Újra együtt a Harmadik Kor Egyetemén

2021.09.15.
Újra együtt a Harmadik Kor Egyetemén
Két online szemeszter után ismét személyes jelenléttel várja az érdeklődőket az ELTE PPK nagy hagyományú programsorozata, a Harmadik Kor Egyeteme. Időskorú résztvevőink egészségére továbbra is vigyázunk: az épületben a maszk használata kötelező, a rendezvényen részt venni kizárólag előzetes regisztráció után és a védettségi igazolvány felmutatásával lehetséges.

A 2021/22-es tanév őszi rendezvénysorozatát szeptemberben Bárdos György, az ELTE PPK professor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia doktora kezdi meg életmód és egészség témájú előadásával. Októberben Csehné dr. habil. Papp Imola, a Harmadik Kor Egyetemének szakmai vezetője a koronavírus regionális gazdasági hatásairól, novemberben Margitay Tihamér, az ELTE GTK tanszékvezető egyetemi tanára a szabadság filozófiai problémáiról tart előadást. Decemberben Csepeli György, az ELTE TáTK professor emeritusának előítéletekről szóló előadását két szeminárium is követi a japán nyelv és kultúra, valamint a jelnyelv és siket kultúra témakörében. A félév teljes programja.

A részvétel feltételei

Az előadások és szemináriumok egyaránt 14 órakor kezdődnek (beengedés legkorábban 13 órától), amelyekre előzetesen jelentkezni szükséges. Az első, szeptember 22-i előadásra ezen az online felületen regisztrálhatnak. A rendezvényeket  csak a regisztrált, és védettségi igazolvánnyal rendelkező érdeklődők látogathatják. Az előadásokat az ELTE PPK Kazinczy utcai épületének aulájában tartjuk, amelynek befogadó képessége 200 fő, a regisztrációt a létszámkorlát elérésekor, de legkésőbb egy nappal a rendezvény előtt lezárjuk. A személyes részvétellel zajló előadásokról felvétel készül, amelyet a későbbiekben közzéteszünk az ELTE PPK Youtube-csatornáján is. A részvételt igazoló füzet kiadása az aktuális program kezdete előtt, a helyszínen, a jelenléti ív aláírásakor történik. A szemeszter végén oklevelet kaphatnak azok a szépkorú egyetemistáink, akik legfeljebb egy előadásról hiányoztak. A szemináriumokra 30-30 fő előzetes jelentkezését tudjuk fogadni, ehhez a regisztrációs felületet csak később, az időpont közeledtével nyitjuk meg.

Kapcsolat

A szervezésben továbbra is közreműködik a Nyugdíjasok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetség és a Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége.

A program technikai lebonyolítását Lakos Renáta és Oszlánszki Ildikó, az ELTE PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézetének munkatársai koordinálják. További érdeklődés esetén ajánljuk figyelmükbe az ELTE PPK Harmadik Kor Egyetemének honlapját, valamint megírhatják kérdéseiket, észrevételeiket a hke@ppk.elte.hu címre.

Elektronikus feliratkozás a Harmadik Kor Egyetemének hírlevelére itt lehetséges. (Azoknak, akik az előző tanévben már feliratkoztak a hírlevélre, nem szükséges újból regisztrálni.)

Az őszi félév programja

Előadások

2021. szeptember 22. 14:00 óra – Életmód és egészség
Előadó: Bárdos György professor emeritus, ELTE PPK

Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. Aula

Regisztráció az eseményre


2021. október 20., 14:00 óra – Miért fejlettebb Magyarország nyugati része, mint a keleti? Fókuszban a koronavírus hatásai
Előadó: Csehné Papp Imola habilitált egyetemi docens, ELTE PPK

Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. Aula


2021. november 3., 14:00 óra – A szabadság filozófiai problémái
Előadó: Margitay Tihamér egyetemi tanár, ELTE Gazdaságtudományi Kar

Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. Aula


2012. december 1., 14:00 óra – Előítéletek kezelése, működése, hatása
Előadó: Csepeli György professor emeritus, ELTE Társadalomtudományi Kar

Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. Aula

Szemináriumok

2021. december 15., 14:00 óra – A japán nyelv és kultúra
Előadó: Oszlánszki Ildikó

Helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., 302. terem


2021. december 15., 14:00 óra – A jelnyelv és a siket kultúra
Előadó: Lakos Renáta

Helyszín:1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27., 303. terem

A Harmadik Kor Egyeteme (HKE) az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2012-ben indult, nyugdíjas korosztálynak szóló előadás-sorozata.  A program célja az aktív idősödés, az élethosszig tartó tanulás és a generációk közötti párbeszéd támogatása és népszerűsítése. A Harmadik Kor Egyetemének korábbi előadásai elérhetők a kar Youtube csatornáján.