Innovatív ötlet a társadalmi vállalkozások támogatására

2023.02.10.
Innovatív ötlet a társadalmi vállalkozások támogatására
Közel 180 ELTE-s hallgató végezte el sikeresen a Hungarian Startup University Program (HSUP) első félévét, amelynek célja, hogy megismertesse az egyetemistákat a modern vállalkozói szférával. A félév zárásaként kiválasztott 10 legjobb ELTE-s ötlet közé sorolták Zsirai Viktória, a PPK hallgatójának társadalmi vállalkozásokat célzó projektjét is.

A Nemzeti, Kutatási és Fejlesztési Hivatal által életre hívott HSUP az ország első online egyetemi startup képzése, célja az egyetemisták megismertetése az innováció világával. A kétféléves kurzus első félévét közel 180 ELTE-s hallgató fejezte be sikeresen. A félév zárásaként a hallgatóknak egy ún. „one pager” kidolgozása révén lehetőségük volt pályázni ötletük támogatására. A tavaszi félévben a legjobbnak ítélt projektek továbbfejlesztésén dolgoznak majd a hallgatók, csapatokba rendeződve.

Zsirai Viktória, az ELTE PPK társadalmi befogadás tanulmányok MA szakos hallgatójának 'Segítő vásárlás - Közös platform társadalmi vállalkozások termékei számára' című projektje azokra a társadalmi vállalkozásokra fókuszál, amelyek a lakosság számára készítenek termékeket, és olyan embereket foglalkoztatnak, akik valamilyen szempontból hátrányos helyzetűek – megváltozott munkaképességűek vagy alacsony szocioökonómiai státusszal rendelkeznek.

A jó cél iránt érdeklődők a Tudatosan Jó honlapon, egy hírportálként és webshopként működő oldalon tájékozódhatnak majd a szervezetek munkájáról és szerezhetik be a termékeiket. A tervezett webáruházban a társadalmi vállalkozások kézműves termékeinek széles skálája lesz elérhető – textiltermékek, berendezési tárgyak, csokoládékülönlegességek, lekvárok, ékszerek.

Kérdésünkre Zsirai Viktória elmondta, hogy szakdolgozati kutatása során kezdte el céltudatosan keresni ezeket a vállalkozásokat. „Meglepődtem, hogy mennyi van, amiről nem hallottam még. Arra gondoltam, hogy jó lenne, ha minél több ember megismerné ezeket a szervezeteket és a termékeiket.”

A fejlesztők kiemelt figyelmet fordítanak a közösségépítésre. Fontos céljuk, hogy többen tudjanak a társadalmi vállalkozások létezéséről, működéséről. „Ha sikerül kialakítani és lépésről lépésre bővíteni egy közösséget, amely tudatosan keresi az ilyen szervezetek termékeit, az javíthat a megváltozott munkaképességű emberek megítélésén, lehetőségein” – mutat rá a projekt ötletgazdája. Hozzátette, a projektnek az is célja, hogy olyanokat vonjon be a segítő tevékenységbe, akik korábban nem is gondoltak erre – így elsősorban azokat szeretnék megszólítani, akik már nyitottak, vagy az elmesélt történetek által nyitottá tehetők az ilyen vásárlásra.