„A mai iskolarendszer nem támogatja a társadalmi mobilitást”

A Neveléstudományi Intézet igazgatójaként hogyan látja jelenleg a neveléstudomány terén jelentkező új trendeket, milyen szemléleti változásoknak, milyen új szakterületek megjelenésének lehetünk szemtanúi nemzetközi és hazai szinten?

A neveléstudományra eddig is jellemző volt az interdiszciplináris szemlélet, de az utóbbi időben ez még inkább igaz. A pedagógia mellett a szociológia, a kulturális antropológia, a közgazdaságtan és egyéb társadalomtudományok begyűrűzése egyértelműen érvényesült, és ettől még izgalmasabb lett a mi területünk. Ezt intézményi szinten is érzékeljük, hiszen az új kollégáink, az új doktoranduszaink és mesterszakosaink körében egyre inkább látszik ez a sokféle háttér és nyitottság.

Harminc éve, 1992-ben jelent meg előszőr az Educatio című folyóirat, amelynek Ön a főszerkesztője. Az elmúlt években a lap a megszűnés határán egyensúlyozott, miután a minisztériumi támogatás megszűnt. Mennyire stabil most a folyóirat jövője?

Az instabilitás nagyon sok magyar lapra igaz. Egyrészt egyre kevesebb az érdeklődés a szerzők részéről, hiszen mindenki inkább angol nyelven szeretne publikálni. Másrészt pedig az Educatio-t kiadó Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet maga is instabillá vált és megszűnt, ezért kerültünk bajba. Ekkor került át a lap az ELTE-hez és az Akadémiai Kiadóhoz, azóta a stabilitás jellemzi. Egy másik lapnak is a főszerkesztője vagyok, a Hungarian Educational Research Journal-nek. Mindkét lapnál olyan fejlesztéseket hajtottunk végre, amelyekkel nemzetközibbé tettük a lapot, behozva nemzetközi standardokat. Ezek segítségével nemzetközi adatbázisokba is be tudott kerülni a két lap, és mind a szerzők, mind az olvasók körében nagyon keresettek ma is.

2012 után egy merőben új, centralizáló oktatáspolitika bontakozott ki Magyarországon, amiről a folyóiratban is sok szó esett. Hogyan látja ennek az oktatáspolitikának az eredményeit és kilátásait?

Nehéz kérdés, hiszen bár sokat foglalkoztunk vele, de még mindig nem telt el elég idő ahhoz, hogy megbízható eredményekről beszélhessünk. Az oktatásügy terén 12 éves periódusok viszonylatában érdemes eredményességről beszélni. Ennyi idő alatt fut át egy generáció az iskolarendszeren. Az egyik célja a centralizációnak az volt, hogy növelje a méltányosságot az intézményi háttér egységesítésével. Ma már látszik, hogy ezen a területen nem sikerült változást elérni. A másik cél a kistelepülési iskolák problémájának megoldása volt, amibe már több kormány bicskája beletört. Sokan azt várták, hogy ez majd felülírja azokat a helyi lobbikat, amelyek a saját, kevésbé hatékonyan működő iskolájuk megmaradását elérték. De sajnos ebben sem sikerült változást elérni. Bár egy laikus számára kevésbé látványos, de hozzátartozik a történethez az is, hogy a szakképzés és az általános képzés teljesen szétvált egymástól. Ez szerintem irányítás és tartalomfejlesztés szempontjából is elég jelentős probléma.

Az Educatio-ban 2021-ben megjelent cikkükben rámutatnak arra, hogy 2011 óta egyre csökkent azoknak az aránya, akik részt vesznek középiskolai képzésben. Ennek mi az oka és hogyan értékeli ezt a trendet?

A fő okot abban kell keresni, hogy megszűnt a középiskolai oktatás terjeszkedése. 2009-től megkezdődött egy visszarendeződés, aminek az egyik következménye, hogy egyes képzési típusok képzési ideje csökkent. A hároméves szakképzés vált uralkodó trenddé. Csökkent azon középiskolák száma is, amelyek előkészítő képzéseket (nyelvi, két tanítási nyelvű) folytatnak. A másik fő ok a tankötelezettségi korhatár leszállítása. Erre lehet azt mondani, hogy korábban is csak látszatmegoldások voltak a tanulók intézményben tartására, de akkor legalább volt erre törekvés. Ma számos példát látunk arra, hogy ha 16 éves elmúltál, akkor inkább kitolunk téged a középiskolából, mint hogy törekednénk rá, hogy megtartsunk. Ez a két dolog együttesen vezetett oda, hogy nálunk az európai trendekkel ellentétes tendenciák nyertek teret.

Míg Európában a középiskolás korú fiatalok szinte száz százaléka bent van az oktatásban, addig nálunk nem.

Sőt, még Lengyelországhoz vagy Csehországhoz képest is lemaradtunk ebben, ami hosszú távon egyéni és társadalmi szinten is káros.

Sokan a mélyszegénységben és szegregációban élő roma fiatalok számára az iskolát tartják az egyetlen lehetséges kitörési pontnak. De vajon a mai magyar iskolarendszer szolgálja-e a társadalmi mobilitást?

Egyértelműen nem szolgálja. Látjuk az adatokból, hogy a magyar társadalomban gyakorlatilag megszűnt a felfelé irányuló mobilitás 2010 után. A mai iskolarendszer nem támogatja a mobilitást. Van néhány program, ami igen, mint például az Arany János Program. Ezek azonban nagyon kevés gyereknek tudnak segíteni. Most indul a Pécsi Tudományegyetemmel közös projektünk az MTA finanszírozásában, ami azt célozza meg, hogy tíz olyan iskolában, ahol igen magas a roma tanulók száma, három éven keresztül próbáljuk megerősíteni a gyerekeket azokban a döntési szituációkat, pályaválasztási helyzetekben, amelyek fontosak a továbbtanulásukban. Ez kifejezetten roma gyerekeket céloz meg.

