A Princetonra nyert kutatói ösztöndíjat a PPK oktatója

Ez nem egy átlagos ösztöndíj. Mitől különleges?
Több szempontból is egyedi programról van szó. Egyrészt a Fung Global Fellows Program minden évben egy meghatározott téma köré szerveződik, és ennek keretében 5-6 kutatót fogadnak. 2025/2026-ra a „Postimperial Spaces of Amnesia” elnevezésű programot hirdették meg, ami az imperializmus különböző formáit és kulturális vetületeit vizsgálja.

Számomra különösen izgalmas, hogy ez nem egy hagyományos egyéni ösztöndíj. Bár mindenki a saját kutatásán dolgozik, de összeköt minket a tágabb közös téma, és rendszeres heti szemináriumok és közös szakmai programok is vannak. Ez nagyon inspiráló, mert a különböző témák között is találni kapcsolódási pontokat, és izgalmas lesz látni, hogyan gazdagítják egymás munkáját az ösztöndíjasok.

A program 10 hónapig tart és kizárólag az Egyesült Államokon kívülről lehet rá pályázni. 

Ha jól tudom, magyar kutatóként én vagyok az első, aki elnyerte, 

de a régióból már volt 1-2 résztvevő korábban.

A 2025/26-os év tehát az imperializmusra és annak az örökségeire fókuszál. Mi adja a téma aktualitását?
A felhívás nem egy szigorúan körülhatárolt témát adott meg, inkább hívószavakból építkezett. A program alapvetően azt vizsgálja, hogy az imperializmus nem csupán gazdasági és politikai jelenség volt, hanem mélyen kulturális folyamat is. A cél az, hogy ezeket ne különálló tényezőkként kezeljük – ne vonjunk éles határvonalat aközött, ami az ember gondolkodásában, kulturális szokásaiban megjelenik, és aközött, ami a globális politikai-gazdasági folyamatokat alakítja.

A pályázati kiírás sugallta azt is, hogy az imperialista projekteket sokszor utólag próbálták normalizálni, mintha azok a világ természetes rendjéhez tartoztak volna. Gyakran elhangzik például, hogy a gyarmatosítók „felvirágoztatták” az elfoglalt területeket, „elhozták a civilizációt”, a vasutat vagy éppen az ötórai teázás hagyományát. Ezt a narratívát azonban érdemes kritikusan szemlélni.

A téma különösen aktuális, hiszen 

a mai világban is folyamatosan formálódnak és újjászületnek imperialista struktúrák.

Az elmúlt évek körülöttünk zajló háborúi és hódítási tervei rávilágítanak, hogy az imperializmus nem pusztán a 19. század letűnt története, hanem egy olyan jelenség, amely ma is meghatározza a világunkat.

Hogyan illeszkedik a tervezett kutatásod ebbe a koncepcióba?
A kutatási tervem arra fókuszál, hogyan alakítják át az új rezsimek a kulturális intézményrendszereiket egy átrendeződő geopolitikai és világgazdasági térben. Ez szorosan kapcsolódik a doktori kutatásomhoz, amelyben a magyar példát vizsgáltam a Magyar Művészeti Akadémia működésén keresztül. Azt elemeztem, hogy a 2010 utáni Magyarországon a kulturális intézményrendszerek átalakulása milyen módon illeszkedik a rezsim tágabb gazdasági és társadalompolitikai jellegzetességeihez.

A mostani kutatásban ezt a perspektívát szeretném kiterjeszteni egy globális összehasonlításra: a magyar esetet párhuzamba állítom az orosz, indiai és török példákkal, ahol hasonló tendenciák figyelhetők meg. Ezekben az országokban egyre tudatosabban használják a kulturális eszközöket nemcsak belpolitikai célok elérésére, hanem a külpolitikai stratégiák részeként is.

Szerencsére nem a semmiből kell felépíteni ezt a kutatást, hiszen az egyes országok kulturális intézményeinek átalakulásáról már számos tanulmány született. Az én célom az, hogy ezeket egy keretbe helyezve, összehasonlító perspektívából vizsgáljam. Emellett szeretném, ha a kutatás végül egy angol nyelvű kötet formájában is megjelenne.

Mit vársz leginkább a kint töltött időszaktól?
Jelenleg az időm és figyelmem rengeteg irányba szóródik szét az egyetemi tanítás, a kutatás és más munkák között. A leginkább azt várom, hogy ezt a szétaprózottságot hátrahagyva teljes fókuszt szentelhessek a projektemnek. Emellett fontos számomra az amerikai szakmai kapcsolatok építése. Bár jártam már kint konferenciákon, tíz hónapot eltölteni egy ilyen közegben teljesen más élmény lesz.

