti (pontszámmal nem értékelt)
  5. motivációs levél (50 pont).

A motivációs levél főbb értékelési szempontjai:

  • szakmai pályafutás személyes összefoglalása, a legfontosabb állomások kiemelése a szakirány választás aspektusából (10 pont)
  • szakmai érdeklődési kör relevanciája a szakirány szempontjából (10 pont)
  • a képzéshez hasznosítható kompetenciák, és elért eredmények (10 pont)
  • szakmai motiváció és célok meghatározása a képzés megszerzésével (10 pont)
  • a személyiség megmutatása, jellemzése (10 pont)

A képzés célja

A képzés célja, hogy a HR szakmai tudás (specialista, generalista tudás) kiegészüljön az üzleti aspektusokkal, szervezet-és vezetőfejlesztési kompetenciákkal, változáskezelési és projektmenedzsment tudással, amelynek eredménye lehet a HR stratégiai szerepének kialakítása a szervezetben. 


Program, tanterv

Megszerezhető kompetenciák

Tudás

  • a stratégiai emberi erőforrás menedzsment alapjai és kapcsolata a HR fő tudományterületeivel, és szemléletmódjának, módszereinek alkalmazása ezekben
  • az üzleti folyamatok értése, az iparági ismeretek, piaci és környezeti trendek figyelése, megértése és folyamatos nyomon követése
  • a szervezet belső környezete, valamint a külső környezet HR-tényezőkre gyakorolt hatásának ismerete
  • az operatív és üzleti folyamatok közti különbségtétel, a gazdasági és-HR szemlélet összehangolása
  • az emberi erőforrás menedzsment rendszerek és folyamatok ismerete és működtetése
  • a szervezet-és vezetésfejlesztés modelljeinek ismerete, a fejlesztési folyamatok gyakorlati alkalmazása, szervezet- és vezetésfejlesztési folyamatok szakmai támogatása
  • munkapszichológiai eszközök ismerete a stratégiai emberi erőforrás tanácsadásban
  • a stratégiai emberi erőforrás tanácsadó szakember kompetenciái
  • a stratégiai emberi erőforrás tanácsadó szakember lehetséges szakmai partnerei, együttműködési lehetőségei.

Képesség

  • képesség a rendszergondolkodásra, az üzleti trendek figyelésére
  • képesség a stratégiai gondolkodásra
  • képesség komplex problémák egyidejű azonosítására
  • a szervezeti rendszerek és folyamatok áttekintésének képessége
  • folyamatok szervezésében való jártasság
  • problémamegoldó képesség
  • diagnosztikai, analitikus képesség
  • a szervezeti elemzés eszközrendszerének használata
  • stratégiakészítés, a szervezeti és HR stratégia összehangolása
  • az Ulrich modell HR szerepeinek szervezeti beazonosítása
  • képesség a vezetői szerep újradefiniálására és a vezetői szerep HR Business Partner szerephez illesztésére 
  • változások kezelésének képessége, változásmenedzsment folyamatok menedzselése
  • proaktivitás képessége
  • képesség a vezetők és a HR napi szintű kapcsolódását biztosító folyamat-, és munkaszervezési feltételek megteremtésére
  • a szakmai problémák beazonosítása, a nemzetközi tapasztalatok, jó példák hazai követelményeknek megfelelő adaptálása a stratégiai HRM területén
  • képesség az asszertív kommunikációra és befolyásolásra
  • képesség konfliktusok kezelésére
  • képesség projektek menedzselésére
  • coaching kompetenciák – vezetők fejlesztésének és támogatásának képesség

 

  • Attitűd
  • elkötelezetten alkalmazza a megszerzett szakmai és gyakorlati ismereteket a szervezet stratégiai emberi erőforrás folyamatainak megismerésében és harmonizálásában
  • előítélet mentesen, segítőkészen viszonyul a stratégiai emberi erőforrás fejlesztési folyamataiban érintett egyénekhez, szervezetekhez
  • nyitottság, tisztelet és együttműködő attitűd jellemzi a különböző kompetenciaterületen dolgozó szakemberek és a társtudományokat képviselő partnerek tudása iránt
  • alapvető attitűd a rendszerszintű megközelítés, a megoldás-orientált gondolkodás, a kapcsolati és kommunikációs nyitottság, az empátia, a tolerancia szükségességének felismerése
  • kulcsfontosságú hozzáállás a stratégiai szemlélet és stratégiai gondolkodás alkalmazása
  • fejlett együttműködési készséggel dolgozik együtt a különböző szakemberekkel és a szervezet különböző szintjein dolgozó munkavállalókkal, valamint a piaci szereplőkkel
  • folyamatosan fejleszti kapcsolatteremtő készségét, és mindig törekszik a partnerségre és a párbeszédre
  • rendszeresen követi, feldolgozza és elemzi a szakterülettel összefüggő szakirodalmakat
  • nyitott a stratégiai emberi erőforrás tanácsadás vizsgálatában alkalmazható kvantitatív, kvalitatív módszerek megismerése és használata iránt és folyamatosan fejleszti módszertani tudását
  • reflektíven gondolkodik saját szakmai tevékenységéről, és a reflexiókat felhasználja saját szakmai tevékenysége fejlesztéséhez.