„A nemzetköziesítés alapvetően változtatta meg a működésünket”

2023.04.27.
„A nemzetköziesítés alapvetően változtatta meg a működésünket”
Jubileumi sorozatunkban Kopp Erika habilitált egyetemi docens mesél a PPK-n szerzett élményeiről, személyes és szakmai emlékeiről, a kar nemzetköziesítéséhez fűződő tapasztalatairól. 
Kopp Erika a Neveléstudományi Intézet oktatója, irányító testületi tagja és hazai kapcsolattartója az ATEE-nek (Association for Teacher Education in Europe), a legnagyobb tanárképzéssel foglalkozó európai szervezetnek. Szakmai vezetésével valósul meg több, a tanárképzés tartalmi fejlesztésére irányuló nemzetközi egyetemek közötti együttműködési projekt az ELTE-n. Kiemelkedő oktatói, oktatásfejlesztési és tudományos munkájáért, a Neveléstudományi Intézet nemzetközi kapcsolatainak, partnerhálózatának fejlesztése terén elért eredményeiért 2020-ban az ELTE Pro Universitate Emlékérem bronz fokozata kitüntetésben részesítette.

Ha 3 szóban kellene megfogalmaznod, mit jelent számodra a PPK, mik lennének azok?
Humán, minőség, tanítás.

Hogy emlékszel vissza a kezdetekre 20 év távlatából?
Azt kell mondanom, hogy eleinte nehéz volt egységgé kovácsolódnunk, hiszen húsz évvel ezelőtt nagyon eltérő programok, hagyományok kapcsolódtak itt össze. Nekem azonban sokat segített, hogy nagyon tudtam azonosulni a kezdeti koncepcióval. Nevezetesen azzal, hogy létrejöjjön egy olyan kar, amely összefogja a pedagógiai és a pszichológiai jellegű képzéseket, valamint a tanárképzést. Azt gondolom, hogy egy olyan egyetemnek, amely ennyire meghatározó egy országban a tanárképzés területén, annak nagyon jól segíti a működését, ha van egy ilyen elkülönült, erősen erre fókuszáló szervezeti egysége.
Emellett számomra a kar születése erősen összekapcsolódik a bolognai folyamattal, amit én – számos gyerekbetegségével együtt – szintén nagyon előremutató törekvésnek tartok. Nekem rokonszenves volt az a logika, hogy a képzések kicsit rövidebb ciklusú szakaszokra osztódjanak, illetve, hogy a megszerzett végzettségeket más országokban is elfogadják.

Hogyan változott a feladatköröd az elmúlt évek során?
Húsz éve a Tanárképző karról érkeztem Németh András tanár úr tanársegédjeként, és ekkor még egymással párhuzamosan zajlott az oktatói és a kutatói munkám. Az első jelentős változást az jelentette, amikor docens lettem. Innentől kezdve egyre tudatosabban dolgoztam azon, hogy az oktatási-kutatási tevékenységek összekapcsolódjanak. Az én helyzetem egyébként is sajátos, hiszen a pedagógusképzésben is részt veszek, a Neveléstudományi Intézet munkatársaként pedig az egyik fő kutatási területem maga a tanárképzés. Tehát azt kutatom, amit oktatok is. Eleinte elég nehéz volt megtalálni a pontos utat, hogy hogyan lehetne ebben haladni, de attól kezdve, hogy docens lettem, majd habilitáltam, ez sokkal könnyebben ment. Mostanra már saját kutatócsoportom van, képzésfelelős vagyok, projekteket vezetek, tehát elég messzire jutottam a kezdetekhez képest.

Mi a legkedvesebb karhoz kötődő emléked?
Kettő is van, amit mindenképpen kiemelnék. Az egyik személyes emlékem ahhoz kötődik, amikor a 2010-es évek táján pár éven belül hatan is várandósak lettünk az intézetből. Úgy érzem, hogy ez nagyon összekovácsolt minket: elkezdtünk összejárni a gyerekek miatt, közösen mentünk a kari rendezvényekre, stb. 
A másik kedves emlékem pedig szakmai, és az EDiTE (European Doctorate in Teacher Education) képzéshez kapcsolódik. Ez eredetileg egy Erasmus program keretében született meg, és azt gondolom, hogy ezzel egy koncepcionális változás indult el az intézet életében: bekapcsolódtunk a nemzetköziesítésbe. A külföldi diákok már nemcsak vendégként érkeztek hozzánk, hanem saját hallgatóinkká váltak.

Mi volt a legnagyobb kihívás a PPK-s éveid során? 
A nemzetköziesítéssel egy olyan rubikonon keltünk át, ami alapvetően megváltoztatta azt, ahogyan működünk, ahogyan gondolkodunk. Én korábban is nemzetközi projekteken dolgoztam, de ez teljesen különbözött attól. Nagyon más projektekben együtt dolgozni, és más nemzetközi közegben tanítani. Tehát ez egy kulturális „sokk” az oktatóknak és a hallgatóknak egyaránt. Emellett a neveléstudomány terén addig zajló szűkkörű diskurzusokból kiléptünk a nagyvilág tudományos életébe, ami hatalmas lépés volt, és ma már jól érzékelhetően ott vagyunk a nemzetközi színtéren.  

Kik inspiráltak, kik segítettek a legtöbbet ebben az időszakban?
A legfontosabb, akit kiemelnék, a már említett Németh professzor úr, hiszen számos területen dolgoztunk és dolgozunk ma is együtt. Szintén rengeteget tanultam Vámos Ágnestől, aki haláláig volt a tanszékvezetőm, és elsősorban abban nyújtott iránymutatást, hogy mit jelent egy csoporton belül az együttműködés, vagy hogyan vezetünk egy szervezetet. Meg kell említenem Halász Gábor professzort is, hiszen tőle tanultam meg igazán, hogyan kell nemzetközi térben működni. Ő az e-mailek írásától kezdve számos konkrét dologban segített nekem. Sokat kaptam Kálmán Orsolyától is, akivel főleg a gyerekeink születése után kerültünk szoros kapcsolatba. És hát természetesen szinte mindenki inspirált valamilyen formában, akivel valaha együtt dolgoztam.

 

További jubileumi interjúk itt olvashatók