Díszdoktorrá avatták Gian Vittorio Caprarat

2023.05.16.
Díszdoktorrá avatták Gian Vittorio Caprarat
A La Sapienza Egyetem professzora a Pázmány-napon vehette át az ELTE díszdoktora címet.

Az ELTE Szenátusa 2023. május 12-én ünnepi közgyűlést tartott az egyetem alapításának 388. évfordulója alkalmából. A Pázmány-napi szakmai előadást Weiszburg Tamás, a TTK habilitált egyetemi docense tartotta, ezután „doctor et professor honoris causa” címek adományozására került sor. Az egyetem olyan nagy hatású tudósoknak adományozza a díszdoktori címet, akik rendszerint több évtizedes, gyümölcsöző kapcsolatban állnak az ELTE-vel. Az egyetem idén öt tudóst tüntetett ki a címmel, akik közül Gian Vittorio Caprara a PPK támogatásával részesült az elismerésben.

Gian Vittorio Caprara a személyiségpszichológia világszerte elismert képviselője, az ELTE PPK Pszichológiai Intézetének kutatóival az 1980-as évek óta működik együtt. A La Sapienza Egyetem professzora meghatottságának adott hangot, amiért az ELTE professzorai közé fogadta. "Amikor ilyen öröm éri az embert, nem is juthat eszébe más, mint a hála – mondta. – A sikert soha nem egyedül magunknak köszönhetjük, hanem mindazoknak, akik életünket kísérik, a családunknak és a munkatársainknak. Elsősorban most is őket illeti az elismerés" – zárta szavait. 

A professzor az ünnepséget megelőzően, május 11-én az ELTE PPK-n tartotta meg díszdoktori előadását Personality: current issues and challenges címmel. Az eseményről készült képek az alábbi galériában tekinthetők meg. A professzorral készült interjú pedig itt olvasható.

Gian Vittorio Caprara díszdoktori előadása

Gian Vittorio Caprara díszdoktori előadása

0

/

0

0

/

0