Társas létünk gyökereit tárták fel az ELTE Babalaborban

2017-ben nyerték el a Lendület pályázatot, amelynek keretében az emberi szocialitás kognitív alapjait kezdték el vizsgálni. Sikerült megvalósítani a kitűzött célokat?

Nagyon büszke vagyok arra, hogy minden nehézség ellenére a legtöbb felvetésünk megválaszolására tudtunk kísérletet tervezni, és ezek közül több is megvalósult. A projektben arra a kérdésre kerestük a választ, hogy mik a megismerési alapjai annak, hogy szociális lényként élünk, miből fakad az ember alapvető igénye a társaság iránt. Ehhez kapcsolódik, hogy vajon az ember miért sorolja be magát és a másikat különböző csoportokba.

Feltártunk olyan módokat, amin keresztül az ember előnyt kovácsol abból, hogy társak között él. A Babalaborban végzett vizsgálatainkból kiderült, hogy már az egészen kicsi gyermekek is képesek megállapítani, hogy ki az, akitől a saját boldogulásához szükséges tudást elsajátíthatják. Az is kiderült, hogy

a gyermekek sokkal inkább tanulnak egy olyan társtól, aki hasonló háttértudással rendelkezik, például ugyanazt a nyelvet beszéli, mint ők.

Habár a másik csoporthoz tartozó embertől is tanulnak, a velük egy kultúrában állótól feltétel nélkül, így gyorsabban fogadják el az információt, mint mondjuk attól, aki akcentussal beszél. Ebben a folyamatban lényeges, hogy létezik egyfajta érzékenység, kíváncsiság a másik tanító szándékára nézve, tehát, hogy a másik tud valamit, amit én még nem. Persze az egyéni felfedezés által megszerzett tudás sem elhanyagolható, de ez lassabb és nagyobb erőfeszítést igényel.

A kutatási eredményekről számos publikáció született. Az egyik legtöbbet idézett megállapításuk, hogy az ember nem előítéletekkel születik.

Mi azt vizsgáltuk, hogy a gyerekek mi alapján állítják fel a különböző kategóriákat. Korábban azt gondolták, hogy mások leértékelése elengedhetetlen a saját csoportról alkotott kép fenntartásához. Kiderült, hogy ez valójában egy, a fejlődés során lassan kialakuló jelenség: a kisgyerekek ugyan tapasztalják, de nem érdeklődnek a rasszok iránt, a közös nyelvre sokkal inkább támaszkodnak, hogy kiválasszák kik tartoznak velük egy csoportba, kiktől kaphatnak számukra hasznos információkat.

A gyerekeknek van egy veleszületett elvárásuk, hogy a hozzájuk hasonlók hasonlóan gondolkodnak. Már a 18 hónaposak támaszkodnak abban a hozzájuk hasonló tudást kifejező társakra, hogy kiszűrjék, mi az, ami a saját kultúrájukra érvényes, releváns. Mondok egy példát. Ha egy tányért a levegőben elengedek, akkor le fog esni és el fog törni – ez egy kultúrától független tudás. De azt, hogy milyen eszközzel takarítjuk fel, már az adott kultúra jelöli ki. Vagy egy másik példa: villával tudnék fésülködni vagy golyókat is pöckölni – a gyermekek értik ezeket a használati lehetőségeket, de elfogadják, hogy a mi kultúránkban a villát evésre használjuk. Azt is tudják, hogy a hozzájuk hasonló közegben élőktől elvárhatják, hogy tudják mindezt, ám ettől még nem ítélik el azt, aki máshogy csinálja.

Ez a keret minden kultúra alapja.

Ez a felfedezés, milyen jelentőséggel bír a tudomány számára?

Az ember tehát már születése pillanatától kezdve egy közösség tagjaként szerez ismereteket. Ennek a megállapításnak van egy fontos, provokatív üzenete a kutatók felé is: az egyéni és a társas képességeink csak egymással együtt értelmezhetők, nem külön területei a pszichológiának. A kutatók feladata, hogy izolálják a bonyolult működésmódok összetevőit, de utána ne felejtsék el keresni a kapcsolatokat!

A Babalaborban elsősorban kicsiket, 0-3 éves korú gyerekeket vizsgálnak. Mennyire nehezítette meg a munkájukat a járvány?

A pandémia lezárásokkal járó időszaka alatt a labor is zárva tartott. Emellett kidolgoztunk egy szigorú protokollt arra nézve, hogyan lehet biztonságosan végezni a vizsgálatokat, amikor erre a járványhelyzet lehetőséget adott. A Hepa szűrő és a fertőtlenítő szerek alkalmazásán túl megszerveztük, hogy egyszerre csak egy család érkezzen a Babalaborba, tehát minden óvintézkedést megtettünk. Mindezzel együtt is jelentősen lecsökkent a jelentkezők száma. A lezárárások alatt próbáltunk online vizsgálatokat is végezni, de az elektrofiziológiai méréseinkhez például elengedhetetlen a személyes jelenlét. Ráadásul a kutatásaink középpontjában pont az a kérdés áll, hogy a kicsik hogyan viselkednek társak jelenlétében.

A Lendület projektben végül több mint ötszáz kisgyermekkel tudtunk különféle viselkedéses vizsgálatokat végezni, ami nem kis szám, tekintve, hogy ezt a korosztályt a járványhelyzettől függetlenül is nehéz mozgósítani. Vannak ugyanakkor kísérleteink nagyobbak számára is. Egy OTKA pályázat keretében például iskolás korú gyerekekkel és felnőttekkel végeztünk mások vélekedéseinek megértésére (más néven tudatelmélet) irányuló vizsgálatokat. A legfontosabb kísérletben mindig két, egymással szemben ülő személy vett részt, akik között egy monitort fektettük le, hogy a résztvevők ugyanazt lássák, miközben a gép pedig rögzítette válaszidejüket. Kiderült, hogy a felnőttekhez hasonlóan már a 8 évesek is lassabban válaszolnak egy egyszerű feladatra, – a hangszóróból érkező szám neve ugyanaz-e, mint a monitoron látható szám – amikor a megnevezés a szemben ülő másik nézőpontjából nem egyezik a sajátjukkal (én hatost látok és hallok, de az a másiknak kilences). Ez a hatás bizonyíték arra, hogy spontán módon monitorozzuk, mire figyel a társunk, mit értelmez. Ha azonban a szemben ülő akcentussal beszélt, akkor a teljesítmény nem változott, ugyanis így a megfigyelőnek nem volt megfelelő kulcsa arra vonatkozóan, társa mit érthet a látottakból.

A járványhelyzet miatti nehézségek egyfajta kárpótlásának tekinthetjük, hogy elnyerték az MTA Poszt-covid pályázatát. Mit vizsgálnak majd pontosan?

Igen, ezt mi is valahogy így értékeljük. A munka januárban indul, és arra a kérdésre keressük a választ, hogy miként változik meg a magatartásunk, ha nem személyesen találkozunk a másikkal, hanem mondjuk telefonon, vagy más csatornán keresztül. Szeretnénk megnézni, hogy a kicsi gyerekek valós személyként kezelik-e a másikat annak ellenére, hogy ő a virtuális térben van. Vajon ez segíti-e vagy épp kitolja-e a mások megértésének fejlődését gyerekeknél? Kérdés az is, hogy mennyire emlékeznek az így folytatott diskurzusokra. Hiszen, amikor egy online találkozót követően újra élőben találkozunk a nagyival, onnan lehet vele folytatni a beszélgetést, ahol abbahagytuk, de csak akkor, ha megvannak ehhez a megfelelő támpontok.

A kép illusztráció