„Tanárképzés helyett a pedagógusok tanulásáról érdemes beszélni” – interjú Halász Gábor egyetemi tanárral, az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetében folyó MoTeL kutatás vezető kutatójával

A Pedagógiai és Pszichológiai Karon 2018 őszén új OTKA kutatás indult, amely a pedagógusok folyamatos szakmai fejlődési modelljeit vizsgálja a köznevelési rendszer, a szervezet és az egyén szintjén. A Neveléstudományi Intézetben dolgozó kutatókat összekötő, több szintű gondolkodást igénylő, a témában paradigmaváltást erősítő projektről a kutatás vezetőjét, Halász Gábor egyetemi tanárt kérdeztük.

Mit jelent a kutatás neve, a MoTeL?

A MoTeL egy angol kifejezés rövidítése: „Models of Teacher Learning”.  Azaz „A Pedagógusok Tanulásának Modelljei”. Ez egy olyan kutatásra utal, melynek célja, hogy jobban megismerjük, hogyan tanulnak a pedagógusok. Hogy jobban megértsük, melyek a folyamatos szakmai fejlődésük/fejlesztésük eredményes formái, hogyan tesznek szert azokra a kompetenciákra, képességekre, melyek ahhoz kellenek, hogy eredményesen tudjanak dolgozni. Ez egy többéves kutatási program, amely az OTKA finanszírozásával zajlik.

Miért fontos a pedagógusok folyamatos szakmai fejlődésének a vizsgálata?

Az elmúlt egy évtizedben, azt gondolom, közmegegyezés alakult azok között, akik az oktatási rendszerek eredményességének titkait kutatják, hogy azon tényezők közül, melyeket alakítani, befolyásolni tudunk (mert például a tanulók társadalmi hátterét nem tudjuk befolyásolni) legnagyobb hatása a pedagógus munka minőségének van. A pedagógusok munkájának minőségére pedig legnagyobb hatással az van, hogy milyen képességek, milyen tudás birtokában vannak. De fontos ez azért is - és ebben szintén konszenzus alakult ki az elmúlt tíz évben -, mert látjuk, hogy azoknak a képességeknek meghatározó hányada, melyek ahhoz kellenek, hogy a pedagógusok eredményes munkát végezzenek, nem a kezdő tanárképzésben alakul ki. Azaz e képességek nem az egyetemeken és főiskolákon zajló tanárképzésben jönnek létre, hanem alapvetően a munkavégzés közben történő tanulásban. Ezért van nagy jelentősége ennek a területnek.

Milyen korábbi hazai és nemzetközi kutatásokat emelne ki ezen a területen és mi volt ezeknek a legfontosabb üzenete?

Azt hiszem, érdemes megkülönböztetni egyfelől azokat a kutatásokat, melyek nem feltétlenül a pedagógusokra, hanem általában a dolgozó, a munkát végző ember tanulására vonatkoznak, másfelől azokat, melyek kifejezetten a pedagógusok tanulásával foglalkoztak. Ami az előbbieket illeti, ezek eredményeiből nagyon sok mindent lehet a pedagógusok tanulására is alkalmazni. Különösen fontosnak érzem azokat a kutatásokat, melyek a munkába ágyazott, a munkavégzés közben történő tanulásról szólnak. Azokat, amelyek az inter-professzionális tanulásról szólnak, tehát arról, hogy a különböző szakmák hogyan tudnak tanulni egymástól. Azokat a kutatásokat is, amelyek a gyakorlatközösségekről, a hálózati tanulásról szólnak. Ezek olyan kutatások, melyek a legkülönbözőbb szakmai csoportokra irányulhatnak. Olyan neveket tudnék itt említeni, mint mondjuk Wenger, Engeström, Eraut, Donald Schön és hasonlók.

