Hogyan lehet egy kutatási eredményt közérthetően bemutatni anélkül, hogy sérülne a tudományos pontosság? Mit tehet a kutató, ha a vele készült interjú címe mást sugall, mint amit valójában állított? És kinek a felelőssége, hogy a tudományos eredmények eljussanak a nyilvánossághoz? Ezekről a kérdésekről beszélgettek november 10-én egyetemi kutatók és újságírók az ELTE PPK-n.

A kerekasztal-beszélgetést Kende Anna, a Pszichológiai Intézet igazgatója vezette. A kutatói oldalt Szászi Barnabás egyetemi adjunktus és Kun Bernadette egyetemi tanár, az újságírói nézőpontot pedig Milánovich Domi, a WMN főszerkesztője és Nagy Gergely, a Qubit újságírója képviselte. A résztvevők arról osztották meg tapasztalataikat, milyen dilemmák merülnek fel, amikor a tudományos eredmények a nyilvánosság elé kerülnek.

A közérthetőség nem egyenlő az egyszerűsítéssel

Hogyan lehet úgy bemutatni a tudományos eredményeket, hogy azok a szakmai pontosság megőrzése mellett a laikusok számára is érthetők legyenek? Nagy Gergely szerint nem feltétlenül egyszerűsíteni kell a tudományt, inkább 

meg kell találni azt a nyelvet, amelyen a szakterületen kívüliekhez is el lehet jutni. 

Szászi Barnabás ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy különösen a pszichológiai kutatások vizsgált jelenségei olyan összetettek, hogy annak minden részlete nem fér bele egy közérthető cikkbe. Szerinte épp ezért a kutatóknak is feladata, hogy elgondolkodjanak ezeken a kérdéseken.

A kutatói és újságírói szempontok közötti különbség a témaválasztásban is megmutatkozik. Kun Bernadette példaként említette, hogy egy rangos folyóiratban megjelent, három éven át készülő, mintegy 150 tanulmányt feldolgozó metaanalízisük nem keltette fel a sajtó érdeklődését. 

A tudományos jelentőség tehát nem feltétlenül esik egybe azzal, amit a média érdekesnek talál.

Milánovich Domi szerint az olvasókat főleg azok a témák szólítják meg, amelyek segítenek jobban megérteni önmagukat vagy a társadalmat, és gyakorlati kapaszkodót kínálnak a mindennapi kérdésekhez.

Amikor a jó cím fontosabbnak tűnik a pontosságnál

A kutatók számára különösen érzékeny pont a címadás. Egy figyelemfelkeltő cím elengedhetetlen ahhoz, hogy az olvasó egyáltalán megnyissa a cikket, ám könnyen túlzóvá vagy félrevezetővé válhat.

Milánovich Domi arról beszélt, hogy a szerkesztőségi munkában folyamatosan egyensúlyozni kell az olvasói érdeklődés és a tartalmi pontosság között. Saját gyakorlatában ezért a készülő cikket, annak címét és ajánlóját is megosztja a kutatókkal. A kutatói kontrollnak azonban vannak határai. Nagy Gergely szerint, ha minden mondatot addig pontosítanak, amíg eltűnik a szöveg lendülete és közérthetősége, az már a cikk rovására mehet. 

A kölcsönös bizalom ezért elengedhetetlen, miközben a szakmai szerepeknek is világosnak kell maradniuk: az újságíró feladata a kérdezés, a szerkesztés és az érthető megfogalmazás, a kutatóé pedig az eredmények pontos értelmezése és a szükséges szakmai háttér biztosítása.

A bizonytalanság is a tudomány része

Szó esett arról is, hogyan hat a tudomány hitelességére, ha az olvasók egymásnak ellentmondó kutatási eredményekkel találkoznak. A résztvevők szerint nem kell minden kérdésre egyértelmű választ adni: 

a tudományos eredmények korlátainak, bizonytalanságainak és az eltérő értelmezéseknek a bemutatása éppen a hitelességet erősítheti.

A tudományos újságírás feladata ezért nemcsak az eredmények ismertetése, hanem a különböző álláspontok ütköztetése is.

Kié a felelősség?

Élénk vita bontakozott ki a fizetőfalak terjedéséről és a felsőoktatási intézmények kommunikációs felelősségéről. 

A kutatók szerint fontos lenne, hogy a társadalom egészét érintő témák – például mentális egészség – ingyenesen hozzáférhetők legyenek. Az újságírók ezzel szemben arra hívták fel a figyelmet, hogy a fizetőfal a minőségi újságírás fennmaradásának feltétele.

A Qubit újságírója az egyetemek szerepét is hangsúlyozta: a hozzáférhető háttéranyagok, a könnyen elérhető szakértők és a többféle tudományterületről érkező megszólalók egyaránt segíthetné, hogy több tudományos eredmény jusson el a nyilvánossághoz.

A beszélgetés egyik tanulsága, hogy a hiteles tudománykommunikáció közös feladat. A kutatóknak meg kell találniuk a kapcsolatot a szakmai eredmények és a társadalom kérdései között, az újságíróknak pedig úgy kell érthetővé és érdekessé tenniük ezeket, hogy közben ne torzítsák el a tudomány állításait. A kettő közötti egyensúly nem mindig könnyű – de éppen ettől érdemes beszélni róla.