„Nem egy műtárgyakat bemutató raktárat kellett terveznünk” - Interjú Dúll Andreával és Félix Zsolttal

Miről szólt a pályázatuk?

Félix Zsolt: Az ország közlekedési múzeuma várhatóan egy izgalmas új helyszínen, az Északi Járműjavító mai területén épül meg. Ennek megtervezésére írták ki a pályázatot. Három magyar és tizenegy külföldi irodát hívtak meg, a maradék két helyre pedig jelentkezni lehetett. A meghívottak között volt az Építész Stúdió is.

Mi volt a legfőbb motivációjuk a pályázat során?

F. ZS. Ilyen helyzetben építészként és magánemberként is inspirál a feladat. Az egész irodánk ezen a terven dolgozott három hónapon keresztül. Különböző szakértőkkel vettük körül magunkat, hogy a lehető legjobb megoldást tudjuk nyújtani. Amikor nem tudja az ember, hogy kik lesznek a versenytársai, akkor saját magának dolgozik elsősorban. Itt viszont egyből abba a helyzetbe kerültünk, hogy tudtuk, melyek azok az irodák, akik még indulnak. Ilyen irodák mellett versenyezni önmagában is nagy feladat.  

Dúll Andrea: Amikor valaki meghívást kap egy ilyen mezőnybe, az már önmagában erős motivációt eredményez. 

Hogyan mutatnák be röviden a saját pályázatukat mind a vizuális elemek terén, mind funkcionalitásukat tekintve?

F.Zs. A beadott pályaművünk funkcionálisan szépen megoldja a kiírt programot, a látogatókat egy hosszú útvonalon vezeti végig az állandó kiállításon, ezt követően az ideiglenes kiállításon, ami egyben műtárgyraktár is, tovább a restauráló műhelyek felé. Megtalálta funkcionálisan a helyét a tervünkben a gyerekrész, a kutatási terület, a jövőt bemutató lebegő épületrész, a külső kert, a belső kert és még számtalan izgalmas történés. Mindezt olyan terekben képzeltük el, ami az építészet eszközeit használva gazdagítja a megismerést. A transzparens, vagy sötét terek, a nagy térfogatú csarnok, vagy a hosszú, egy irányba vezető terek sorozata akaratlanul is inspiráló lehet minden ember számára.

Hogyan kezdődött a közös munka? Ismerték egymást korábban is?

F.Zs. Igen, legutóbb is egy izgalmas feladaton dolgoztunk együtt. A Balaton-felvidéki Nivegy-völgyben terveztünk öt falu részére egy közösségi házat, amelynek kigondolásában Dúll Andrea és munkatársai az ELTE PPK oldaláról vettek részt, ők végezték a társadalmasításhoz kapcsolódó kutatást, az egész valódi közösségi tervezésként működött. A múzeumi pályázat kiírása arról szólt, hogy családbarát, élményekre koncentráló közösségi helyet hozzunk létre. Olyan múzeumot, amely Magyarországon még nem létezik. Itt jött képbe ennek a környezetpszichológiai vetülete, hogy milyen hatásokat szeretnénk kiváltani. Ekkor kértük ismét Dúll Andrea segítségét. 

D.A. Korábban voltak közös munkáink, például dolgoztunk már a Derecskei Gyümölcsös kertjén is. Az Építész Stúdió több tagjával is ismertük egymást korábbról, tanítottunk is közösen.

Voltak konfliktusok a közös munka során? 

D. A. Nem jellemző az ilyen folyamatokban a konfliktus, hiszen itt mindenki egy közös célra szerződik. Pszichológusként leginkább az volt a feladatom, hogy elmondjam a pro és kontra érveket egy-egy ötlet kapcsán. Viszont a döntéshez való jogosultság a tervezők kezében van. Az ilyen munkában fontos, hogy elfogadjuk azt, hogy a másik ért ahhoz, ami a dolga.

Mivel jár a harmadik helyezés? 

F.Zs. Pénzjutalommal is, de számunkra ez erkölcsileg nagy eredmény. Magyar résztvevőként mi voltunk az egyetlen díjazottak, ami önmagában nagy siker. Biztos, hogy lesz olyan hozadéka szakmailag is, amiből később tudunk profitálni. 

Van kedvenc múzeumuk, parkjuk? Ha igen, melyik az?

F.Zs. Nekem például az egyik tavalyi élményem, egy mezítlábas park itthon, ahol különböző anyagokat tettek le a földre és ezeken kell végigmenni az erdőben. Szerintem ez a típusú élmény, amikor abszolút részeseivé válunk a folyamatnak, az nagyon jó. De például Brüsszelben van a Train World, ahová éppen a pályázat kapcsán látogattunk el. Ez egy önállóan bejárható múzeum. Közben végig nagyon jó impulzusok értek. 

D.A. Szerintem ez még igen sokat fog alakulni. Hol a határ, amikor még be tudunk fogadni egy tartalmat anélkül, hogy teljesen elvisz az élvezet? A múzeumoknál ez még inkább pszichológiai téma, ami még nem körvonalazódott részleteiben. Sőt, még az is hozzá tartozik, hogy például egy vak ember hogyan tud befogadni és élvezni egy kiállítást. Legyen joga és lehetősége egy nem látó vagy egyéb fogyatékkal élő embernek ugyanúgy, hogy élményt kapjon egy múzeumban. Ez ma még megoldatlan. 

Hozott olyan tapasztalatot a pályázat, amit tudnak hasznosítani a továbbiakban? 

F.Zs. Ami szakmailag nekünk fontos üzenet és megerősítés, hogy milyen jó úgy dolgozni, hogy az összes olyan szakértőt be lehet vonni, aki az adott témában kompetens. Hasznos dolog sok ember véleményét összegyűjteni és beilleszteni egy tervbe. Ha csak építész oldalról nézzük, lehet, hogy szép lesz, de nem biztos, hogy jól használható. 

D.A. Nekem minden projekt hordoz tanulságokat. Érdekes az a folyamat, ahogy a pszichológiai szemlélet találkozik az építészettel. Az építészképzés során manapság azért már bebizonyosodik, hogy nincsenek igazán polihisztorok, hiszen valójában nem lehet mindenhez érteni, pedig ez régóta alapelvárás az építészekkel szemben.  Az, hogy az építész fogja össze a folyamatokat, teljesen rendben van, hiszen ő látja át egészében a terveket. De hogy miként találják meg a társszakmák és az építészet egymást, és alakítják ki a viszonyokat, az nagyon tanulságos folyamat. Egy ilyen projekt mindig érdekes rálátást ad nekem erre. 

Lesz a közeljövőben olyan projekt, amelyen együtt fognak dolgozni? 

D.A. Ha minden jól megy, hamarosan várható egy egészségügyi projektünk az Építész Stúdióval.

A pályázatok megtekinthetőek itt: http://newtransportmuseum.hu/nyertesek

Mernyei Lilla

Fotók: Mózes Gergely

ppk.elte.hu