A másik felem - interjú Csirmaz Lucával
Mi inspirálta az OTDK témaválasztásod? Miért és mióta érdekel ez a terület?
Körülbelül másfél éve csatlakoztam az MTA-ELTE Lendület Adaptáció Kutatócsoporthoz, ami több kutatócsoport fúziója. Sok projekten dolgozunk, de mind azt kutatjuk, hogyan segíthetünk akár a bölcsődés, óvodás kortól kezdve az egyetemistákig az embereknek új környezethez adaptálódni. Én jelenleg vizsgaszorongás csökkentő intervenciókon dolgozom. Foglalkozunk elektrodermális aktivitás méréssel is, amivel a bőr verejtékmirigyeinek aktivitásának változásaiból tudunk meg érdekes dolgokat az érzelmekről, illetve hogy mennyire szorongunk vagy izgulunk. Engem a szorongás témakör kezdett el érdekelni, mert láttam, hogy sok ember életét megterheli, amikor indokolatlanul szorong bizonyos helyzetekben. Az elektrodermális aktivitást mérő eszközökkel objektíven tudunk monitorozni számos folyamatot, ami hasznos lehet abban, hogy segíteni tudjunk, mielőtt komolyabb patológia alakulna ki.
Mennyire ismered a Slam Poetry-t?
Nagyon szeretem a slam-et már évek óta, korábban is írtam verseket, de ezelőtt még sosem volt bátorságom kipróbálni magam ilyen jellegű versenyen. A művészi vonal is közel áll hozzám.
Az eredményhirdetést követően említetted, hogy a komfortzónádon kívüli volt a Science Slam verseny. Miért jelentkeztél mégis?
Alapvetően az volt számomra kényelmetlen, hogy rögtön a közönség dönt az eredményről. Ott kellett állni és várni, hogy kapsz-e tapsot vagy nem, ilyenkor rögtön elkezd szorongani az ember. Ijesztő volt ilyen sérülékenyen kitenni magam és az alkotásomat a közönség elé. Végül úgy gondoltam, hogy a tudomány miatt a Science Slam mégis egy biztonságos közeg számomra. Hol kezdjek el túllépni a komfortzónámon, ha nem itt. Egyébként is szeretem a légkört az OTDK-n, így otthonosan éreztem magam.
Mennyire volt nehéz vegyíteni a slam és a tudomány világát?
Az elején az volt, mert nehéz megtartani a határt, hogy költői, szórakoztató és közérthető is legyen, ugyanakkor megmaradjon benne a tudomány. Ha nagyon tudományos lesz, akkor nem érem el vele azt a hatást, amit szerettem volna. Leginkább arra fókuszáltam, hogy megérintse a közönséget. Nem akartam átadni az összes eredményt, ami benne van a kutatásomban, igyekeztem inkább egy lényegi dolgot kiemelni és azt a párhuzamot használni az előadásom alatt, a kevesebb több alapon.
Mennyire vagy tudatos, amikor szorongsz, vagy túlgondolsz dolgokat? Könnyebb megtalálni az egyensúlyt, így, hogy kutatod a témát?
Valamilyen szempontból könnyebb, ha az ember tud arról, hogy miket képes produkálni az agy bizonyos helyzetekben, és hogy különböző eseményeknél mennyire tudja torzítani az észlelésünket. Amikor megpróbálunk egy kicsit kívülről rápillantani magunkra, az érzéseinkre és gondolatainkra, az olyan, mintha egy harmadik személy lépne be az életünkbe, aki kicsit megvétózza a gondolatainkat és elgondolkodtat, hogy vajon tényleg ez-e az egyetlen nézőpont, tényleg annyira tragikus-e, ami történt velünk. Ha egy kicsit tudatosabban tekintünk erre a folyamatra, az rámutat arra, hogy bár érzelmeink megélése fontos, nem szabad mindent elhinnünk nekik.
Van olyan módszered, amit esetleg másoknak is ajánlanál, hogy könnyen megtalálhassák az egyensúlyt a két oldal között?
Ami szerintem jó módszer, hogy kicsit visszazökkenünk a testünkbe. Nekem sokat ad ehhez a tánc. Ha nagyon szorongok vagy feszült vagyok, elmegyek egy táncórára vagy csak nekiállok mozogni. Ez a tevékenység lehet akár futás, vagy bármi, ami kizökkent a gondolatainkból, és testhez álló számunkra. Ilyenkor egy kicsit más tudatállapotba kerülünk, úgymond nem az agyunkban, hanem a testünkben vagyunk. Nekem ez az, ami nagyon bevált. De van, aki erre a jelenbe való visszazökkenésre használja a mindfulness módszereket. A lényeg, hogy mindenki kitapasztalja, mi az, ami számára felszabadító, és segíti ezt a folyamatot, és merjen lehorgonyozni a saját bevált módszere mellett.
Mesélnél egy kicsit a mindfulness technikáról?
Ez lényegében a tudatos jelenlét, amikor ítélkezés nélkül elfogadom a tapasztalásaimat, ami jöhet mindenféle érzékszervemen keresztül. Például ha most arra fókuszálok, hogy itt ülök a széken és érzem, ahogy a lábam nekifeszül a széknek, vagy éppen milyen hangokat hallok a környezetemben. Ilyenkor kicsit elkezdek ráhangolódni a jelen pillanatra és engedem, hogy áramoljanak a gondolataim, nem ítélem meg őket, hogy jók, vagy rosszak-e, csak hagyom, hogy legyenek.
Mernyei Lilla
ppk.elte.hu