Telt ház a PPK Nyílt Napján

Február 2-án, mintegy 800 érdeklődő diák részvételével került sor a Pedagógiai és Pszichológiai Kar Nyílt Napjára. 

Szakjainkat bemutató videókért KATTINTS!

Az esemény délelőtt 10 órakor, dékán úr köszöntőjével vette kezdetét. Demetrovics Zsolt beszédében a kar interdiszciplináris beágyazottságát emelte ki, valamint hangsúlyozta az intézmény nyitott, interaktív és fiatalos oktatási szemléletét is. Majd Kreszadló Dóra, a hallgatói önkormányzat nemrég megválasztott elnöke mutatta be az egyetemi élet kínálta lehetőségeket, hogy miért érdemes PPK-snak lenni. A köszöntők sorát végül Papp Lajos hivatalvezető felvételi tájékoztató előadása zárta.  

A délelőtt további részében kisebb létszámú előadások formájában mutatkoztak be a PPK budapesti alapképzései. A tájékoztatók nagy hangsúlyt fektettek a képzések és struktúrájuk bemutatása mellett a BA szakok mesterképzésekhez való viszonyára, valamint a nemzetközi kapcsolatokra és a külföldi ösztöndíj lehetőségekre is. Az alapképzések iránt jelentős volt az érdeklődés, a legtöbb felvételizőt a pszichológia alapszak vonzotta. 

Délután került sor az alapképzések mintaóráira, ahol olyan izgalmas kérdésekre kaphattak választ a résztvevők, hogy mi a baj az iskolával, de betekintést nyerhettek a sportfinanszírozás világába is.  Ezek után következtek a mesterképzések tájékoztató előadásai, itt a PPK 5 budapesti intézetének szakjai mutatkoztak be. 

Az előadásokkal, bemutató órákkal párhuzamosan és a szünetekben az érdeklődők a kihelyezett pultoknál közelebbről is megismerhették a PPK képzéseit, a hallgatói önkormányzat munkáját, a fogyatékkal élők számára nyújtott szolgáltatásokat, a BEAC standjánál pedig tájékozódhattak az egyetemen belüli sportolási lehetőségekről.

A Nyílt Nap előadásairól videófelvétel készült, amit ITT lehet megtekinteni. Reméljük, hogy a jó hangulatú esemény résztvevői közül minél többet viszontláthatunk képzéseinken, szeptemberben.  

2018.02.14.