Az igazán jó iskola megszerethető

Mitől jó egy bölcsőde, egy óvoda vagy egy iskola a gyerek számára?

Talán a legfontosabb benne pont a pedagógus, aki foglalkozik a gyermekkel. A szülő, amikor bölcsődébe adja a kicsit, akkor azt keresi, hogy ki alkalmas az ő pótlására, de nem elhanyagolható szempont a szokások, a higiénia vagy egyáltalán a tér (mekkora az intézmény, milyen kint, milyen bent, szép-e az udvar, vannak-e fák, stb.). Ez sok összetevőből álló történet. Főleg az elsőgyermekes szülők nem mindig azokat a dolgokat nézik, amelyek hosszútávon fontosak lehetnek. Például a beszoktatást nagyon változatos módon oldják meg a különböző intézményekben, valahol csak simán és gyorsan, máshol hosszú heteken keresztül a szülőt is bevonva a történetbe. Nagyon nehéz megmondani, hogy mi a tökéletes megoldás, nyilván nincs is ilyen, és mindenkinek más lesz az optimális és célravezető; de a gyerek az, aki végül eldönti, hogy ez jó-e neki vagy nem.

De azt lehet tudni, hogy hosszabb távon mi a jó? Milyen szempontok fontosak?

Az első hetekben még általában hat az újdonság varázsa, és a legtöbb gyerek még nem ebben az időszakban csalódik egy új intézményben, hanem utána, amikor már beleszokik a hétköznapokba, és utána döbben rá esetleg, hogy nem úgy történnek a dolgok, ahogy szeretné. Más esetben kialakulhatnak olyan önjáró mechanizmusok, melyek nem pozitív irányba terelik a dolgokat, és ennek következtében egyre rosszabbul érzi magát a gyerek. Valószínűleg ez a legfontosabb dolog, amit érdemes kikerülni. Az igazán jó iskola vagy óvoda megszerethető.

Harminc-negyven évvel ezelőtt komoly probléma volt sok gyerek számára az iskola-, vagy óvodakezdés. A jelenség előfordulása csökkent vagy nőtt?

Nem ismerek pontos számadatokat, de ez a probléma mindig is jelen volt, csak másként állunk hozzá most, ugyanis már van annak létjogosultsága, hogy ez egy nehéz időszak. Régebben senkit nem érdekelt, hogy a rácsos kisággyal van-e baja a gyereknek, vagy mással, „majd megszokja, vagy megszökik”. Ma odafigyelünk arra, hogy ezt jól élje meg, mert ennek nagyon fontos későbbi hozománya van, hogy az első társas beszokások hogyan történnek. A mi tudásunk és hozzáállásunk változott ezzel kapcsolatban, és ez jó dolog.

El lehet érni azt, hogy a gyerekek többsége szeressen óvodába és iskolába járni?

Ez a kimondott cél. Nemcsak, hogy el lehet érni, hanem el is kell érni, és nem is vagyunk ettől olyan rettentően messze. Szerencsére már az iskola sem a szükséges rossz, változik a szemlélet. Az iskolában egyre többen nem azt várják, hogy egy nap alatt iskolássá érjen a gyerek, hangoztatva, hogy tisztában vannak vele, hogy az első osztályt nem iskolások, hanem óvodások kezdik, így jogosan teljesen mások egy csomó szempontból, mint majd amikor az első osztályt befejezik. De ezzel együtt óriási sokk, stressz, megpróbáltatás az iskolába lépés. Amennyire lehet „át kell huzaloznunk” ezeket a folyamatokat.

Beszéljünk a Lendület kutatócsoportról, amelynek tagja lett. Pontosan mi a feladatuk és miként hasznosul a munkájuk?