És másfelől, szűkebben, vannak azok a kutatások, amelyek kifejezetten a pedagógusok tanulására irányultak. Olyan kutatókra gondolhatunk itt, mint például Cochran-Smith, Darling-Hammond, Christopher Day, David Hargreaves és hasonlók. Külön kiemelném azokat a holland kutatókat, mint például Wubbels, Bakkenes, Vermunt, akiknek kutatási kérdései közül talán kettőt hangsúlyoznék itt. Az első az, hogy miben hasonlít és miben tér el egymástól a tanulók tanulása és az őket tanító pedagógusok tanulása. Itt a hasonlóságok nagyon fontosak: amikor tanulásról beszélünk, itt is alapvetően társas tudáskonstrukcióra gondolunk, e tekintetben nem tér el egymástól a gyermeki tanulás és a felnőtt-tanulás. Az eltérés az, hogy itt munkában lévő, dolgozó, felnőtt emberek tanulásáról van szó, ahol a tanulás nagyon specifikus, a munkavégzéshez kapcsolódó célokat szolgál.  

A hollandok másik érdekes kutatási kérdése az, hogy mi jellemzi annak a tanulásnak a természetét, amely nem rutinkörnyezetben, hanem szokatlan, változó, innovatív környezetben történik. Ennek ugyanis sajátos természete van, ami különösen érdekes lehet a számunkra. Ez az a tanulás, amit a finn Engeström expanzív tanulásnak nevez. Azt hiszem, ez olyan dolog, amire külön érdemes lenne odafigyelni.

Amit a frissebb kutatások közül talán külön kiemelnék, azok az OECD keretében zajlott, zajló vagy tervezett kutatások, mint ami a TALIS program keretében történik, vagy az, ami az úgynevezett ITEL (Innovative Teaching for Effective Learning) projektben várható. A legérdekesebb dolog, amit az utóbbiból megemlítenék, hogy itt a tanulás elemzése összekapcsolódik a tudás természetének elemzésével, és egy dinamikus tudásfogalom jelenik meg. A társas térben alakuló tudás, e tudás természetének megértése nélkül a pedagógusok tanulása nem elemezhető.

A hazai kutatások közül szerintem érdemes külön kiemelni azokat, amelyek itt, ebben a házban folytak a pedagógusok vélekedéseivel, ennek a munkájukra gyakorolt hatásával kapcsolatban. És szerintem relevánsok azok a részben az én irányításommal zajlott a kutatások is, amelyek a közoktatás-fejlesztési programok hatásáról szólnak. Ott például nagyon nagy figyelmet kapott az, hogy a pedagógusok tanulásának mekkora szerepe van abban, hogy e programok képesek-e tartós és mély hatást elérni az iskolákban.

Miben hoz újat a MoTeL kutatás ebben a témában, mi adja a jelentőségét, milyen eredményeket várnak a kutatástól?

Talán három dolgot emelnék ki. Az első, hogy erre a kutatásra többszintű megközelítés jellemző. A legtöbb, pedagógusok tanulásával, szakmai fejlődésével, fejlesztésével foglalkozó kutatásnak az egyén, a tanuló egyén áll a fókuszában. Ebben a kutatásban viszont három különböző szintre, sőt, azt is mondhatom, négy különböző szintre irányul a fókusz: az egyén mellett az egyének alkotta tanuló közösségekre, a szervezetre, azaz az iskolára, mint a tanulás színhelyére, a tanulást támogató vagy gátló szervezeti környezetre, továbbá a rendszerszintre. Ez többszintű gondolkozást igényel, a makro és a mikro perspektívák kombinálását. Azt gondolom, ez új elem, melynek az alkalmazásától elég sokat várok.

