Tanulmányi Bizottság

Tanulmányi ügyek - Testületek - Tanulmányi Bizottság

A Tanulmányi Bizottság a Pedagógiai és Pszichológiai Kar öt oktatóból és öt hallgatóból álló döntési, javaslattételi, döntés-előkészítési és véleményezési jogkörrel rendelkező, állandó bizottsága.

A Hallgatói követelményrendszer (HKR) alapján a tanulmányi ügyekkel kapcsolatos kérelmek nagy részében a Tanulmányi Bizottság illetékes, a 143. § (2) bekezdése alapján még bizonyos dékáni méltányossági kérelmeket is véleményeznie kell. A Pedagógiai és Pszichológiai Karon a 424. § alapján a Tanulmányi Bizottság látja el a kari speciális bizottság feladatait is.

A bizottság saját ügyrendje alapján működik, a szorgalmi időszakban havonta ülésezik, ülésein azokat az ügyeket tárgyalja meg, amelyekhez az iratok, dokumentumok legkésőbb az ülés napja előtti ötödik munkanapon beérkeztek, ezért az egyes ülésekhez kapcsolódóan a bizottság kérelem-leadási határidőket is meghatároz. Felhívjuk figyelmüket, hogy egyes ügyek esetében a HKR külön az adott ügytípushoz tartozó határidőről is rendelkezik, mely nem feltétlenül egyezik a bizottság adott üléséhez tartozó határidővel, ezért az ügyek intézésekor célszerű a szabályzatban előre tájékozódni. Ha a kérelem hiányos, a bizottság a döntést a rendelkezésre álló információk birtokában (hiányában) is meghozhatja, de akár el is halaszthatja a következő üléséig.

A kérelmeket ímélben vagy postai úton lehet eljuttatni a Tanulmányi Hivatalba, utóbbi esetben kérjük, a kérelmező a feladáskor legyen tekintettel a kézbesítési időre, hiszen a HKR által meghatározott legtöbb határidő, és a bizottság által kijelölt kérelem-leadási határidők is beérkezési határidők!
A kérelmek elektronikus benyújtási címe
- budapesti képzési helyen tanulmányokat folytató hallgatók esetében: ppkto@ppk.elte.hu
- szombathelyi képzési helyen tanulmányokat folytató hallgatók esetében: ppkto-szh@ppk.elte.hu
A kérelmek postázási címe levélküldeményként való benyújtás esetében
- budapesti képzési helyen tanulmányokat folytató hallgatók esetében: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23–27.  (Tanulmányi Hivatal)
- szombathelyi képzési helyen tanulmányokat folytató hallgatók esetében: 9700 Szombathely, Károli Gáspár tér 4. E. épület Fsz.4. (PPK Tanulmányi Hivatal)

A kérelmekhez használható űrlap ebben a menüpontban található.

A Tanulmányi Bizottság tagjai
A Tanulmányi Bizottság ügyrendje
A Tanulmányi Bizottság éves beszámolója 2015-2018
A Tanulmányi Bizottság éves beszámolója 2019
A Tanulmányi Bi
zottság éves beszámolója 2020
A Tanulmányi Bizottság éves beszámolója 2021
A Tanulmányi Bizottság éves beszámolója 2022

A Tanulmányi Bizottság 2023/2024-es tanév tavaszi félévi üléseinek időpontjai:

1.ülés (február)
kérelmek leadási határideje:      2024.01.29.
ülés ideje:                                     2024.02.05.

2.ülés (március)
kérelmek leadási határideje:      2024.02.26.
ülés ideje:                                     2024.03.04.

3.ülés (április)
kérelmek leadási határideje:      2024.03.28.
ülés ideje:                                     2024.04.08.

4.ülés (május)
kérelmek leadási határideje:      2024.04.29.
ülés ideje:                                     2024.05.06.

5.ülés (június)
kérelmek leadási határideje:      2024.05.27.
ülés ideje:                                     2024.06.03.

 

2023.08.20.