Ez egy új, a projektre formálódott rendkívül interdiszciplinális kutatócsoport, ahol a pedagógia és a pszichológia mellett genetikusok, sőt informatikai szakemberek is együtt dolgoznak. Mindez biztosíték arra, hogy ne hagyományos módszerekkel vizsgáljuk ezeket az ügyeket. A Lendület-kutatócsoportok között, ez önmagában már egy nagyon sok tudományterületet felölelő kutatócsoport. A projekt, amivel mi pályáztunk, konkrétan egy új intézménybe való bekerülés időszakát vizsgálja bölcsődés, óvodás, iskolás és egyetemista korcsoportokban. Célunk, hogy azonosítsuk a hatékony adaptáció elemeit. A projekt érdekessége, hogy ezek zömét nem hagyományos módszerekkel fogjuk vizsgálni, hanem még nem létező objektív, informatikai eszközökön alapú módszereket igyekszünk bevezetni. Ezekben külső partnereink is vannak, például az egyik távközlési óriáscég segítségével kísérletet teszünk a pontos téri lokalizáción alapuló társas kapcsolatok azonosítására. Ez egy teljesen új megoldás, mely lehetővé teszi egy informatikai-technikai megoldás társadalomtudományi hasznosulását ebben az interdiszciplináris projektben.

A gyermekek közötti kommunikációt is kutatják. Miként fordítódik le aztán jobb iskolává a kutatás?

Ezekkel az eszközökkel nem invazív módon, szinte észrevehetetlenül mérünk olyan változókat, melyek fontosak lehetnek a hatékony adaptációban. Igyekszünk majd egy olyan összefüggésrendszert alkotni, amely választ ad arra, hogy ezek az elemek mennyire fontosak. Illetve ezekre építenénk azokat az adat-elemzésen alapuló technológiai megoldásokat, amelyek a pedagógusok, de akár a szülők számára is visszajelzést tudnak adni arról, hogy a gyermek hogy van, miként boldogul a környezetében. Amikor megkérdezem az oviból, bölcsiből, iskolából hazajövő gyermeket, hogy „Milyen volt ma a suli?” - a legtöbb esetben azt mondja, hogy „minden rendben volt”. A legritkább esetben mondja azt, hogy „jajj, nagyon rossz volt” és kezdi mélyrehatóan elemezni, hogy mi is volt rossz, vagy hogy mi nem volt az. Itt óriási egyéni különbségek vannak, tehát lehet, hogy a pedagógusokat is segíti, ha kapnak egy jelzést arról, hogy kire kell egy picit jobban odafigyelni. Lehet például, hogy nem olyan feltűnő, de egy gyerek fokozatosan kiszorul a közösségből. Fontos, hogy nem azt vonjuk kétségbe, hogy az óvónő nem látja a perifériára szorult gyerekeket. Azt gondoljuk, hogy ezzel a rendszerrel, valós időben felmérve, ezek a dolgok esetleg már előbb kibuknak. Hasonlóan ahhoz, ahogy egy okostelefon korántsem old meg mindent, de azért nagyon fontos háttérmechanizmus lehet, ami segít a mindennapokban a telefonáláson kívül egyéb funkciókban is.

Mostanában sok szó esik a depresszióról, noha a társadalom jelentős része még mindig nem látja be, hogy ez egy betegség, amit súlya szerint kell kezelni. Gyerekeknél ez a kérdés miként merül fel? Felmerül-e? A szorongás kezelésében milyen eredményeket sikerült elérni a saját területén?

Nem vagyok pszichiáter, de természetesen a szorongás ebben a vonatkozásban talán a legfontosabb tényező, hiszen valamilyen mértékben ezekre a kihívásokra bizonyos mértékű szorongással reagál minden gyerek. Ami nagyon fontos, hogy mekkora ennek a mértéke, és mennyire folyamatos? Hiszen létezik egyfajta „pozitív” szorongás is – ami akár segíthet is például egy dolgozat sikeres megírásában, hiszen minden tartalékot mozgósít – és ez az adott helyzetben ideális lehet. Most persze az egyetemistákra és iskolásokra gondolok. De nyilvánvalóan amikor ez a felfokozott állapot már oly mértékű, hogy debilizáló szorongásba csap át, az nem kívánatos.

