Egészségfejlesztő labort avattak Szombathelyen

2019.09.30.
Egészségfejlesztő labort avattak Szombathelyen
A pályázati forrásból származó beszerzéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó egység jött létre az ELTE PPK Sporttudományi Intézet – Szombathelyen, ahol a hobbi – és élsportolók egészségi állapotfelmérésétől az edzések tervezéséig és ezek nyomon követéséig minden eszköz a szakemberek rendelkezésére áll. A laboratóriumban lehetőség nyílik a nemzetközi trendeknek megfelelő sporttudományi kutatások elvégzésére is.

A pályázat célul tűzte ki a projektbe bevontak egészségtudatosságának kialakítását, illetve a minőségi élet elemeinek megerősítését és az élsportolók teljesítményének fokozását is. Az 527,35 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével beszerzett eszközök elősegítik az egyén egészségi állapotának folyamatos monitorozását. 

A laboratóriumot a pályázat szakmai vezetője, Polgár Tibor egyetemi docens nyitotta meg. Ezt követően a projektmenedzser, Pintér Zsolt köszöntötte a megjelenteket. A laboratóriumban elhelyezett gépeket Biróné Ilics Katalin és Nagyváradi Katalin alprojektvezető adjunktusok mutatták be az érdeklődőknek, a pályázatba bevont sportszakos hallgatók aktív közreműködésével.

A megnyitót egy barátságos kosárlabda mérkőzés zárta, melyen az EGIS Körmend és a Falco KC Szombathely U20-as csapatai mérkőztek meg egymással polar kontroll alatt.

A laboratórium „A felsőoktatási rendszer K+F+I szerepvállalásának növelése intelligens szakosodás által Sopronban és Szombathelyen” című EFOP-3.6.1-16-2016-2018 pályázati forrásból jött létre, amelynek keretében 2 darab spinning kerékpár, 1 darab vibrációs tréner, 3 darab evezőpad, 1 darab kajak ergométer, 1 darab futópad, 1 darab polar team pro rendszer került Szombathelyre.

A projektről bővebb információt az ELTE Savaria Egyetemi Központ oldalán olvashatnak.

Szöveg és fotók: Dr. Nagyváradi Katalin

KÉPEK

KÉPEK

0

/

0

0

/

0