A sporttudomány sokszínűségéből adtak ízelítőt az STI TDK-zói

2022.04.01.
A sporttudomány sokszínűségéből adtak ízelítőt az STI TDK-zói
A terhelésélettantól a mozgástanuláson át a testnevelésmódszertanig – összesen tizenegy előadás hangzott el a szombathelyi Sporttudományi Intézet (STI) március 25-i témakonferenciáján, amelyet az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) történő felkészülés jegyében rendeztek.

Jövőre harminchatodik alkalommal rendezik meg az OTDK-t, amelynek Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában megmérettetik magukat a háziversenyeken legjobban szereplő sportszakos hallgatók is.

A Savaria Egyetemi Központban megtartott házi tudományos diákköri konferencián azok az egyetemisták álltak a hallgatóság elé, akik már túl vannak kutatási témájuk meghatározásán és a kezdeti lépéseken, esetleg eredményekkel is rendelkeznek. A leendő sportszakemberek hallgatótársaik, valamint a Némethné Tóth Orsolya habilitált egyetemi docens vezette és Ihász Ferenc egyetemi tanár, valamint Simon István egyetemi adjunktus alkotta zsűri előtt tíz perces előadást keretében fejthették ki gondolataikat.

Megnyitó beszédében a zsűrielnök elmondta, a rendezvény célja, hogy segítse a hallgatók kutatómunkáját. A hallottak megvitatására öt perc jutott, amelynek során a fiatalok hasznos információkat kaptak a prezentációjukkal és a kutatásukkal kapcsolatosan is.

A hallgatók előadásaik révén ízelítőt nyújtottak a sporttudomány sokszínűségéből:

Nagy Bianka a látássérültek rekreációs lehetőségeiről szólva többek között elmondta, hazánkban az e fogyatékkal élők számára több szabadidős mozgásos tevékenységre van lehetőség, mint sportolásra vagy versenyzésre. Vas megye helyzete rekreációs szempontból országos viszonylatban is nagyon kedvező.

Forgács Tamás Leon kutatásában erőfejlesztéssel kapcsolatos vizsgálatok is szerepelnek. Mivel az erő a legtöbb sportágban kiemelt szerepet játszik, a munka eredményeit széles körben lehet majd hasznosítani.

Kovács Petra a gyermekviselkedés iskolai küzdősport oktatásra gyakorolt hatásait elemzi. A témának szomorú aktualitása is van: a közoktatásban dolgozó pedagógusok tapasztalatai szerint a koronavírus-járvány kirobbanása óta nőtt az agresszió a gyerekek körében.

Rajtuk kívül előadást tartott Major Bálint, Bella Dániel, Horváth András Csaba, Tasnádi Renáta, Gordos Kristóf Márk, Pólya Márton, Dévai Vanessza és Schrenk Máté.

A hallgatók legközelebb novemberben, immár 95–100 százalékos készültségi állapotban lévő kutatással állnak majd a házi TDK zsűrije elé, ahol kiderül, kik képviselhetik az egyetemet 2023 tavaszán Pécsen, az Országos Tudományos Diákköri Konferencián.

A cikk az ELTE Savaria Egyetemi Központ Facebook-oldalán megjelent beszámoló szerkesztett változata. Az eseményen készült fotók szintén ezen az oldalon érhetők el.