Nagyon sok kisgyermek szorong akár úgy, hogy nem is feltétlenül vesszük észre. Ennek vannak testi, egyéb jelei, de nem mindig megy el olyan súlyos szintre, hogy azt komolyan vegyük, holott ez akár veszélyes is lehet.

Hogyan lehet mérni ezeket a jeleket?

Van egy objektív mérésen alapuló eszközünk, ez az arousal szintet méri, mely a stressz-válaszokban fontos agyi folyamatokról ad visszajelzést.  A tenyér izzadását regisztrálja ez a pici, „tenyérbe simuló” eszköz, mely már méretében is más, mint a hasonló hagyományos eszközök. Legtöbbször egy egyszerű hangingert adunk, vagy légző gyakorlatokat végeztetünk a résztvevőkkel, és megnézzük, hogy milyen bőrválasz-mintázatot látunk. Ezek jellemzőek az egyénre, és ennek az időbeli változása például mutathatja a megemelkedett általános szorongás-szintet. Ráadásul a kutatócsoportban Takács Zsófia vezetésével a mindfullness meditáció eszközét tervezzük bevetni közvetlenül az iskola intézményébe való bekerülés előtt. Ennek segítségével reméljük, hogy csökkenthető az intézménybe való bekerülés körüli stressz-szint. Komolyan vesszük, hogy nemcsak megérteni próbáljuk ezeket a történéseket, hanem nyilvánvalóan olyan irányba befolyásolni, ami mindenkinek jó.

Komoly sikerei vannak a tehetséggondozásban. Melyek a legfontosabb eredmények?

Mi rendezzük a következő Országos Tudományos Diákkonferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekcióját, itt a PPK-n. 2019. április 24-26-ig a Trefort-kert és a Kazinczy utca között diákok százai fognak jönni-menni és mindenféle érdekes eredményt bemutatni. Az ifjú tehetségek és a tudományos diákkör alappillére mindenféle kutatásnak. Nagyon sok gondolat vagy ötlet tudományos diákköri munkákból indul ki. A karon belül is általában nagyon jók az eredmények az országos tudományos versenyeken, ez önmagában a legnagyobb érdeme ennek az egész történetnek.

Melyek a legfontosabb szakmai céljai a Lendület Kutatócsoportban és a PPK-n?

A Lendület Kutatócsoport lehetőséget ad arra, hogy minden tudományterületet amit eddig műveltem, beleforgathassak ebbe a pályázatba. Azt gondolom, hogy öt év alatt a projektben résztvevő kollégákkal és hallgatókkal együttműködve bőven lesz alkalmunk kiteljesedni és olyan eredményeket elérni, amelyek EU-projektekhez, illetve számos sikeres doktori disszertáció védéséhez vezetnek majd. A tervezett nagyívű adatgyűjtés reményeink szerint egyértelműen előre viszi majd ezt a kimondottan alulkutatott területet. A projekt egyértelmű gyakorlati haszna lesz az a nagy csokor intervenciós technika és tudás, mely hatékonyan segítheti az iskolakezdés, az óvodakezdés, a bölcsődekezdés, és az egyetem megkezdése körüli megpróbáltatásokat, kihívásokat.

Személyesen mit szeret a karban?

Azt, hogy lehetőséget ad ezekre a kutatásokra. A PPK-n szinte minden szempontból nagy az alkotói és oktatói szabadság, semmilyen megkötés vagy merev vezérelv nincs arra vonatkozóan, hogy mit, hogyan csináljunk, nyilván az adminisztráción kívül. Ez egy „vad ötlet” volt, amit kitaláltunk, de ennek most itt van a látható eredménye, és így most meg is valósíthatjuk azt, amit kitaláltunk. Nagy siker mindez a PPK számára.