Tavaly "Számít-e az iskola? Az iskolai lemorzsolódás vizsgálata" címmel jelent meg egy tanulmánykötetük, amelynek egyik következtetése, hogy az egyéni tényezők nagyobb szerepet játszanak a tanulmányi eredmények alakulásában, mint az iskolai tényezők. Mégis, mit tehet az iskola azért, hogy kevesebb tanuló morzsolódjon le?

Nyilván magyar sajátosság is, hogy ilyen nagy a családi hatás: ez azokra az országokra jellemző, ahol nagy a lemorzsolódás. Nálunk az iskola hátránykompenzáló szerepe csekély. Ami viszont számít, hogy az iskolában a pedagógusok hisznek-e abban, hogy az iskolának van hátránykompenzáló szerepe. Ahol hisznek ebben, ott kevesebb tanuló morzsolódik le. 

Az Arany János Tehetséggondozó Program célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok továbbtanulását, és hogy ők is bejuthassanak olyan középiskolákba, amiket a közvélemény "elitgimnáziumként" tart számon. A kutatásai alapján milyen tapasztalatokat hozott ennek a programnak a működése?

2017-ben volt az utolsó ezzel kapcsolatos felmérésünk, ami azt mutatta, hogy ez egy nagyon jól működő program. Aki ide bekerül, azok körében igen kicsi a lemorzsolódás, illetve a kimenetek tekintetében is jók a mutatók. A gyerekek háromnegyede bekerül a felsőoktatásba. Persze egy nagyon diverzifikált felsőoktatásról beszélünk, aminek nem a krémjébe kerülnek be ezek a gyerekek. De mégis: bent vannak a felsőoktatásban. Azt is látjuk, hogy több felsőoktatási intézmény nyitott arra, hogy egyéni utakon keresztül támogassa ezeket a gyerekeket, hogy el tudják végezni a képzést. A probléma az általános iskolák szintjén jelentkezik: a program rekrutációja az, ami kritikus, és ebben kellene segítenie az oktatáspolitikának.

A szakképzés iszonyú elszívó erővel bír az alacsony jövedelmű társadalmi rétegeknél.

Olyan ösztöndíj ajánlatokat ad, amit az általános képzés nem tud adni. Ezzel nem tudott versenyezni az Arany János Program, ezért most be is vezettek egy új ösztöndíjrendszert a programban tanulók számára is. Egy másik szempont, hogy ezeknél a családoknál a rövid távú célok tűnnek fontosabbnak: egy felsőoktatási képzés csak 10 év múlva térül meg, egy szakképzés viszont néhány év alatt már bevételt hoz a családnak. A tanulás hasznosságát kell népszerűsíteni ezeknél a családoknál. A pedagógusokat is meg kell győzni arról, hogy ne a társadalmi státusz alapján döntsék el, ki való a felsőoktatásba.

A Stipendium Hungaricum program keretében több mint 180 fő jelentkezett az ELTE PPK angol nyelvű neveléstudomány (educational science) mesterképzésére. Mik a tapasztalatok ezzel kapcsolatban?

2018-ban alakítottuk ki a mesterképzés angol nyelvű programját. A többség ösztöndíjas, de vannak fizetős hallgatók is. Az angol nyelvű doktori képzés egyébként hamarabb indult, mint a mesterképzés, aminek az egyik célja az, hogy utánpótlást adjon a doktori képzésnek. Az education technology és a management specializációk azok, amelyek a legsikeresebbek. Az educational technology specializáció a legnépszerűbb, eleinte ötvenen jelentkeztek rá, míg ma már közel kétszázan. A felvételi időszakban legalább tíz felvételi időpontot kellett hirdetünk, hogy mindenkit meg tudjunk hallgatni. A management specializáció pedig egy nemzetközi double degree programhoz kapcsolódik hat egyetem részvételével. A hallgatók körében van egy erőteljes jelenlét a volt Szovjetunió területéről, de jönnek Indonéziából, Palesztinából, Szíriából és más országokból is. Nagyon jól felkészült diákjaink vannak. Idén a harmadik évfolyam végez, és az évfolyam fele jön tovább a doktori iskolába, aki pedig nem, azok közül egyeseket amerikai egyetemre vettek fel.

2014-ben elkezdtünk egy hallgatói elégedettségi vizsgálatot a képzésben lévő hallgatók körében. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire elégedettek a képzésekkel, az oktatókkal, a tanulástámogatással. Ezeket a visszacsatolásokat próbáltuk beépíteni a képzések megújításába, fejlesztésébe. Aztán a vizsgálatot kiterjesztettük a végzettekre is. Létrehoztunk egy alumni klubot, amit 2019-ben a doktori iskolában is végzettekkel is kibővítettünk. Egy éve létezik egy hírlevelünk, amelyben kéthavonta rendszeresen kínálunk programokat és információkat az alumni klub tagjai és az érdeklődők számára. Nehéz műfaj az építkezés az alumnusok körében, de az utóbbi időszakban számos végzett hallgatónkkal sikerült kapcsolatot kiépíteni, egyesekkel együttműködünk az éppen zajló kutatásokban is.

Az interjút készítette: Sárosi Péter, ELTE PPK doktorandusz