Nagyon várom az egyetem szellemi pezsgését is. Amikor először utánanéztem Princetonnak, azt hittem, egy csendes kis alvóváros lesz, de az egyetemi programokat látva gyorsan világossá vált, hogy elképesztően sok izgalmas dolog történik ott nap mint nap. Kifejezetten inspirálónak érzem azt is, hogy minden elérhető távolságban van – tíz perc séta alatt gyakorlatilag bárhová el lehet jutni.

Nemrég Sasakawa ösztöndíjat is nyertél, amelynek középpontjában szintén a kultúrharc áll. Mi az, ami leginkább vonz ebben a témában?
Mivel művészettörténet diplomám is van, így mindig is volt egy érdeklődésem a terület iránt, amely egyszerre szolgál a tágabb társadalmi konfliktusok lakmuszpapírjául és sokszor szentesíti a társadalmi hatalmi viszonyokat. Ugyanakkor az is fontos számomra, hogy a kultúrával kapcsolatos gondolkodást társadalomtudományi eszköztárakkal is kiegészítsem.

Kezdetben az alternatív kulturális formák érdekeltek, de egy idő után rá kellett jönnöm, hogy ezeket csak a domináns intézményekhez fűződő viszonyukon keresztül lehet megérteni. Így nem spórolhatjuk meg az uralkodó rendszerek és kultúrák tanulmányozását sem, amelyek, ha tetszik ha nem, erőteljesen formálják az életünket. Az ambícióm tehát az, hogy megértsem azt a világot, amiben élünk, és annak hatalmi gócait. Ma pedig azt látjuk, hogy ezek a hatalmi dinamikák folyamatosan változnak, és mi csak kapkodjuk a fejünket.

Az én feltevésem, hogy a 2010 óta zajló magyar átalakulás ennek a globális változásnak egyfajta laboratóriuma. A magyar közelmúlt kutatása tehát különösen fontos, mert segíthet megérteni, hogy milyen globális változások előtt állunk.

A közösségszervezés szakon tanítasz. Hogyan építed be a kutatási eredményeidet a tanítási gyakorlatba? 
A közösségszervezés BA képzésünkön részben bevezető tárgyakat tanítok, amelyeknél az a célom, hogy a hallgatók megértsék ezt a világot, mert a megértés a változás előfeltétele. A kutatásom pedig ugyanezt akarja elérni. Másrészt, a képzés egyik szakiránya a kulturális közösségszervezés, és mivel hallgatóink egy része kulturális intézményekben dolgozik majd, fontos, hogy megértsék, mi történik specifikusan a szférában.

A harmadik szempont, amivel különösen a kulturális közösségszervezés szakirányos hallgatókkal dolgozom, az a kulturális intézményekben zajló változások munka aspektusa. A kulturális munka sajátos jellemzője, hogy sokszor alulfizetett és kiszámíthatatlan, miközben 

a „kultúra szeretete” gyakran tabusítja a rossz munkakörülményekről való beszédet és az ezzel szembeni közös fellépést.

Ennek a mítosztalanítása nagyon fontos, mert ha elhallgatjuk ezeket, az fokozódó kizsákmányolás irányába tolhatja a rendszert.

Az ösztöndíjjal kapcsolatban milyen praktikus információkat osztanál meg, ha valaki pályázni szeretne?
A jelentkezés ősszel zajlott egy kutatási terv és különböző írásos anyagok benyújtásával. Ezt követte egy szóbeli interjú januárban, majd ezután kaptam meg az értesítést arról, hogy kiválasztottak. Különösen tanulságos volt számomra, hogy egy kompetitív interjúra mennyire tudatosan fel lehet készülni: több hét készülés és számos próbainterjú után a kérdések 90%-a nem ért meglepetésként.

Fontos hangsúlyozni, hogy mindez valójában egy csapatmunka eredménye. Legalább tíz ember segített a jelentkezés és a felkészülés során, ezért ezúton is szeretném megköszönni a kollégáim és az intézetigazgató támogatását.

A családoddal együtt utazol. Milyen előkészületekkel és kihívásokkal kellett szembenéznetek?
Két nagy stresszfaktor volt, ami miatt izgultam: az egyik a lakhatás, a másik pedig a kislányom óvodája. Szerencsére mindkettő megoldódott: egy sabbaticalra Európába költöző princetoni professzor házát vesszük bérbe, és a kislányunk kint tudja folytatni az óvodát. Mivel Princeton egy egyetemi város, jól fel vannak készülve a külföldi gyerekek integrálására. A feleségem pedig a gondoskodási munkákról szóló doktori projektjéhez kapcsolódó kutatási, művészeti és irodalmi projekteket tervez, amihez a Princetonon talált is egy külső témavezetőt. Ha minden jól alakul, a kutatási programom és a családi helyzetünk szinergikus összhangba kerül.