Magyar hallgatókat is vár a kettős diplomát adó MARIHE mesterképzés

2021.09.23.
Magyar hallgatókat is vár a kettős diplomát adó MARIHE mesterképzés
November 25-ig lehet jelentkezni az Európai Unió által támogatott kétéves Erasmus Mundus mesterképzésre. Az egyedülálló felsőoktatás, kutatás- és innovációmenedzsment fókuszú MARIHE mesterképzés nyertes pályázói teljes körű ösztöndíjban részesülnek, és a képzés részeként nemzetközi tanulmányutakon vesznek részt.

A MARIHE - Master in Research and Innovation in Higher Education képzés első két szemesztere közös, a specializáció a 3. szemeszterben történik. A program négy specializációja közül az egyik az ELTE által nyújtott Tanulás és Tanítás specializáció, amelynek hallgatói az ELTE Educational Science mesterdiplomáját és a Tampere Egyetem diplomáját kapják. Ezen kívül lehetőség van három másik partneregyetem specializációját választani, ebben az esetben a hallgatók a partneregyetemek diplomáit kapják. Tehát a képzés végén minden hallgató két egyetem diplomáját veheti át. A programra jelentkezéskor még nem kell a specializációt választani, bár preferenciát meg lehet jelölni.

A MARIHE képzés kínálata:

  • magas színvonalú mesterképzés a felsőoktatás-, a kutatás- és innovációmenedzsment területén, valódi globális perspektívával
  • az Európai Unió teljes körű ösztöndíja, amely bármely nemzetiségű pályázó számára nyitott
  • 2 éves, teljes munkaidős, kultúrák közötti tanulmányút – a hallgatók legalább három különböző országban tanulnak
  • intenzív képzési tapasztalat a legjobb nemzetközi hallgatók kis csoportjaiban
  • elismert partnerintézmények, kutatók, gyakorlati szakemberek és a korábbi évfolyamok hallgatóinak nemzetközi hálózata
  • kiváló álláslehetőségek (PhD-állások, felsőoktatás-menedzsment, szakpolitikai döntéshozatal stb. területén).


Jelentkezési határidő: 2021. november 25.

Jelentkezz most!

További információ és online jelentkezés

Beszámolók és érdekességek a képzésről a Neveléstudományi Intézet oldalán