A másik, amiről viszonylag keveset beszéltünk, de én ezt szeretném külön kihangsúlyozni, az, hogy ezen a területen is zajlik egy paradigmaváltás. Ennek egyelőre Magyarországon viszonylag kevés jelét lehet látni, de a feltételezésem az, hogy e kutatás keretein belül ez erősödni fog. Arra a paradigmaváltásra gondolok, amely a gyerekek tanulását tekintve már lezajlott akkor, amikor tanítás helyett tanulás-tanításról kezdtünk el beszélni és a hangsúly áttevődött arról a kérdésről, hogyan tudok jól tanítani, arra a kérdésre, hogyan tudom jobban támogatni a gyerekek tanulását. Itt is valami hasonló dolognak kell megtörténnie. A tanulóra fókuszáló, a tanuló-centrikus megközelítésnek kell megjelennie, csak itt a tanuló nem a gyerek, hanem a pedagógus. Így tanárképzés helyett a pedagógusok tanulásáról érdemes beszélni. Én magam sokkal gyakrabban használom azt a fogalmat, hogy „a pedagógusok tanulása”, mint azt, hogy „a pedagógusok képzése”. A képzőknek, itt is ugyanúgy, mint a gyerekek esetében, az önállóan tanuló pedagógus tanulásának facilitálójaként kell megjelenniük.

A harmadik elem, amit talán kiemelnék, hogy mindaz, amit ebben a kutatásban csinálunk vagy tervezünk csinálni, azt remélem, hatással lesz majd arra, amit a pedagógusok képzésével és továbbképzésével kapcsolatos szakpolitikának mondunk. Ennek azért is van jelentősége, mert óriási forrásokat használnak erre az országok, így Magyarország is, és nem mindegy, hogy e forrásokat hogyan költjük el. Ha többet tudunk a pedagógusok tanulásának természetéről, akkor valószínűleg jobban, hatékonyabban lehet ezeket a forrásokat felhasználni.

Mit jelent ez a kutatás a Neveléstudományi Intézet életében?

Azt hiszem, érdemes felidézni ezzel kapcsolatban, hogy ennek a kutatásnak a gondolata úgy született meg, hogy kerestük azt a közös felületet, azt a tartalmat, amely a leginkább összeköti az ebben az intézetben dolgozó kutatókat és kutatócsoportokat, és ezt találtuk meg a pedagógusok tanulásának a témájában. Tulajdonképpen maga ez az OTKA pályázat úgy született, hogy az intézet több vezető kutatója, kutatócsoportja közösen állított össze egy olyan programot, amiről az volt a feltételezés, hogy közösen fogjuk megvalósítani. Tehát ez olyan OTKA kutatás, amely ilyen szempontból alapvetően eltér a korábbiaktól. Ebben szinte mindenki részt vesz az Intézeten belül: több kutatócsoport, vezető kutató van benne. Ez a kutatás olyan szintű horizontális együttműködést és tudásmegosztást generál, amire valószínűleg korábban nem nagyon volt példa. Külön kiemelném, hogy ebben az egész folyamatban a doktori hallgatóink is benne vannak: több olyan doktori hallgatónk van, aki ennek a kutatásnak aktív résztvevője.

Hol és milyen módon kaphatnak az érdeklődök további információkat a kutatásról?

Az elmúlt években törekedtünk arra, hogy a nagyobb kutatási projekteknek legyen saját honlapjuk és ez is olyan kutatás, amelynek van saját honlapja. Tehát, ha valaki beírja a Google-be azt, hogy „ELTE PPK” és hogy „MoTeL”, akkor reményeim szerint a Google odaviszi erre a honlapra, ahol láthatja a kutatás résztvevőit, a kutatás alapvető kérdéseit és, reményeim szerint, mihamarabb a kutatás első eredményeit is. E honlapon megtalálható a kutatás email címe is, valamint az ott megjelenő email címeken keresztül a résztvevő kutatókkal is közvetlenül is fel lehet venni a kapcsolatot.

Talán érdemes hozzátennem: a kutatás keretében havi rendszerességgel szervezünk műhelyeket, ahol megvitatjuk a készülő tanulmányok tervezeteit és magukat az elkészült tanulmányokat. A téma iránt érdeklődőket itt is szívesen látjuk előzetes regisztráció után.